Nem akarom elkiabálni, de augusztus óta ez volt az első olyan hét, hogy egyik reggel sem úgy ébredtem, hogy előtte azt álmodtam, minden rendben van, mert még régen van, hogy utána fejbevágjon a most, és úgy érezzem, megfulladok, és le vagyok bénulva, és mozdulni sem tudok, de azért persze megmozdulok, mert enni kell adni a gyereknek, meg küldeni kell a munkákat.

(És ez egyébként jó terápia, mármint a megmozdulás, meg az is, hogy csinálok társasági eseményeket, akkor is, ha önhibámból végigszenvedem az egészet. Volt az a kísérlet, amiben pasikkal mindenféle nők képeit osztályoztatták vonzóság szempontjából nyugalmi állapotban, és edzés közepén, és azokra a képekre, amiket mindkét alkalommal mutattak nekik, szignifikánsan több (tízes skálán 2-3-mal) pontot adtak, ha magasabb volt a pulzusuk. Ez a lihegek és endorfinrohamom van, akkor biztos tetszik jellegű introspekció rám is érvényes, csak én úgy érzem, hogy ha ellátom a gyereket, meg tudok dolgozni, akkor biztosan nem is vagyok annyira letörve).

Mostanában az történt például, hogy felszámolás alá került a hivatalos munkahelyem. Ez anyagilag nagyjából mindegy nekem, inkább érzelmileg ragaszkodtam hozzá, mert jó volt oda bejárni (10-re), eperszínű volt a szobám, szerettem az embereket (azért volt egy "ne szólj hozzám, dolgozom" táblám), havonta kaptam előre tudott mennyiségű pénzt, és az egész hely olyan cyberpunk indusztriál volt. Én leszek egyébként a Kft. utolsó munkatársa, mert amíg gyeden-gyesen-mittudomén min vagyok, addig nem bocsáthatnak el, viszont az államilag garantált szabadságom és végkielégítésem gyűlik, szóval még egy kicsit maradok. Az sajnos későn jutott eszembe, hogy a főnökömmel az utolsó percekben kineveztessem magam fordítási igazgatóvá, pedig jól mutatott volna az önéletrajzomban. Tök fura egyébként, hogy tavaly június 3-án eszembe sem jutott, hogy esetleg az lesz ott az utolsó napom (ugye sztahanovista stílusban, a munkaidő lejárta után szültem), pedig aztán de.

Ha már változások, amikor beütött a krach, akkor csomót jártam a zöldségeshez a kurvasorra (ahonnan már eltávolították a kurvákat, egyébként meg egy sima erdőszél a reptér mellett), mert felvettek egy új srácot, aki mindig akart velem beszélgetni könyvekről meg az autómról (ezek ilyen krumpli és paradicsom közti beszélgetések voltak, nem kell mély, intenzív, mindent felforgató kapcsolatban gondolkozni, de akkoriban ő volt nagyjából az egyetlen, aki nem súlyos betegként kezelt engem, és ez jól esett, illetve azt is megjegyezte, hogy mindig othello szőlőt veszek, meg ilyenek). Az L. és alie csodálkoztak is, hogy mindig van nálam csöves kukorica meg mittudomén, mindegy, lényeg, hogy ma egy lány volt ott, és kérdeztem, meddig lesznek még, mire azt mondta, hogy ma vannak utoljára, és a srác meg elment irodába dolgozni, mert különben mérnök, csak depressziós volt.

Aztán mostanában (vasárnap) volt még olyan, hogy elvittek motorral a balcsira, csak egy kicsit fagytam meg, viszont nagyon nevetős nap lett belőle, még a jaj, megint három munkával vagyok késésben énemet is sikerült kikapcsolnom egy picit, utána meg konkrétan fél óra alatt sütöttem nagyon állat házi pizzát itthon, miközben a gyerek, akit lefárasztott a szitter, békésen hortyogott. Tök úgy tűnt, mintha ilyen tökéletes háziasszony lennék, akinek amúgy van egy born to be wild oldala is, pedig ez csak a körülmények szerencsés összejátszása (azért este nyomtam egy hajnali kettőig tartó work sessiont, de én így vagyok boldog).

Most meg nagyban készülök az általam rendezett Halloween-partira, ami november 7-én lesz (temetjük a kommunizmust is egyben). A kajától egy kicsit pánikolok, mert nagydarab, húsevő férfiak lesznek itt, de van koncepcióm. A jelmez része letudva, abban állapodtunk meg ugyanis, hogy ijesztő avagy okkult dolognak kell öltözni, meg valaki azt is megírta a listára, hogy a dicső amerikai hagyományok szerint a lányok akármilyen kurvásban nyomhatják ilyenkor, mert ez az egy olyan nap van az évben, amikor a többi lány nem szólhat be érte, és mint kiderült, az ünneplős ruhám tökéletesen megfelel egy erkölcstelen benyomást keltő boszorkány öltözékének. Boszorkánykalapot rendeltem netről, még egy fekete macskát kéne kölcsönkérnem valahonnan. Meg valami programot igyekszem majd csinálni, mert eddig csak olyan tervek születtek, hogy kimegyünk az erdőbe, és fogunk egy vaddisznót/Edwardot, amit nyársra húzva megsüthetünk, de a vér szerintem tök nehezen jön ki a parkettából. Viszont a tökfaragáson kívül pillanatnyilag nincs ötletem, legalábbis viaszbábut nem tudom, hol lehet kapni.

Egy bejegyzéssel lejjebb (főleg a kommentekben) volt szó az online szótárak használhatatlanságáról. Igazából az van, hogy nem szólásokkal vagyok gondban, meg nem az ismeretlen angol szavakkal, mert ezeket megnézem egy angol-angol értelmező szótárban, és akkor át tudom ültetni magyarra, hanem azzal, amikor tudom, mit jelent egy bizonyos angol szó, és tudom, hogy van erre magyar kifejezés is, csak az istennek nem találom (illetve azzal is, amikor a szóismétlések elkerülése végett rokon értelmű szavakat vagy kifejezéseket keresek időhiánnyal küszködve). Általában valahogy rájövök (van már papír-toll az éjjeliszekrényemen, mert általában félálomban jövök rá), de mire legközelebb kéne, elfelejtem, és kezdhetem újra az egész kutatómunkát.

Most a legutóbbi a fly shaft volt, de az egész Maskerade tele van ilyenekkel (tubaalkatrészek, meg minden, hardcore), és tudtam, hogy van erre valami magyar szó, de még a nagy Országh is csődött mondott, pedig elég nehéz volt felcipelni, aztán valahogy eszembe jutott, hogy zsinórpadlás. Kiírni excelbe viszont nincs kedvem ilyeneket, erre lenne jó a Sztaki, aminek a bővítési funkciója viszont elég régen nem működik (email által sem).

Akkor mr.a javasolta, hogy Wikiszótár, be is lelkesültem tökre, és átolvastam az összes tájékoztató anyagukat, ami arra elég volt, hogy be tudjam írni a zsinórpadlást (már érdemes volt létrhoznia engem az evolúciónak), de olyan kérdéseimre nem kaptam választ, mint például hogy hogyan kell ragozást kereshetően kódolva feltüntetni (tudom, nézzem meg már bevitt entryk kódját*), meg kifejezés is lehet-e címszó (tudom, keressek rá kifejezésekre*), ilyen-olyan dolgokban a szótári protokollt kövessem, vagy van rá a Wikinek saját protokollja (tudom, ld. mint fent*), és illik-e pár kedves szót küldenem annak, akinek új jelentést teszek hozzá a bevitt címszavához. Ésatöbbi, ésatöbbi. Szóval ha van valaki, aki ezeket keni-vágja, és szívesen elcseveg ilyesmiről, mert rengeteg a szabadideje, az pingessen már meg, mert így tök béna vagyok. Cserébe tudok adni kinőtt babaruhákat, vagy mittudomén, szoptatási tanácsokat. Fogyókúrás recepteket. Megmondom, mi az a fly shaft, ilyenek.

A Maskerade egyébként tök jó, imádom, a legkevésbé kedvenc Pratchettem után (Soul Music) most a legkendvencebb Pratchettemmel folytathatom, ennek van története, és a humora is valahogy kifinomultabb, vagy nem tudom. Ami ugyanakkor azzal jár, hogy van benne egy csomó lefordíthatatlan cuccos, az egyik kedvencem Nanny Ogg szájából, hogy I'm always prepared to go that extra meal. Érdekes módon eddig ez van a legkevésbé kijegyzetelve az Annotated Pratchett File-ban, lehet, hogy elküldöm nekik, ami kimaradt, ha már ilyen contributor üzemmódban vagyok.


* Ezekkel az a baj, hogy mi van, ha aki a referenciának tekintett bejegyzést írta, ugyanolyan béna volt, mint én, és rosszul csinálta.

Eddig bejön nekem ez a Linuxos életmód, legalábbis amire én használom a gépet, azt mindent sikerül megoldani (oké, mondjuk a GIB-et nem lehet telepíteni, a SZTAKI angol szótárában pedig konkrétan egy szó vagy jelentés sincs azok közül, amikre az elmúlt hónapban kíváncsi voltam, de szerencsére van papír alapú cuccom, csak keresni nehezebb benne, meg egy kicsit nagyobb súllyal nyomja a hasam, mint a gép). De igazából a kedvenc hibaüzenetem megosztása végett kezdtem bele ebbe a bejegyzésbe:



Nem állítanám, hogy pontosan értem, mi a konkrét üzenet, de nagyon zenes (egyébként akkor szoktam ezt kapni régebben, ha a firefox downloads ablakából akartam megnyitni egy letöltött fájlt, de már nem csinálja).

Az OpenOffice-szal is csak pár problémám volt, az egyik, hogy nyomtatás nézetben nem lehet (vagy nem tudom, hogy lehet) eltüntetni a white space-et (tehát levágni a lapok "nem írható" részét alul-felül), a másik, hogy nem írja ki, hányadik betűnél tartok az adott sorban (ez feliratfordításnál lett volna lényeges, tudom, használjak text editort, de ha abból másolok odt-be, akkor eltűnhetnek a hosszú ők és űk), a harmadik, hogy amikor egy régebbi word formátumba mentettem alapból, akkor eltűntek a speckó karakterek (csak pár száz gondolatjelet kellett pótolnom), de azóta odt-be mentek, és csak a végén konvertálok, a negyedik pedig, hogy valamiért nem jegyzi meg az autocorrect beállításokat. Mármint konkrétan az lenne számomra lényeges, hogy ne csináljon automatikusan számozott listákat, de hiába állítom be, és hiába marad úgy a beállításokban, ha becsukom, majd újból elindítom a programot, akkor be kell mennem az autocorrect beállításokba, ahol nem kell csinálnom semmit, csak nyomnom egy ok-t, mert különben az arcomba listáz. Ez felettébb idegesítő.

És akkor közbevetnék még itt halkan egy rejtélyt és titokzatosságot, mert olyan öt-hat éve figyelem a dolgot, és egyszerűen nem értem, hogy miért van az, hogy az ötvenes csomagolású filteres Lipton Yellow label (jóval) több mint kétszer annyiba kerül mindenhol, mint két huszonötös? És a százas még két ötvenesnél is több?

Igazából nem vagyok benne biztos, hogy ez érdekel rajtam kívül bárkit is, de engem igen, ráadásul a saját életem részben eseménytelen, részben cenzúrázott (mondjuk tegnap elhangzott egy blogpostos mondat a számból, miszerint megkínálhatlak a borral, amit az exem ex-szeretőjétől kaptam?, de ezt most nincs kedvem kontextuálisabban kifejteni), lényeg, hogy elolvastam az Inglorious Basterds forgatókönyvét, és kigyűjtöttem a különbségeket, illetve azokat a dolgokat, amik megmagyaráztak bennem felmerülő kérdéseket. Erősen spoileres, szóval aki a továbbra nyom, az vessen magára. Az első rész következik.

Elolvasom »

Én tényleg nagyon próbáltam jó lenni, és tényleg nem vettem mostanában semmi hülyeséget (nagyrészt főzök meg párizsin élek, meg ilyesmi), hogyha végleg beüt a krach, akkor legyenek tartalékaim, de én hiába vagyok önmegtartóztató, ha egy tavasz óta nekem pénzekkel lógó cég azt mondja, hogy ők csak ruhában tudnak most kifizetni (don't ask, bonyolult). És ráadásul tegnap délelőtt felkavaró dolgok történtek, szóval bár azt terveztem, megkímélem a mr.a-t a legsátánibb oldalamtól, és csak a felnőtt játékboltba viszem el, ahol aranyosan elnézelődhet, muszáj volt kompenzálnom, minek következtében szegény mr.a-nak olyan kérdésekre kellett késedelem nélkül válaszolnia ok nélkül szemrehányó tekintetem kereszttüzében, a bolt közepén, hogy nem néz-e ki hülyén a rüsztöm abban a fekete csizmában. Azt állította, hogy nem (miután tisztáztuk, hogy melyik a rüsztöm), úgyhogy most van fekete csizmám. Megvettem továbbá életem első Levi's farmerját motivációs méretben, 26-osban (hálistennek ez most nem a fogyásra kell motiváljon, csak a nemhízásra), illetve egy farmerkék pólót is (két termék vásárlása esetén 25% kedvezményt adnak). Vettem továbbá egy sárkányt ábrázoló, "I disagree" feliratú barna pólót is, mr.a pedig meglepő módon vásárolt magának egy kockás inget valamelyik helyen (ilyet én még soha nem láttam, hogy pasi magának ruhát vásároljon, de tényleg).

Ekkorra kellőképpen lenyugodtam, de akkor beültünk a filmre, aminek az első fele alatt felmerült bennem a kérdés, hogy miért kell énnekem kirekesztő rasszistákat, illetve gyermekbántalmazást néznem, a második fele alatt meg jó volt, mert lövöldözés, robotok, semi-happyend (nagyon remélem, hogy elég virág a nyelvem ahhoz, hogy ez csak annak legyen spoiler, aki már látta), de utána azért továbbra is felkavarva otthagytam az a-t (mondjuk ő nem tűnt annyira felkavartnak), otthon bicikliztem még az alkonyatban egy sort, felhívtam nagyjából az összes számot a telefonomban, mindenkivel megbeszéltem mindent, majd megittam a banános sört, és aludtam, hát így telt a Nap, Amikor Nem Dolgoztam Kicsit Sem.

Most megszámoltam, az elmúlt bő egy hónapban olyan 35 epizódot fordítottam 3 különböző realityből (részben 20+, részben 40+ percesek), minek következtében egyrészt telik októberben is pelenkára, másrészt viszont nem tudom úgy a saját sorozataimat nézni, hogy ne szinkronfordítsam fejben, a szöveghosszúságot is tekintetbe véve, illetve amikor társaságban beszélgetünk, akkor összevonom a szemöldökömet, ha valaki azelőtt szólal meg, hogy a másik elhallgatott volna, mert az ilyen részeket legalább háromszor vissza kell tekerni, hogy meglegyen az időzítés is, meg a fordítás is. De mindenkinek megvan a saját bogara.

Érdekes új információ még, hogy az amerikaiak szeretik azzal szivatni egymást, hogy foie gras-t kínálgatnak nyelveket kevésbé ismerő társaiknak, majd röhögve közlik velük, hogy az libamáj. Ami ugye az amerikaiak szerint gusztustalan, mivel belsőség. Ez két sorozatban is előfordult.

A lelki mélypontot akkor értem el, amikor szerda este volt még az utolsó sorozat utolsó részéből 30 percem (az sok), és belobbant a csuklóm, de akkor a nehéz sorsú közép-afrikai anyákra gondoltam, akik a dzsungelben élnek, hat gyerek lóg rajtuk, nincs mit enniük, és úgy fordítanak sorozatokat notebook és tévé nélkül maláriásan (jóvanna, valamivel motiválnom kellett magam), és ha ők meg tudják csinálni, akkor én is. Mondjuk enni nekem sem volt mit, mert nem volt időm kimenni a boltba, de ez már becsületbeli ügy volt, úgyhogy kiharaptam a karomból a golyót merevre fásliztam a jobb kezem, kitámasztottam egy párnával, és pusztán az ujjaim mozgatásával leírtam, amit mondtak a képernyőn. Meg azt is, hogy mikor.

Mondjuk a fiúk nem könnyítették meg a dolgomat, ezek ugyanis ilyen gettóból származó srácok, akik versenyszerűen úriemberré akarnak válni, és amikor mindenki leborult az egyik előtt, aki hosszú lelki tusakodás után hajlandó volt levágatni a haját, mert ez mekkora elhivatottságot és önuralmat tükröz, akkor egy kicsit nyüszítettem, hogy kapja már be, én aznap elláttam a gyereket, zsibbadtra dolgoztam a karom, és ha önmegvalósítani akarok, akkor megtehetem kábé hajnali fél négy és fél öt között, de akkor meg nincs nyitva a fodrász, bármilyen elhivatott is vagyok.

Aztán valamikor éjfél után megállt itt a rendszergazda (creatures of the night unite!), mert hozott valamit, amiért már napok óta nem tudtam elugrani hozzá, és akkor beszélgettünk majd' egy órát a kapuban, mert fontos megtárgyalnivalóink voltak, mint például hogy a következő terhességemet hogy fogom kihordani, és vannak-e a méhben érzőidegek (nem mintha lenne apajelölt, vagy beleférne most az életembe egy gyerek, de nem én hoztam fel a témát, és egyébként is jó dolog időben megválaszolni ezeket a kérdéseket, hogy ne maradjon kínzó kétség a barátaimban). Meg azt is mondta, hogy jó a seggem újabban, mentségére szóljon, hogy sötét volt. Utána visszamentem nyüszíteni a gengszterek közé (közben eszembe jutott, hogy be is invitálhattam volna, de szerintem szólt volna, ha fázik vagy valami).

Mondjuk a munkatúltengés ellenére a magánéletem változatos és kielégítő, úgy hallom, legalábbis három különböző elmélet jutott vissza hozzám mostanába azzal kapcsolatban, hogy kivel mit csinálok. Ennek igazából örülök, mert ez azt jelenti, hogy legkevésbé izéletlen hogyishívjáknak tűnök.

Azután volt még mostanában a mr.a húsprojektje, ami vasárnap csúcsosodott ki a medúzák és co. vendégül látásában, de előtte csütörtökön tartottunk egy főpróbát. Az egy nagyon kellemes este volt, megjelent nálam mr.a 10 giga sorozattal, egy kiló bélszínnel és egy fél konyhával (hozott fűszereket, kést, húslapátot, meg mindent, szóval asszem, nem úgy élek az ismerőseim fejében, hogy lucia, a házitündér, bár azért normális késem meg húslapátom nekem is van, mondjuk húshőmérőm tényleg nincs), és semmi perc alatt rittyentett háromféle húsételt (tisztára olyan volt, mint egy freeblog-reklám, mi többet adunk, vagy nem tudom). Szerencsére mindhárom olyan volt, hogy csak annyira sütötte meg, hogy ne legyen ciki, de lényegét tekintve nyers maradt a bélszín, ami nálam nagy jópont, mert gyerekkorom óta a tatárbifsztek a kedvencem.

Illetve hozott ilyen fekete sót is, ami nem ugyanaz a só, amit Indiában szereztem (annak is fekete só a neve, de kénszagú, direkt), hanem asszem tibeti* (ezek a himalájás országok nagyon sótudatosak), koromfekete, szénállagú, enyhén sóízű. Remek találmány, el lehet rágni, és tök jól néz ki. Aztán már nem tudom, miről beszélgettünk, terhességről szerintem nem, de csak arra emlékszem, hogy megkérdeztem tőle, nem kap-e szerelmesleveleket a nemműködikre, mire egy kicsit elgondolkozott, majd azt válaszolta, hogy igazából tényleg szoktak néha olyat írni oda, hogy nincs semmi baj a freebloggal, tök jó, vagy ilyesmi. Meg megkínáltam az egyik borral, amit ő hozott korábban, egy borszakértő szerintem már elismerően vonná fel a fél szemöldökét a gyűjteményem láttán, de mit csináljak, ha egyszer nem iszom bort, viszont kifinomult ízlésű, és a vendégségbejárás etikettjét jól ismerő barátaim vannak.

Aztán meg tegnap is vendégem volt, ráadásul nővendégem, aki meg banános sört hozott, és tök jó fej volt, bár húst nem eszik, de sajnos hamar elment, mert ő is hasonló időbeosztásban, hasonló körülmények között dolgozik. Szóval igazából tisztára szociális vagyok, meg minden, csak a gengsztereket nem szeretem mostanában annyira.

* kémeim időközben jelentették, hogy hawaii (egyszerűbb, ha megírják, mint ha le kell mennem a konyhába megnézni), ami természetesen azért nem von le a himalájai népek érdemeiből.