Naszóval, írok drámát is, bár csak olyan óvodás jellegűt, de ez van, hozott anyagból kell dogoznom. A történet természetesen teljes mértékben az én képzelőerőm terméke, írói munkásságom része.

Tegyük fel, hogy van nekem egy (plátói) barátom, spanom, ismerősöm, szkvaspartnerem, Hókuszpók. Van neki egy társasága is, amit én is ismerek, a legnagyobb részét kedvelem is, meg minden, de mindenféle okok miatt (terhesség, gyerek, szociofóbia) rég nem találkoztam már velük. Hókuszpókkal és hites élettársával most összefutottam egy szép napon a Tesco előtt, kedélyesen el is beszélgettünk, és meghívást kaptam az adott hét végén tartandó kidobósozásra. Majd pár nappal később Hókuszpók emlékeztetésképpen felhívott, illetve hozzátette, hogy kidobósozás előtt lesz egy szűkebb körű áfonyázás is, azon is vegyek részt. Snitt.

Egy nappal a rendezvény előtt megint telefon Hókuszpóktól, hogy hát az áfonyázás mégsem lesz megtartva, és ha csak ennyit mond, akkor itt vége is a történetnek, de valamit habogott még, miszerint nagy balhé vagy kavarás volt, de nem hajlandó elmondani, hogy mi van. Ettől nekem természetesen eldurrant az agyam, mert velem a legdurvább dolgokat is lehet közölni sértődés nélkül, de ha valamit csak félig mondanak el, abból bizony megbántottság lesz, és pengeélesre szorított ajkak. Ezzel együtt megpróbáltam jó képet vágni a dologhoz, viszont este úgy alakult, hogy talán mégse fogok ráérni, vagy csak későbbtől, amit gondosan meg is írtam Hókuszpóknak. Másnap reggel viszont kaptam egy némileg felháborodott választ Hókuszpókról, miszerint igenis, akár minden áldozatok árán, de jelenjek meg az eseményen, mert ha az előző napi kavarás után pont én nem jelenek meg, az nagyon rosszul fog kijönni.

Itt durrant el véglegesen az agyam, mert ha egyszer fogalmam sincs, hogy mi volt az előző napi kavarás, akkor ne nekem kelljen már tekintettel lennem rá, és ezzel a lendülettel le is vágtattam az Ökopiacra, és vettem mosolygós almát, szóló szőlőt, meg ilyeneket. És közben pusztán a kis szürke agysejtjeimet (Mumut, Mimit és Benőkét) használva kilogikáztam, hogy mindent egybevetve valószínűleg azért dőlt dugába az áfonyázás, mert valaki engem nem akar látni, és az a valaki csak a szintén hivatalos Törpilla lehet, mert a többiek vagy kedvelnek, vagy elég erős lelkületűek ahhoz, hogy hang nélkül elviseljenek. Törpillával eddig csak kétszer találkoztam, évekkel ezelőtt, de simán lehet, hogy ennyire mély benyomást tettem rá, merengtem kissé öntelten. Erre a gondolatra viszont muszáj volt a Matchba is berohannom, mert én vásárlással tudok a legjobban vigasztalódni, és venni mindenféle péksüteményeket, meg Nutellát (mert két nappal azelőtt kihasználtam, hogy a fiúm azt mondta, megehetem a maradék Nutellát, bár mindketten tudtuk, hogy ezt nem gondolta komolyan, mert addig mindig utáltam a Nutellát, de pont ebben a kritikus időszakban kedveltem meg, szóval lelkifurdalásom volt), továbbá a Matchban megkaptam az sms-t, hogy jóváírták a sok hónapja húzódó juttatásaimat (szombat délelőtt, hogy van ez?*), úgyhogy vettem a fiúmnak rákollókat is. Eközben szépen lepörgött bennem, hogy szeretkezzen Hókuszpók nyugodtan a fűnyírójával, én nem akarok olyan társaságba menni, ahol nem látnak szívesen és ilyen óvodás klikkesedések vannak, satöbbi, satöbbi.

Hazaérkezésem után aztán telefonkapcsolatba lépett velem Hókuszpók, aki erőteljes noszogatásomra beismerte, miszerint tényleg a személyemmel volt baja Törpillának, de mindenki értetlenül áll ezelőtt, tekintettel a hölggyel való kapcsolatom szórványosságára, drámamentességére és régmúltságára. Eközben meg nekem leesett, hogy Hókuszpóknak régebben volt egy fizikai vágyakra épülő kapcsolata egy másik törpelánnyal, akit valamiért féltékenykedett rám, meg magára nézve megalázónak tartotta, ha Hókuszók velem beszélget időnként, bár ez a viszonyulása felém teljesen alaptalan volt, Hókuszpók ugyanannyit és ugyanolyan körülmények között érintkezett velem, mint bármelyik másik barátjával (van belőlük számos), mindenféle nemiséggel kapcsolatos izéket kizárva. Na és Törpilla az idők folyamán valamikor összebarátkozott ezzel a másik törpelánnyal, és szerintem most ezért nem hajlandó velem egy társaságban mutatkozni, mást egyszerűen nem tudok elképzelni. Lényeg az, hogy azért jelenjek meg mindenképpen, mert az nagyon hülyén jönne ki, ha ezek után egyikünk sem menne el. Én meg azért fogok elmenni, mert lesz ott pár olyan ember, akit szívesen látnék.

A történetnek nincs igazán komolyabb tanulsága, leszámítva, hogy én simán tudok emberi drámákba keveredni úgy is, hogy végig otthon ülök egyedül, továbbá, hogy a legegyszerűbb, ha mindig mindenki rögtön elmond nekem mindent, és akkor én anyagilag, a mindenkik meg érzelmileg járnak jól, továbbá az összes ember szeresse az összes embert, különben nem lesznek áfonyázások. Písz.

* Kieg.: azóta rájöttem, hogy ez úgy van, hogy ma munkanap, de akkor is, nem küldik több mint fél évig, tegnap már felbontottam a lekötéseim egy részét, hogy jövő hónapban is legyen miből élnem, erre pont ma jóváírják, murphy a javából.

Előrebocsátanám, hogy nem vagyok se Wittman fiú, se gasztrofényképész, szóval ilyen vonatkozású kritikákat nem fogadok (pedig ez a géfényképész azért meggondolandó, a kaja nem fordul el hirtelen, nem integet bele a lencsébe, és nem tüsszent le sütőtökpürével fotózás közben (true story)).

Szóval van ez a biochefes dolog, amivel kapcsolatban először kicsit szkeptikus voltam, mert ők nem hisznek a húsban (nekem a kedvenc menüm a tatárbifsztek sült baconnel), meg egyáltalán, ezekről az egy hétre előre rendelős dolgokról nekem mindig az agyonlisztezett, szétfőtt zöldbabfőzelék, száraz rizs és lottyadt, olajos zöldségek ugranak be. De -- bár zöldbabfőzeléket vagy rizst egyelőre nem rendeltem -- egyelőre nem igazolódtak a félelmeim, minden olyan volt, mintha most szedték volna a kertben (vagy az akolban, a hetem ugyanis javarészt juhsajtra épült), és nagyon úgy tűnik, a biochef az al dente zöldségpárolás híve. Továbbá használ fűszereket, a borson és a paprikán túlmenően is.

Hétfő - amikor könnyű vegetáriánusnak lenni



Hétfőn bepróbálkoztam az elválasztós diétás menüvel. Ehhez a fogyókúrához már volt szerencsém, és egyrészt működött, másrészt meg szerintem még ez a legkellemesebb típusú (a leghatékonyabb természetesen egy kiadós szerelmi bánat, amikor az ember evés helyett is inkább rágyújt, de mivel se a szemét pasik, se a dohánygyárak, se a vén kaszás nem szponzorál engem pillanatnyilag, egyelőre ezt nem propagálnám), mert ennek keretében az ember mindent ehet, csak ki kell várni. És nem addig kell várni, amíg negyvennyolc kiló nem leszek, hanem mondjuk holnaputánig. Másrészről viszont tény, hogy a gyümölcsnapokon meglehetősen határozott (eufémizmus) hangnemben viszonyultam a környezetemhez. Simán becsuktam a böngészőt, ha négy másodpernél tovább töltött egy oldalt, és látványosan papírkönyvet olvastam helyette. Kemény idők voltak azok.

Na de vissza az olivával gyúrt juhsajthoz rozmaringos paradicsommal: ez határozottan sültbacon-szerű összeállítás benyomását keltette (jó értelemben). Az olivás juhsajt már-már hús, de a finomabb fajtából, a rozmaringos paradicsom pedig úgy illatozott, hogy még a nap is kisütött tőle, pedig csak három körül tudtam leülni enni, mert előtte a gyereket hurcolásztam a kórházba kötelező szervizre. Ezt a fogást határozottan bekedvenceltem, talán itthon is csinálok ilyet, ha temérdek időm lesz.

Kedd, medvehangyával



Kedden laskagombás metélt volt a menü, medvehagymamártással és párolt zöldségekkel, illetve rendeltem mellé egy vitaminsalátát medvehagymával. A medvehangya (bocsánat, de nem bírom ki) régóta izgatja a fantáziámat, mindig veszek medvehagymás sonkát is, ha van a boltban, meg tudom róla, hogy nem szabad összekeverni az erdőben a gyöngyvirág levelével. A medvehagymáról a biochefen is van egy cikk, miszerint gyógyít, táplál, és kisgyerekeket ment ki az égő házból, de én nem ezért szeretem, hanem mert finom. Ezzel együtt kedden nem tudtam átlépni a saját árnyékomon, és legyűrni mártás formájában, mert túlságosan is emlékeztetett gyerekkorom egyik mumusára, a spenótra (amúgy intenzív, édes íze van, nem hagymaszerű).

A laskagombás metélt (valójában makaróni) viszont nagyon finom volt, pont jóra megfőzve, éppen hogycsak egy kis olajjal, tetszett, na. A párolt zöldség is jó benyomást keltett bennem, csak nincs rá szókincsem, a saláta meg szintén azt nyújtotta, amit egy salátától elvár az ember; friss volt, és nem ízetlen. Ja, és a salátában a medvehagymába is visszaszerettem, asszem, állagérzékeny típus vagyok.

Szerda - fent és lent





Bár hiszek az előítéletek létjogosultságában (sokkal kevésbé hal meg az ember, ha nem eszik piros gombákat, mintha megeszi a légyölő galócát, csak mert nem minden piros gomba mérgező), próbálok azért nyitottságot és toleranciát tanúsítani a világ dolgaival kapcsolatban. Elfogadom a melegeket, igyekszem hinni abban, hogy a BKV-ellenőrök csak a munkájukat végzik, lehetőleg nem szólom le más kultúrák szokásait, és tisztában vagyok azzal, hogy létezik gasztronómia a rántotthús-krumpli világán túl is. Ezzel együtt, hosszas lelki tusa után a répapürénél azért meghúztam a határt. Esetemben a lélek már kész, de a test még erőtlen, és nem képes befogadni a répapürét. Nagy szerencsémre viszont előrelátóan gyártottam tavaly egy gyereket, aki most pont olyan korban van, hogy korlátlan mennyiségű répapürét képes befogadni, úgyhogy együtt ebédeltünk. Határozottan kijelenthetem, hogy a XII. kerület egy éves kor alatti populációjának felmérésünkben részt vevő tagjai teljesen elégedettek a biochef szolgáltatásával.

A kecskesajttal töltött gombafejek grillezve répa- és burgonyapürével többi része nagyon ízlett, bár a kecskesajtnak kecskeszag-íze volt (biztos van erre valami gasztronómiai szakkifejezés), de én azt kimondottan szeretem, fülledt, bűnös benyomást keltett így ez a gombaebéd. A krumplipürét is simán elfogyasztottam panasz nélkül (valamiért ez az egyetlen olyan étel, amit képes vagyok pép formájában legyűrni).

Az extra sajtroppancs olivás salátával meg egy csoda, házi sajtostallér, nem túlspilázott zöldsalátával (mindig is érdekelt, milyen íze van a pitypanglevélnek, jelentem, enyhén kesernyés, friss jellegű). Bekedvencelve.

Csütörtök - a plusz egy nap, avagy váratlan fordulat: ehető paraj





Igazából úgy terveztem, hogy majd az első három napról írok ma, mert az olyan szép harmonikus lett volna, mintegy expozíció - krízis - levezetés keretet kölcsönzött volna a mondanivalómnak (miszerint ettem), de azután a ma délelőttöt elizéltem munkával, közben megjött az ebéd, meg egyébként is, ma rendeltem először sütit.

A múltkori medvehagymakrém- és répapüré-afférjaim után kétkedve tekintettem a mai menü elé, miszerint parajjal és laskával rakott tócsni petrezselymes karalábéval, de pozitívan csalódtam, nagyon finom volt a paraj nevű spenót a tócsnin. A tócsni amúgy is a barátunk, és érezhetően összemelegedett mindkét kísérőjével. A petrezselymes karalábé meg egyáltalán nem olyan ijesztő, mint ahogy hangzik, simán csúszott a tócsnihoz. Jól el lett találva ez az összeállítás, na.

A tiramisun (túróval) viszont eléggé érződött a tönkölyliszt, ami jó hír a tönkölyliszt kedvelőinek, ámde rossz hír nekem. Azért megettem végig, a túró egyáltalán nem rítt ki belőle (végül is a mascarpone amúgy is afféle félszerzet a savanyított tejtermékek világában).

Összefoglalva

Az étel minősége: osztályon felüli ebben a kiszállítós kategóriában, egyáltalán nincsenek benne gyanús részek, simán adok belőle a féléves múlt gyerekemnek is. Jó alapanyagokból jól van elkészítve.

Az étel jellege: változatos, egy fogáson belül is. Sok mindenféle elvan benne egymás mellett, általában harmonikusan. Nincs túl- vagy alulfőzve, nincs túl- vagy alulfűszerezve. Eddig nekem nem hiányzott a hús belőle.

Az étel mennyisége: a főételeket 32 cm átmérőjű (az átlagosnál kicsit nagyobb), a salátát és a sütit 20 cm átmérőjű (desszertesnél nagyobb, nagytányérnál kisebb) tányéron fényképeztem. Szerintem egy jóétvágyú felnőtt embernek kell egy főétel+saláta, vagy süti a jóllakáshoz. Egy jóétvágyú pasinak még az is necces, nem a mennyiség miatt, hanem mert zöldségből több kell az embernek a komfortérzethez.

Kiszállítás: 11:30 - 12:30 között jött az ebéd, de rugalmas, valamelyik nap megbeszéltem, hogy másnap tornára viszem a gyereket, úgyhogy vagy előtte, vagy utána, és semmi gond nem volt.

Ár: kategóriájában nem olcsó, de nem is pofátlanul drága. Hat napra rendeltem, így kilencezret fizettem volna (de az egyik nap gyümölcssaláta). A minőséghez képest teljesen elfogadható az ár/érték arány.

• Fognak-e engem köznevetség tárgyává tenni, kitaszítani maguk közül és elevenen megsütögetni parázson a Pratchett-rajongók, ha Susan (a Halál unokája) marad Susan, és nem Zsuzsizzuk le? Egyrészt a könyvben ki van emelve, hogy direkt adtak neki a szülei ilyen köznapi nevet, másrészt ugye itthon a Susan nem annyira köznapi, viszont borsózik a hátunk a Zsuzsizástól (mármint az ő esetében, egyébként tök jó név, meg minden). Szóval?
• Van egy olyan rész, hogy the world will be your mollusc (a the world will be your oyster analógiájára), ami önmagában nem lenne baj, de utána a megszólítottak még két-három mondaton keresztül elbeszélgetnek arról, hogy mi is az a mollusc. Itt két lehetőség van: az egyik, hogy "a világa lábatok előtt fog jógázni" (például), utána írni pár mondatot arról, hogy akkor mi is az a jóga, de én nagyon, nagyon nem szívesen fogalmazok bele új dolgokat másnak a könyvébe, mert az szerintem nem tisztességes dolog. A másik, hogy azt a pár mondatot teljes egészében kihagyom, majd folytatom a sztorit, mintha mi sem történt volna. (És természetesen ott van még a harmadik, S. A. típusú megoldás is, hogy szó szerint lefordítom az egészet, és nem marad ki semmi, nem kerül bele új dolog sem, viszont kipellengéreznek az összes lejterjakab topikban).
• A druidák kifejlesztenek egy ölben tartható, hordozható kőkört, ún. kneetopot, nekem erre az eddigi legjobb ötletem a lapkopp, aki tud jobbat, és megosztaná velem, az tegye.
• Van ez a nagyon gyilkos rész, a Wizards' Excuse Me-vel: Wizards did not have balls. There was a popular song about it. But they did hold their annual Excuse Me, or free-for-all dance, which was one of the highlights of the Ankh-Morpork social calendar. Szóval van ez a pikáns dalocska arról, hogy kinek van ballja, és kinek nem, a varázslóknak eszerint pl. egyáltalán nincs, szóval mi legyen a szójáték magyarul? Vagy ez is maradjon ki, satöbbi?

• Van egy olyan mellékszál a történetben, hogy valamelyik szereplő mesél egy szerzetesről, aki ellop egy varázskürtöt, és híres zenész lesz. Az egész arra megy ki, hogy a végén egy másvalaki megkérdezhesse tőle, hogy és szerinted ki lesz híresebb, egy felonious monk, vagy te (célozva ezzel Thelonious Monk dzsesszzenészre). Ez szerintem nagyjából reménytelen, mert olyan beszélő nevet kellene rá találni (vagy magyart, vagy olyan külföldit, ami magyarul hangzik valaminek), ami egy híres fúvóshoz kapcsolódik. Én például egy általam ismert fúvóst sem tudnék felsorolni, de én komoly- és dzsesszzeneileg képzetlen vagyok, szóval ha bárkinek bármi ötlete van, hajrá.