2009. június 4., csütörtök

keddi medúzáskodás

Kedden azután, a hazajövetelünket követő napon volt medúzakocsma is. A fiúm folyamatosan azzal szokott cikizni, hogy túl intellektuálisak vagyunk, de kezd összeszokni mindenki, úgyhogy a szeánsz kezdete után nem sokkal már arról volt szó (ugye ez egy olyan csapat, hogy írók, műfordítók, újságírók, nyelvészek, pszichiáterek, bankárok, sztárbloggerek, illetve ezen halmazok különböző metszetei), hogy vajon a vodkába mártott tamponnak, illetve vécépapírnak van-e szignifikáns tudatmódosító hatása, majd valaki felvetette, hogy állítólag a fülbe dugott tamponnak is van, és rendezni kéne egy olyan bulit, hogy ki tud jobban lerészegedni anélkül, hogy alkoholt venne a szájába, hajnali négykor állapotfelmérés, no questions asked, és akkor brainoiz elmerengett, hogy milyen szép is lesz, ülünk egymással szemben, röhögünk, és tampon áll ki a fülünkből.

Ha már brainoiz, megint szóba került, hogy hozza el közénk az új barátnőjét, és ezúttal nem is tanúsított olyan szélsőségesen elutasító magatartást, mint a múltkor, amikor ugyanezen felvetés után végignézett isoldén, suematrán, alien és rajtam, és közölte velünk, hogy ő így nagyon szeret bennünket, de ha nem ismerne minket, akkor borzasztóan rettegne tőlünk. Ezúttal kompromisszumkészebb volt, azt mondta, hogy oké, de akkor előbb felkészítő helyzetgyakorlatokat tart majd, leülteti a barátnőjét egy spotlámpával szemben, dobálni kezdi valamivel, és közben olyanokat mond neki, hogy milyen szuperképességet szeretnél, meg szopóálarc. Nem sikerül elnyomnom azt a kósza gondolatot, hogy ennek lehet némi köze ahhoz, ahogy az előző barátnőjével viselkedtünk, aki véletlenül kimondta a társaságunkban a C betűs szót, mire Suematra, aki egy görcsoldó és több rövidital után volt, egy megabejegyzésnyi terjedelemben (bevezetés, sok alpontos tárgyalás, befejezés), ledorongoló stílusban kifejtette neki, hogy milyen kontextusban és hangnemben illene beszélnie egy kultúrembernek a cigányokról és a zsidókról, majd valamivel később elénekelte a szovjet himnuszt. Illetve ugyanezen este során velem és isoldével is ellentétes oldalra került a lány mindenféle viták során (ez a baj egyébként a bloggerekkel, hogy mindenről véleményük van, és azt hiszik, ha van valamiről véleményük, azt el is kell mondaniuk, nem tudnak csak hümmögni diplomatikusan). Nem sokkal később szakítottak, de nem hinném, hogy lenne összefüggés.

Volt még olyan, amit direkt megjegyeztem, hogy "nem is vagyok kocka" alie ajkait spontán elhagyta az a mondat (kérem, fordítsa le bantu nyelvre), hogy nem azzal stalkolsz, ha followolsz twitteren, mert azt látom, hanem azzal, ha felveszel az rss readeredbe. Az L. elbúcsúzott, mert megy amerikai körútra, ahol vagy sikerül feleségül vennie valakit Vegasban, vagy nem, mondtam, hozzon nekem jelly beant, a többiek meg Cape Canaveralból (vagy Houstonból?) kértek NASA-s szuvenírt, úgyhogy aztán hozzátettem, hogy hozzon űrkaja ízű jelly beant. Majd a fülembe dugom.

Ja, meg brainoiz a lelkemre kötötte, hogy el ne felejtsem megírni a blogomban, amiről beszélgettünk és még soha nem írtam meg, a Stephen Kinget (érdekes tudtaeön, hogy angolul mind a Stephen-t, mind a Steven-t Sztívönnek ejtik (jó, az "ö" vitatható, lényeg, hogy vével)). Merthogy a középiskola negyedik osztálya alatt én Maine államban laktam, ahol adta magát, hogy csupa Kinget olvassak (szinte az összes könyve ott játszódik, és mindenhol kapni antikvár/új példányokat). És egyik este Bangorban vacsoráztunk a fogadó családommal, és egyszer csak az apuka bemutatott valakinek, aki szintén ott vacsorázott, hogy ő Stephen King, a Stephen King, én meg cserediák vagyok from Hungary, majd megbeszélték, hogy mikor mennek legközelebb golfozni. Egy ilyen tök szimpla kockásterítős olasz étteremben. Amúgy nem tudom, hogy most SK menő-e vagy nem (esetleg írok Bede Mártonnak), mindenesetre brainoizzel megbeszéltük, hogy a régebbi könyveit bírjuk, amikben még drogok hatásai alatt írta ki az aktuális paráit, mert azok úgy betalálnak. Meg a novelláit.

Azután valamikor hazamentünk.
Ezzel lucia 21:36-kor szórakoztatta magát. 24 komment
Kategóriák: partiállat
Fõoldalra ajánlom!

Már 24 komment érkezett, hurray hurray

  1. amnaen (Válasz erre):
    2009. 06. 04. 23:07

    SK miatt most jó irigy vagyok. nem vagyok az a rajongó típus, de vele kivételesen megtettem volna, hogy az orra alá dugom az egyik könyvét nevebelekaparási célzattal...

  2. s (Válasz erre):
    2009. 06. 04. 23:30

    behalok a "stefan king"-ezőktől!

  3. hematoma (Válasz erre):
    2009. 06. 05. 8:06

    stefan könig akkor már.
    nem magyar ő? (istván a király?)

  4. alie (Válasz erre):
    2009. 06. 05. 11:07

    a *sztefen* king-ezők jobbak.
    [és neheem vagyok kockaaaa :)]

  5. A bréjnójz nője (Válasz erre):
    2009. 06. 05. 11:21

    Öhm. Félek :D

  6. Chipie (Válasz erre):
    2009. 06. 05. 11:28

    húú, king bácsiért én is irigy vagyok, nagyon szeretem, szerintem műfajtól függetlenül az a pasi tud írni, egyik kedvencem tőle az "On writing", meg csíptem az olyan híreket is, amikor elgázolta őt egy részeg pasi, majdnem belehalt,de aztán mégsem, viszont amikor már mankóval tudott járni, megkereste a gázolóját, megvette tőla a kocsit, és otthon apró darabokra verte, a pasival meg pár hónappal később mindenféle rettenetes és szerencsétlen dolog kezdett történni, muhaha és bruhaha, ha csak urban legend, akkor is tetszik. :-)

  7. lucia (Válasz erre):
    2009. 06. 05. 14:22

    bréjnójz nője: szerintem ne félj, a pasid tartani szándékozik neked egy kommunikációs tréninget, amúgy nincs sok szabály, de például nem szabad kimondani a C betűs szót, nem szabad zsidózni, amíg Suematra el nem kezdi, Bright X-mant nem szabad bloggernek nevezni (pedig ír blogot, de csak megélhetésből), meg a szemed se rebbenjen, bármit hallasz. nekem asszem csak annyi nünükém van, hogy nem szabad a firefly-t szidni, meg olyat mondani, hogy "precsett? az valami író?", a többit majd összeszedi a fiúd (így elképzelem, ahogy az odaúton még pánikszerűen feltörnek belőle olyanok, hogy "ja és ne mondd meg nekik, hogy tetszett a Dollhouse! Véletlenül se szidd a szociológusokat! Ne tegyél megjegyzést arra, hogy a fodrászod csalja a pasiját!").

    :)

  8. A bréjnójz nője (Válasz erre):
    2009. 06. 05. 14:30

    Firefly-t nem ismerem (még), Pratchett-et meg imádom. :)
    Amúgy már kaptam instrukciókat, pl. ne keverjem össze a pszichológust a pszichiáterrel, mert fejemet veszik.

    De asszem ha nem szólalok meg, akkor nagy baj nem lehet :D

  9. agnus (Válasz erre):
    2009. 06. 05. 16:45

    ennyire borzasztóak lennénk? most elgondolkodtam. :)

  10. k (Válasz erre):
    2009. 06. 05. 19:19

    Jé, te (is) cserediák voltál? :)

  11. Kardigán (Válasz erre):
    2009. 06. 05. 22:08

    szerintem hozz egy kis jellybeant, akkor minden rendben lesz

  12. juc (Válasz erre):
    2009. 06. 05. 22:11

    hé, ez az amerikai körút nem az, amin elvileg nekem kellett volna összeházasodnom L.-lel? ez fáj...

  13. lucia (Válasz erre):
    2009. 06. 06. 9:14

    juc: nem tehet róla, hogy nem vagy ott, de van még esélyed, ha Vegasban várod majd és lecsapsz rá (bár nem tudom, mikor érnek oda), mert házassági szándékai állítólag komolyak, csak még azt nem tudja, kit vesz el.

  14. juc (Válasz erre):
    2009. 06. 06. 12:09

    ha valós sikerorientáltság munkált volna benne, egyszerűen magával kellett volna édesgetnie...pont ráérek egy élethosszig tartó házasságra :)

  15. lucia (Válasz erre):
    2009. 06. 06. 20:51

    te juc, hát te kérted meg a kezét, amikor kiderült, hogy eladósorban van, vagyis neked kellett volna rádobnod magad a témára.

    de van még remény, L., aki L-vből nem kommentel, azt izeni: "Jucnak uzenem, 15en erkezunk, majd
    megirom, h melyik barban lepjen fel a musoraval, addig gyakoroljon
    szorgalmasan".

  16. juc (Válasz erre):
    2009. 06. 06. 23:42

    óó, imádom az ilyen fajtát, aki rögtön rabigába hajtja a fejem :)
    az a baj, hogy az utolsó rúdtáncos próbálkozásomnál kifordult a térdem, és a kuncsaftnak a hátán kellett hazavinnie...true story

    de nem szeretném kisajátítani a posztot a szerelmi életünkkel :)

  17. Silmarwen (Válasz erre):
    2009. 06. 07. 14:07

    Amerikaban cserediakkodni nagyon jo lehet, ha megkerdezhetem ez valami osztondij-fele dolog volt, vagy a ramegy-a-gatyam-is fele fizetos? En sajnos meg csak a masodikkal talalkoztam, ami ne'mileg elkeserito, pedig mennyivel konnyebb lenne ott SAT tesztet meg toefl-t irni, mint itt.
    A masik dolog ami erdekelne, hogy lattam a burkot a konyvheten, majdnem megvettem, mert kivancsi voltam, hogy forditasz, de aztan ra kellett dobbennem, hogy az idegen nyelvu konyveket arulo stand mindjart zar, es a kis legyottom utan teljesen ki is ment a dolog a fejembol, szoval ha mar ugyis van ra lehetosegem, hogy megkerdezzem, erdekelne, hogy szerinted milyen a konyv? Az, hogy a twilight iroja tollabol szarmazik kicsit negativ kepben tunteti fel bennem a konyvet, probalom eluzni az eloiteleteimet.

  18. lucia (Válasz erre):
    2009. 06. 07. 17:51

    Silmarwen: a lehúzós fajta volt (olyan egymillió körül lehetett egy év, hatszáz a fél év, de a fogadó család ebből nem kapott semmit), de pályáztam rá ösztöndíjat a Soros-alapítványtól, és kaptam is. felnőttként meg ki lehet menni au-pairnek.

    a burok olyan volt, hogy két nap alatt el kellett olvasnom véleményezés miatt, és nem nyögvenyelve ment, szóval olvasmányos, valamennyire izgalmas is. ugyanakkor az egész egy nagy szerelmi történet, némi szerepcserés izével, nyomokban scifibe ágyazva, továbbá nem egy nagy irodalmi izé, inkább olyan strandravaló (lenne, ha nem ötszáz oldal lenne). mondjuk egy átlag szerelmesregénynél azért jobb valamivel, de ugyanaz a kategória.

  19. Bálint (Válasz erre):
    2009. 06. 10. 17:28

    AZt tudod, hogy itthon is lehet kapni Jelly Beant? Van egy remek cukrászda Újpest-Központnál, ahol ilyen nagy csöveken jön ki, lehet válogatni az ízeket dekára, van diabetikus is, meg dobozban meg mittoménmiben is.

  20. lucia (Válasz erre):
    2009. 06. 10. 19:28

    Bálint, igen, ismerem az üzletet, ki is van linkelve nálam ott jobbra "cukorkabolt" fedőnéven, csak nagyon messze van tőlünk. meg van már hivatalos magyar forgalmazója is az anyagnak, náluk nagyobb a választék és olcsóbban is adták egy darabig, aztán év elején tragikus hirtelenséggel először árat emeltek, utána ismeretlen helyre költöztek, hát ezért tart itt ez ez ország :)

  21. Bálint (Válasz erre):
    2009. 06. 11. 0:09

    Nahát, még honlapjuk is van! :) Örömhír viszont, hogy legutóbbi ottjártamkor azt állították, hogy a belvárosban is nyitnak a nyáron egy cukrászdát. Mondjuk, ha jól tudom, hozzád az sincs közel.

  22. Silmarwen (Válasz erre):
    2009. 06. 23. 14:33

    Ez igy erdekesebb, bar most nem latok semmilyen osztondij lehetoseget az alapitvany weblapjan, de azert majd megerdeklodom, nagyon jo lenne, ha meg mindig lenne ilyen lehetoseg. Volt akarmilyen kriterium, aminek meg kellett felelned, hogy megpalyazhasd?

    Koszonom, hogy leirtad a velemenyed, kell majd egy strandravalo konyv nyaralasra mindenfelekepp, ugyhogy ha masnak nem is, de majd annak megszerzem.. Bar en azert remelem, hogy nagyobb elmeny lesz

    A cukraszda szerintem remes egyebirant, itt van tolem par percre villamossal, de osszesen ha ketszer jartam ott, szep, meg minden, de a sutemenyek borzalmasak, minden mas meg draga, szoval csak az nem jo, ami egy cukraszdanal fontos lenne. Maradok a daubnernel, abban meg nem csalodtam.

  23. lucia (Válasz erre):
    2009. 06. 23. 15:47

    Silmarwen: tanulmányi eredményt néztek, illetve angol nyelvvizsgát, és kint is teljesítenem kellett egy bizonyos szintet. de ez 15 éve volt, azóta a Soros alapítvány eléggé kivonta magát Magyarországról, bár érdeklődni náluk azért érdemes szerintem.

    és nem tudom, mennyi idős vagy, de esetleg még jobb lenne majd érettségi után au pairnek kimenni, olyan programmal, ami segít beiratkozni valami community college-be. az sokkal kevesebb kötöttséggel jár, és még keresel is vele.

    ja, és ahol kérnek papírt külföldön, ott a Cambridge angol nyelvvizsgát kérik, ha még nincs vizsgád, mindenképp azt csináld meg, mert (szerintem) könnyebb, és honosítható magyar államira is.

    A cukrászdában sütit csak kétszer vettem, a karamellás sajttorta nem volt rossz, a partimignon meg olyan, amilyen, de legalább pofás. a boltját viszont imádom, engem meg lehet vásárolni a különleges csokikkal & édességekkel :)

  24. JoeP (Válasz erre):
    2009. 06. 23. 16:39

    Éveken keresztül szálltam fel buszra annál a cukrászdánál. Amikor az orrom előtt ment el, rendszeresen bementem bekapni valamit. Bátran mondhatom, gyakorlatilag végigkóstoltam mindent. Ez alapján mondom, hogy ez a cukrészda a cukorfanatikusok mekkája: minden sütemény egyformán kristálycukor ízű.

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.