2010. április 17., szombat

a glóriáról meg a pszichopatákról

Az úgy volt, a pszichopatás dolog, hogy a glória egyszer csak felhívott közvetlen hangnemben, hogy van két ingyenjegye Tankcsapdára a Zöld Pardonba, van-e kedvem nekem hozzá. Mivel gyorsan kapcsolok, szinte azonnal visszakérdeztem oknyomozó riporteri stílusban, hogy ugye az összes többi ismerősének jó a zenei izlése, amit be is ismert, hogy mitagadás, de nincs is ezzel semmi baj.

Azután a négyes-hatos megállójában egy feldúlt glóriát találtam, aki amúgy egyéb tekintetben nem különbözött a másodfél évvel ezelőtti önmagától. Feldúltságát azzal indokolta, hogy ő abba a sorba ugyan be nem áll, továbbá félre is vezették, mert esküszik (megesküszöm neked, lucia), hogy a honlapon az állt, hatkor kezdődik a koncert, a jegyen viszont már nyolcas kezdés szerepelt. Az állítása mellett szóló érv az, hogy neki emlékeim szerint van vagy négy diplomája, melyek közül több konkrétan arról szól, hogy képes az értő olvasásra, akár az anyanyelvén, akár más nyelveken, ellene viszont az, hogy én valahonnan tudtam, miszerint hattól csak a Magor és a Hangtapasz nevű zenei formációk játszanak, a Tankcsapda nyolckor kezd (így utólag megnézve, a ZP oldalán tényleg csak a hatos kezdés szerepel, a többi insider infót a TCS hírek menüpontjából szereztem). Mindenesetre ösztönből elkormányoztam a glórit az első alkoholos italokat is felszolgáló vendéglátói egységhez, ahol miután többször leszólta a rózsaszín slim cigimet továbbá a párválasztási szokásaimat, illetve elfogyasztott két sört, majd megállapította, hogy egyes fiúk nem csak szín- de szabásmintatévesztők is, kissé lecsillapodott, és innentől töretlen optimizmussal reménykedtünk abban, hogy az a sok ember csak a Magort akarta meghallgatni, utána távoznak, és a ZP-ben csak mi ketten leszünk, meg a zenekar, akik két órán keresztül játsszák a három kedvenc számunkat, majd meghívnak sörre.

Valmikor a másfeledik sörünk környékén szóba került, ami a szívét nyomta, hogy rájött, miszerint a Lukács az egy pszichopata, méghozzá egy interjúból. Az interjúban ugyanis a halálról és Istenről kérdezték a Lukácsot, magyarázta nekem a glóri, merthogy ezek szerepelnek sokat és idézhetően a műveiben (hasonlatosan Nietzschéiéhez). Itt közbevetettem, hogy pedig könyvekről is kérdezhették volna, mert azokról is szokott énekelni, és szerintem ebből interjú nélkül is rögtön kiderül a pszichopátia, mert a rock'n'roll életérzésbe a mértéktelen ivászat, késelés és romantikus indíttatású kettős gyilkosságok még beleférnek, de könyvekbe firkálni, meg a lapjait kitépni, az azért durva. Erre a glóri azt válaszolta, hogy ő annyira nem tud a nézőpontommal azonosulni, mert ő simán beleír könyvekbe, és szövegkiemelővel húzok bennük csíkokat, lucia, mondta, ennek ellenére nem tartja magát pszichopatának. De a véreddel ugye nem irkálsz bele a könyvtári könyvekbe, állítottam megfellebbezhetetlen érvként, mire kénytelen volt beismerni, hogy nem, és itt egy időre elkanyarodtunk a munkája felé, ami könyvtárosság a katasztrófavédelemnél, amiben nem az a pláne, hogy meg kell előzni a könyvek leesését, vagy ilyesmi, hanem hogy tűzoltók mászkálnak egy szál törülközőben, és ezekre nincs ráírva, hogy melyik olyan pálinkatúrás, és melyik nem, így nyugodt lélekkel gyönyörködni sem lehet bennük. Kötelezni kellene őket, merengett el a glória, hogy amelyik olyan, az viseljen jelvényt. Vagyis azt nem lehet, helyesbített rögtön, akkor viseljen jelvényt az, amelyik nem olyan.

Azután azért visszatértünk a Lukács patológiájára, amire ráutaló jel, hogy az interjúban azt állította, őt nem hatja meg a halál, ez az élet rendje, aki meghal, az meghal, kész, ennyi, ez így megy. Én erre rávilágítottam, hogy a Dalai Láma is így van ezzel valahogy, és ő sem pszichopata, amivel a glória is egyetértett, hogy igen, azalatt párszáz év alatt kiderült volna szerinte is, ha pszichopata, de szerinte Lukács vektoriálisan az ellenkező véglet, és mi van, ha most lövöldözni kezd a színpadról, vagy valami. Ezen a ponton kellett kerülnöm egyet a mosdó felé, de amikor visszajöttem, akkor rögtön felvetettem, hogy mi van, ha mégsem pszichopata (fogadjunk, hogy gondolkoztál a vécén, lucia, látom rajtad, mondta a glória vádló hangsúllyal), hanem egyszerűen csak hazudós egy kicsit, elvégre én sem szoktam nyilvánosan kiteregetni a valódi érzelmeimet idegeneknek. Leszámítva persze a blogom párezer olvasóját, tettem hozzá kis gondolkodás után, illetve a Marie Claire-t, de más idegeneknek tényleg nem.

A glórit ezzel láthatóan nem győztem meg, bár elismerte, hogy igen, ez egy olyan Kierkegaard-os dolog, hogy vagy-vagy, viszont a ZP-ben már egyéb problémák terelték el a figyelmünket, például hogy a tömegtől nem lehet sört szerezni. Összeállítottam ugyan egy akciótervet, miután megláttuk a kisszínpadról lecihelődő Magort (legalábbis valószínűleg a Magor volt az, magas, hajatlan, militárisan öltözködő fiúk, olyan magorosok voltak), miszerint ha már így alakult, hogy más is jött Tankcsapdára rajtunk kívül, akkor a Magor fog bennünket sörre meghívni, miután szimpatikusak leszünk nekik. A szimpátia kialakulásában kicsit hátráltatott minket, hogy véletlenül háttal álltunk be eléjük, úgyhogy végül inkább találtam nekünk egy üres sörös pultot, de azért a glória egyszer felvette a Magorral a szemkontaktust állítása szerint, pár másodperc erejéig.

A zenekar sajnos az új albumokról is játszott számokat, ezért menetközben elnézést is kértek, mondván, hogy de nem tehetnek mást, ha ez hivatalosan egy lemezbemutató turné első állomása, szóval végső soron sikerült kimagyarázniuk. Azért abban is volt egy vagy két jó szám, ez utóbbival kapcsolatban a glória meg is jegyezte, hogy akármilyen szar, azért jó a tankcsapda, mert mindenkivel van ilyen, hogy az ember szakít, és akkor utána csak a füst meg a lábdob, meg a cigi meg a vodka, nem kell más. Az állj-állj-álljra már konkrétan ugráltunk (szolidan, visszafogottan), azután a nagyon vége felé együtt szorítottunk, hogy azért a mi számunkat adják már le, mire megszólalt az ez az a ház, aminek elismerem, kevésbé kétes erkölcsiségű a mondanivalója, abba, hogy itt lakom, ez az a ház, nem igazán lehet belekötni.

A katartikus pillanat akkor következett be, amikor a Lukács köszönetet mondott a ZP-nek, amiért a megnyitás előtt egy nappal megnyitottak miattuk, mire a glória felderülve felém fordult, hogy ez tényleg csak hazudós, nem pszichopata, elvégre a megnyitás előtt nem lehet megnyitni semmit, és ennek örültünk.

Az este hátralévő részéből már csak olyan foltokra emlékszem, hogy mindig megakadályoztam, hogy a glórit röviditalokra hívják meg személyek, részben pisilésre hivatkozva, részben visszaküldtem őket a feleségükhöz, viszont szereztem neki ingyensört, úgyhogy nem haragudott. Utána meg álltunk a ZP előtt, és a glóri taxihívás közben befogta a beszélőt, hogy odaszóljon nekem, hogy ugráljak nyugodtan, mert akkor szólalt meg konzervből megint a himnusz, aztán már nem emlékszem, miről volt szó a taxiban, csak hogy a taxis nagyon röhögött rajtunk, és kábé akkor szálltam ki, amikor a glóri a fél szemöldökét felvonva odafordult hozzá, hogy ha van hozzászólnivalója a témához, nyugodtan, remélem, nem a Tibi volt az.

Szóval jó volt, na.

Ezzel lucia 12:48-kor szórakoztatta magát. 17 komment
Kategóriák: partiállat, glória, zene
Fõoldalra ajánlom!

2010. április 10., szombat

egy, kettő, három

Igazából csak azt akartam mintegy mellékesen megírni, hogy csináltam címlapot a freeblognak, de hogy ez itt ne magában árválkodjék, végiggondoltam, hogy mi volt még érdekes mostanában.

Az egyik az sms, amit ma kaptam, hogy "B. elfogadta a lánykérésünket, és a gyűrű is nagyon tetszik neki, amit választottunk", és ez nem királyi többes, hanem büszke vagyok magamra (az oltár elé asszem, azért nem fogok én is melléjük állni). Viszont cserébe egy válást is letervhivatalkodtam mostanában, tiszta jin és jang, amit csinálok, kérdés, honnan veszem a bátorságot, hogy mások magánéletébe beleszóljak, de ha egyszer nem hagyják, hogy ne.

A másik nagyon aranyos volt, két hete a mekis srác, aki kihozta a sokáig készülő szendvicsemet, megkérdezte, mit olvasok, megmondtam, mire tájékoztatott, hogy ő mostanában Pratchettet olvas, én meg rávágtam, hogy ja, azt én fordítani szoktam. Szerintem azóta is azt hiszi, hogy kamuztam, mindenesetre visszament a pult mögé, úgyhogy nyugodtan olvashattam tovább, szerintem ezentúl udvariaskodás helyett rögtön ezzel fogok nyitni, ha valaki beszélgetni szeretne velem.

A többi meg szintén mind szép és jó.

Ezzel lucia 23:39-kor szórakoztatta magát. 4 komment
Fõoldalra ajánlom!

2010. április 8., csütörtök

szolgálati

Jelentkezzen légyszi a segítsütis nyertesem (daniella nick), illetve vigaszágon a 2. és 3. helyezettnek is szívesen sütök (Myza és pinter.tunde), amennyiben (1) hajlandóak a felajánlott összeggel támogatni az akciót, és (2) daniella erre áldását adja.

Ezzel lucia 17:05-kor szórakoztatta magát. Még nincsenek kommentek
Kategóriák: segítsüti
Fõoldalra ajánlom!

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.