2009. október 14., szerda

hiba: siker

Eddig bejön nekem ez a Linuxos életmód, legalábbis amire én használom a gépet, azt mindent sikerül megoldani (oké, mondjuk a GIB-et nem lehet telepíteni, a SZTAKI angol szótárában pedig konkrétan egy szó vagy jelentés sincs azok közül, amikre az elmúlt hónapban kíváncsi voltam, de szerencsére van papír alapú cuccom, csak keresni nehezebb benne, meg egy kicsit nagyobb súllyal nyomja a hasam, mint a gép). De igazából a kedvenc hibaüzenetem megosztása végett kezdtem bele ebbe a bejegyzésbe:



Nem állítanám, hogy pontosan értem, mi a konkrét üzenet, de nagyon zenes (egyébként akkor szoktam ezt kapni régebben, ha a firefox downloads ablakából akartam megnyitni egy letöltött fájlt, de már nem csinálja).

Az OpenOffice-szal is csak pár problémám volt, az egyik, hogy nyomtatás nézetben nem lehet (vagy nem tudom, hogy lehet) eltüntetni a white space-et (tehát levágni a lapok "nem írható" részét alul-felül), a másik, hogy nem írja ki, hányadik betűnél tartok az adott sorban (ez feliratfordításnál lett volna lényeges, tudom, használjak text editort, de ha abból másolok odt-be, akkor eltűnhetnek a hosszú ők és űk), a harmadik, hogy amikor egy régebbi word formátumba mentettem alapból, akkor eltűntek a speckó karakterek (csak pár száz gondolatjelet kellett pótolnom), de azóta odt-be mentek, és csak a végén konvertálok, a negyedik pedig, hogy valamiért nem jegyzi meg az autocorrect beállításokat. Mármint konkrétan az lenne számomra lényeges, hogy ne csináljon automatikusan számozott listákat, de hiába állítom be, és hiába marad úgy a beállításokban, ha becsukom, majd újból elindítom a programot, akkor be kell mennem az autocorrect beállításokba, ahol nem kell csinálnom semmit, csak nyomnom egy ok-t, mert különben az arcomba listáz. Ez felettébb idegesítő.
Ezzel lucia 19:53-kor szórakoztatta magát. 12 komment
Kategóriák: egyéb
Fõoldalra ajánlom!

Már 12 komment érkezett, hurray hurray

  1. nemisbeka (Válasz erre):
    2009. 10. 14. 20:45

    Mobi?

  2. lucia (Válasz erre):
    2009. 10. 14. 20:54

    A Mobi megy rajta? pont mostanában gondolkoztam el ezen.

  3. nemisbeka (Válasz erre):
    2009. 10. 14. 21:12

    Nem tudom, csak kérdeztem, de egy próbát megér. Ha nem, akkor meg lehet keresni az ügyféltámogató fiúkat a cégnél.

  4. lucia (Válasz erre):
    2009. 10. 14. 21:19

    időközben megnéztem, van nekik ingyenes szinonímaszótáruk, ami félsiker (a jelentéseket általában tudom, csak a pontos magyar szó nem jut az eszembe), meg helyesírás-ellenőrzőjük is, klassz.

  5. mademoiselle (Válasz erre):
    2009. 10. 14. 21:35

    Lucia, a GIB-et lehet telepíteni Linuxra a WINE windows emulátorral. Egészen biztos vagyok benne, hogy működik, én is így használom a fordításhoz.

  6. Part (Válasz erre):
    2009. 10. 14. 23:24

    Úristen, nem hittem volna, hogy rajtam kívül más is használ még odt-t. :) Amúgy a sztakiban tényleg sok minden nincs benne.

  7. lucia (Válasz erre):
    2009. 10. 15. 0:09

    Part: pedig meglepően sokan, a munkáim nagyjából felét abban is küldhetem a megrendelőknek (ez több ízben úgy derült ki, hogy véletlenül abban küldtem, és megörültek:)).

    mademoiselle: akkor lehet, hogy kipróbálom, van WINE fent.

  8. Mano Negra (Válasz erre):
    2009. 10. 15. 1:05

    1. az "Error: Success" nem túl ritka programhiba. A háttérben (durván) az húzódik meg, hogy a program egy bizonyos módon észleli a hiba tényét és egy másik módon kérdezi le, hogy mi volt a hiba. Ez a második művelet pedig az adott körülmények között sikertelen, vagy legalábbis érvénytelen eredményt ad. Általánosan nem lehet megmondani, miért. A "mi volt a hiba" kérdésre a válasz egy szám, ami a hiba jellegére utal; a nullás szám jelenti azt, hogy nem volt hiba. A szöveges üzenet előállítása lényegében úgy történik, hogy egy listából a hibakódnak megfelelő sorszámú szöveget keresi ki a program (nyilván minden nyelvhez külön lista tartozik az üzenetek lokalizált verziójával). Tehát nem arról van szó, hogy a programozó effektíve beleírta a programba, hogy írjon ki egy olyan hibaüzenetet, amelynek az a szövege, hogy "hiba: siker", hanem annyi történik, hogy ész nélkül kiírja a hibakódnak megfelelő szöveget, akkor is, ha a hibakód az, hogy nem volt hiba, mert erre az esetre nem készült fel.

    A konkrét beragasztott ablak megjelenése alapján amúgy olyan, mintha egy windowsos program adná ezt az üzenetet - talán wine-nal akarna elindulni valami, és nem tud...

    2. A GIB szerintem is megy wine-nal, vagy legeslegrosszabb esetben VirtualBoxban. Egyébként az eisz.hu-n (egyetemi IP-címről) elérhetők az akadémiai nagyszótárak is online; egyetemi IP-címhez jutni pedig nem rettenetesen bonyolult: egy bloggercelebritásnak nem okozhat gondot. :)

    3. odt ftw. Nyílt, szabadalmi terhektől mentes, szabványos formátum.

    4. az OOo-nak sajnos nagyon sok idegesítő baja van (és sokmindent idegesítően másképp kell benne csinálni, mint a M$ Office-ban), de tagadhatatlanul fejlődik, és foglalkozgatnak a bugreportokkal is, tehát ezt az autocorrectes dolgot éredmes lenne jelenteni, ha a legújabb stabilnak mondott verzióval is reprodukálható.

    5. A sztaki szótára szerintem nem az igazi; egy csomó marhaság van benne. A wiktionary.org egész jó, bár a magyar fordításokkal kissé csehül áll, haha.

    6. Létezik egy ultralingua nevű szótárprogram, ami kis erőltetés után szintén megy wine-nal; én még csak az angol-spanyol részét használtam, úgyhogy nem tudom, van-e hozzá egyáltalán magyar szótár, de a program maga nem rossz (nekem jobban tetszik, mint a GIB a maga kis nehézkes felületével).

  9. bjuszika (Válasz erre):
    2009. 10. 15. 18:14

    Mi a dodozoban használunk Linuxot , de az Open Office-al nem sikerül szerelembe esnem, sőt egyre inkább tiltakozom a randevúk ellen.

  10. kihanemén (Válasz erre):
    2009. 10. 16. 0:31

    nos ehhez a számítástechnikai mizériához annyira nem tudok hozzászólni, de a tapasztalatom az, hogy a sztakinak magyarázhatok, nem érti mit keresek... vagy igen, de az általa kiköpött kifejezéssel lóf@szt sem érek...

    és néhány furcsaságra is szeretném felhívi a figyelmet:

    szotar.sztaki.hu/dict_search.php

    illetve erre:

    szotar.sztaki.hu/dict_search.php

    de a szájpenész szót meg ismeri...

    furcsa világban élünk

  11. lucia (Válasz erre):
    2009. 10. 16. 0:50

    engem leginkább az idegesít a sztakiban, hogy tök jó featúra lenne a gombnyomással bővítem lehetőség, és hajlandó is lettem volna megadni egy csomó mindent nekik, ami nincs benne az adatbázisukban, de az elmúlt egy évben végig az "átmenetileg nem működik" üzenetet kaptam erre, ha levélben küldöm, azt meg le se tojják. nem akar valaki indítani egy működő online szótárat? :)

  12. menjmar (Válasz erre):
    2009. 10. 18. 12:15

    Azt úgy szeretem, hogy vannak problémák, amiktől emberek szenvednek és én annyira próbálom átérezni, mert nem szeretem ha valaki szenved, de annyira nem értem :D és akkor csak okosan bólogatok és "ahamm"-olok. Remélem sikerül megoldódtatni ezt a dolgot aminek csak a keretét fogtam fel a tartalmat nem, de láthatóan befolyásolja mindennapjaid a negatív irányba... :P de ha nem haragszol "az arcomba listáz"-on kacagtam, annyira fura érzést kelt :)

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

google reklám

kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
darkshop
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.