Etettek, írok.

Én igazából nem szeretem a csípőset



Pedig a tésztalabdácskák spanyol paradicsomraguval nagyon ígéretesen nézek ki, különös tekintettel arra, hogy a bioséfnek a sajokon kívül a zöldségek és a sós tészták az erőssége, de ennek a zöldséges része annyira csípős volt, hogy semmi ízét nem éreztem, viszont késztetésem támadt elrohanni, megváltozatni a nevemet, és új életet kezdeni valami szigorúan skandináv vidéken. Juteszembe, pont ma beszéltünk arról a fiúmmal, hogy vajon miért lehet az, hogy ha az ember Európára gondol, akkor Spanyolország nem igazán jut az eszébe? És a DHL is drágábban szállít onnan. Olyan, mintha egy külön földrész lenne, vagy nem tudom.



Amikor a karamellizált banán chilis szezámmaggal megérkezett, hálistennek még nem olvastam Isolde hasonlatát a gyermekfalloszokról, mert akkor még ennyire se kóstolom meg, mondjuk sokat nem veszítettem volna. A képen ábrázolt félbanánok (ha három ember három nap alatt három félbanánt eszik meg...) mézes, szezámmag-békalencsés vízben úsztak depressziósan, áldozatra lesve, akit alkalmas pillanatban halálra csíphetnek.

Meg élelmezési biztos is vagyok



A kecskecamambert falatjaimra diós kenyérrel a gyerek csapott le (jó ízlése van), de csak két szelet körtét engedtem neki lopni, mert mindennek van határa. Ezek a kenyérfélék tényleg nagyon odasikerülnek tönkölylisztből, semmi fűrészpor-hangulat, a kecskesajt meg eleve kedves a szívünknek, ha kicsit folyós, akkor pláne.



A flódniról a fiúm javára mondtam le, és egyáltalán nem köpte ki, hanem megette szépen, pedig utálja az egészséges ételeket. Amúgy a közepén megkérdezte, hogy ez valami zsidó süti-e, merthogy nem baracklekvár van benne, hanem szilva (előzetesen úgy magyaráztam neki, hogy ez olyan süti, mint ahol a selyemfiúk üldögélnek meg a konzumnők, nem jut eszembe a neve, csak van benne dió és mák is), viszont nem tudott magyarázatot adni arra, hogy a lekvárügy hogy kapcsolódik a zsidó konyhához. Tényleg van összefüggés, vagy csak véletlen egybeesés, hogy pont szilvalekvár van a flódniban?

De a pizza meg a gyümölcsöstúró az jöhet



A hét ebédje viszon egyérelműen a pizza volt laskagombával és ruccolával, ugye olyan, hogy rossz pizza, nincsen (kivéve ha halas, vagy száraz, vagy kevés rajta a sajt, vagy nem ízlik), ez meg nemének egy abszolút kimelkedő példánya volt, csak keveset küldtek belőle. Az összetevői alapján az elkészítése sem agysebészeti kaliberű feladat, van benne tönkölyliszt, víz, élesztő, gomba, paradicsom, ruccola, kecskesajt, ráadásul tök olyan volt, mintha valami egészségtelen gyorskaját tömtem volna magamba (a legjobb értelemben, én imádom az egészségtelen gyorskajákat). Szerettem aznap enni.



A desszert kategóriában viszont a túrógombócé az aranyérem eperöntettel, ami állt túróból, eperből, mézből és tönkölylisztből (ezt nem találtam benne). Ezzel nagyjából csak szerelembe esni lehet első látásra, piros, fehér és igazi eper van benne.

Ez egyébként egy nagyon nehéz időszak számomra, mivel most vezeklem le a tegnap délután bogrács mellett számolatlanul zabált kacsatöpörtyűt, úgyhogy ennivalóról ma este többet nem vagyok képes és nem szándékozom írni, legyen ennyi elég.