2009. november 5., csütörtök

bál lesz

Máskor is fogok ilyen bulikat kitalálni, mint a szombati, mert ez előre is nagyon vidámra strukturálja az időmet. Ma például már nem halaszgathattam tovább, hogy betanuljam a véres agyvelőről elnevezett shot típusú koktél elkészítését (baracklikőrbe óvatosan ír krémlikőrt enged az ember, majd határozottan beleereszt némi Poirot-kedvence syrop de cassist, amitől az véres agyra emlékeztető benyomást kezd kelteni). Erről láttam videót is a neten, ott az ügyes fiú koktélcseresznyéről csorgatta a stuffot az agyvízbe, na nekem a második kupicámhoz érvén már valahogy elfogyott az üveg koktélcseresznyém, de sebaj. Közben a listán is repkednek a neccharisnyák meg a műszempilla-használattal kapcsolatos kérdések, én meg két próba (mindenfajta sorrendben gyakorlom a rétegezgetést, és italt nem öntünk ki) informatikai témájú cikkeket fordítok angolra, szóval holnap vagy nagyon vidámak lesznek a fiúk is, vagy kiderül, hogy én vagyok a fordítás Hemingwaye (valószínűleg az utóbbi, mert nőket is utálok, bár messze nem az összeset).

Mindenesetre remeknek ígérkezik a rendezvény, a lányok olyanban jönnek, ami alá nem lehet melltartót venni, mert kilátszana, meg kombinéban, ráadásul pozitívat rsvp-zett vissza a balrog-házaspár is, továbbá Sabolc, aki az összes bulimra el szokott jönni (=a két évvel ezelőttin is megjelent) remek taktikai érzékkel pont most utazott haza Japánból, és ő is eljön a tarhonyakártevővel. Aki segít főzni. Mr.a meg hoz kétoldalú ragasztószalagot, a hűtőben van behűtve birkavér (bár szerintem már megromlott, de úgyis csak stíluselemnek kell), a lakást nem kell különösebben alkalomra szabnom, mert rájöttem, hogy a koponyákkal és a koporsófogantyúkkal, a hatalmas nagy igazi pókjaimmal, akiket sajnálok megölni, meg a darkos dísztárgyaimmal nálam igazából mindig Halloween van, bár amikor megtudtam, hogy az interneten kapni koporsót zombival, egy kicsit meginogtam. Továbbá előrelátóan megígértettem a gy.a.-val (az elmúlt három hétben minden találkozásunk alkalmával), hogy vigyáz aznap a gyerekre, különösen akkor, amikor már anyagi befektetést is megléptem a bulival kapcsolatban (vettem fekete körömlakkot), szóval remélem, átment számára az üzenet, hogy ez nekem fontos.

Holnap, ha szerencsésen alakulnak a dolgok, akkor extrémsütis-bejegyzés lesz, ha nem, akkor esetleg mégis rendelek inkább zombit az internetről.
Ezzel lucia 21:26-kor szórakoztatta magát. 14 komment
Kategóriák: partiállat
Fõoldalra ajánlom!

Már 14 komment érkezett, hurray hurray

  1. R. (Válasz erre):
    2009. 11. 05. 22:53

    Hát ilyet, hogy a második kedvenc blogomból (a kedvencem a Mucis ;)) kell rájöjjek, hogy egy volt osztálytársam ismét Japánban héderel és ráadásul bloggol is :o. Kicsi az internet. Sok szeretettel üdvözlöm, add át léci neki a bulin, ha nem felejted el!

    Szeretettel és jó bulizást kívánva

    egy lelkes olvasód

    ps.: a véres agyvelôt fölolvastam, lelkes fogadtatásra talált, a hétvégén egy ALKO (szeszt árusító bolt errefele) túra után kipróbáljuk

  2. lucia (Válasz erre):
    2009. 11. 05. 22:56

    R.: ööö, mindenképpen átadom, hogy egy R. nevű kommentelő üdvözli :) egyébként most éppen a házi ír krémlikőrkészítést tanulmányozom, az sem túl bonyolult, bár normális alapanyagokból nem kerül kevesebbe, mint a bolti.

  3. pappito (Válasz erre):
    2009. 11. 05. 23:29

    ha elfogadsz egy jótanácsot, soha, semmilyen körülmények között NEM juttatsz a szervezetedbe koktélcseesznyét. A gyerekébe pláne.

    véres agy, szeretem. azt ihatod.

    poirot négy prez.

  4. lucia (Válasz erre):
    2009. 11. 05. 23:36

    Pappito, mi a baj a koktélcseresznyével? mármint azok kívül, hogy bizarr cukoríze van? az csak cseresznye, maraschino, meg cukor, nem?

  5. mazsolacsata (Válasz erre):
    2009. 11. 06. 0:01

    videót a buliról kérnénk... :D:D:D

  6. Dila (Válasz erre):
    2009. 11. 06. 6:32

    extrémsüti=boszorkányujj?

  7. lucia (Válasz erre):
    2009. 11. 06. 8:46

    Dila: az is, meg csontok, meg szemgolyók, ha sikerül (innen: www.britta.com/Hw/hwr.html )

  8. macsek (Válasz erre):
    2009. 11. 06. 9:03

    Szerintem Pappito arra gondolt, hogy telinyomták ételfestékkel.
    Buliért irigy vagyok :)

  9. borsólány (Válasz erre):
    2009. 11. 06. 12:59

    A véres agyba gránátalma belsejét is szoktunk tenni, az adja az agyvelőnek látszó részt :) Jó bulizást szombatra!

  10. manner (Válasz erre):
    2009. 11. 06. 16:16

    Hűha, nagyon komolyan hangzik ez a buli az előkészületek alapján! Jó mulatást!
    (tényleg, mi a baj a koktélcseresznyével? én is imádom)

  11. menjmar (Válasz erre):
    2009. 11. 06. 20:15

    :P koktélcseresznye tényleg csupa színezék meg ruganyosytó meg mittomén, Ebetűk :D ...próbálja ki aki akarja esetlegesen a rumba-rummal vagy borral puhára forrázott aszalt meggyet hajette :)

  12. Viv (Válasz erre):
    2009. 11. 06. 20:27

    Én szeretem a koktélcseresznyét. Bár én a gumicukrot is, úgyhogy kijelenthetjük, hogy rajongok minden mesterséges színezékért. :)

  13. lucia (Válasz erre):
    2009. 11. 06. 20:38

    Menjmar: olyat is szoktam, csinálni is, de az nem olyan :) a koktélcseresznyében pont az a poén, hogy recseg a cukortól, és nélkülöz minden természetességet :)

  14. menjmar (Válasz erre):
    2009. 11. 09. 19:06

    jóóóóó, pont azért jó, csak gondoltam ha nagyon meredek meredekek merülnek fel, akkor ez egy aligmesterséges megoldás :) örülök hogy jó lett a buli :D
    (most itten valami párhuzamot akartam vonni a koktélcseresznye természetességnélkülözése meg egy vibrátor között, de tekertem...) :D 4 hét múlva szülök... :D

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

google reklám

kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
darkshop
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.