A Sorozatjunkie-t meg most vettem ki a readeremből, pedig már az gyanús lehetett volna, hogy a bárgyú, röhögőgépes sitcomokat élteti folyamatosan, de gondoltam, egy ilyen blognak az a célja, hogy minden sorozatban megtalálja a szépet, hogy mindegyiknek potenciális célközönsége legyen ő. Most viszont a legújabb bejegyzés első bekezdésében az áll, hogy 1. a Buffy* 12 éves kor felett / Y kromoszómával élvezhetetlen, 2. A Firefly** nem jó. Ezt már kénytelen voltam jelnek venni, hogy én nem tudok együtt rezegni a Sorozatjunkie-val, úgyhogy inkább különösebb szívfájdalom nélkül most búcsúztam el tőle, még mielőtt túl sokat egymásba fektettünk volna.

(És értem én, hogy felgyorsult világban élünk, ahol afelé tolódtak az értékek, amit 80-as IQ-val is könnyen meg lehet emészteni, max. 20 percben, négy reklámszünettel, egyszerű, nem bonyolult személyiségekkel, amiben az a legnagyobb probléma, hogy ki akar-e járni kivel, de én öreg vagyok és maradi, és az olyasmit szeretem, ami sokkal buffysabb és fireflyosabb, legyen bár kevésbé trendi, és az olyasfajta, mindannyiunkban ott feszülő félelmekre is nyit és feloldást kínál, mint például hogy mit tegyünk, amennyiben átzuhanunk egy párhuzamos univerzumba, amelyikben a legjobb barátnőnk vámpír és rettegésben tartja a környéket. Illetve azokra a sorozatokra is nagyon nyitott vagyok, amelyekben a férfiak nem megosztják egymással az érzéseiket, hanem a turbinába lökik a hőzöngő gonoszt. Szeretem még a hosszú meghitt sétákat a tengerparton lóden-, opcinálisan bőrkabátos férfiakat, de abból a fajtából, amelyiken látszik, hogy nem válogat a boltban hosszan lóden-, illetve bőrkabátot, hanem az csak valahogy odakerül hozzá, mindig is volt neki. Satöbbi. Ettől függetlenül a Dollhouse tényleg valszeg nem túl jó, de ez legfeljebb a vak tyúk is talál szemet esete, ami a Sj-t illeti. Azt viszont sose fogom megérteni, miért releváns egy sorozattal kapcsolatban, hogy egy este kábé hányan nézték.)

* Az a sorozat, amiben nincs röhögőgép, remek, nem erőltetett szójátékok és helyzetkomikumok viszont igen, jellemfejlődés, váratlan fordulatok, vámpírok igény szerint lélekkel vagy anélkül szintén. Sőt, leszbikusok. Mi több, leszbikus vámpírok!

** Az a sorozat, amiért a sorozatot, mint műfajt feltalálták.

brainoiz: Szóval szakítottunk.
Suematra: Van egy barátnőm...
Isolde: Van egy betegem...

Szóval megint bloggerekkel voltam egy társaságban, és az este legnagyobb tanulsága számomra az volt, hogy nem bírom én már az italt, egyetlenegy kis búzasörtől ugyanis olyan másnapos lettem másnapra, hogy ihaj. Nem ismerünk rám, más voltam régen (bocsánat, aktuális beidegződés). Mr.a majdnem nem jött el, de nem volt szerencséje, megláttuk az L.-lel, kell neki üveg mögé ülnie olvasni, úgyhogy odarángattuk, ő legeltette egy darabig a szemét a szeretett, sok gonddal növesztgetett bloggerein, majd visszament dolgozni, durva, de azt hiszem, nem kell a gazdaság összeomlásától tartanunk, amíg vannak ilyen polgártársaink, akik éjjel tizenegykor is tartják a frontot.

agnus: lucia, az combfix?*

Alie-vel biztosítottuk Isoldét, hogy ha terhes lesz, meghízik és kihullik a haja, továbbá vagy migrénes lesz, vagy nem, de utána kiöltözik a kocsmába menet is, mert az már program. Isolde kicsit megütközve biztosított minket arról, hogy ő ki van öltözve (és tényleg). Suematra nem terhesezett, de mesélt a saját, a húga, illetve "amigyerekünk" Lilla gyermekkori szokásairól. Ehhez mi négyen átültünk egy másik asztalhoz, de valahogy, érthetetlen okokból az L. is inkább hozzánk csatlakozott, mint hogy férfias dolgokról beszélgessen a férfiakkal, és a még gyalázatba nem keveredett hajadonokkal (agnus). Azután visszamentünk, és mivel már kábé fél óra eltelt azóta, hogy brainoiz kijelentette a szakítást, továbbá azt, hogy erről nem szeretne beszélni, mert még túl frissek benne a dolgok, tapintatosan rákérdeztem, hogy akkor ugye most már leülepedtek, és fog mesélni. Ő belátta, hogy ha hagyja magát, hamarabb szabadul. Utána ettünk Jelly Beant (gyalázat, árat emeltek, mégis az újpesti cukiból kell majd készletet újítani), és, mint kiderült, kezdenek többen egyéni ízlést kialakítani, nem csak úgy eszik össze-vissza mint az állatok. Kezd a jb-fogyasztói kultúra betörni a bloggerek közé.

L. [alie-nek, szigorú hangon]: aki válogat, az már nem éhes, add csak ide szépen azt a zacskót.

Mindent egybevetve nem volt rossz, bár megint ránk szóltak a túloldalról, szinte abban a másodpercben, ahogy brainoizzel fordításról és kiadókról kezdtünk beszélgetni (na jó, olyan 10-20 perccel később), azt már külön levélben kellett tisztázni, hogy neki milyen szójátékos címmel gyűlt meg a baja a közelmúltban. Ja, agnus egyébként hozott magával saját férfit, a helyi személyzet pedig ezentúl valószínűleg úgy fog minket emlegetni, hogy "azok a kedves, normálisnak tűnő nácik", pedig csak azért zsidóztunk annyit, mert Suematra megpróbált minket megtanítani, hogy ejtik a "zsidó" szót az antiszemiták.

Azután egyszer csak hazamentünk.

* Lefordíthatatlan belső poén.

És amikor már szinte sírva megküzdök két beszélő együttesnévvel (nem tudom, a magyar punkbandák miért nem tudnak idétlennél idétlenebb neveket adni maguknak, majd ismertté válni, vagy Pratchett miért nem szerepeltet több borzot a könyveiben), majd lassítok, kifújom a levegőt, mert vidéki idill következik, és akkor gyomorszájon vágnak azzal, hogy

'Dis looks like the kind of town dat comes alive at night. Dis looks like the whole town should be buried at the crossroads with a stake through it.'
'Talking of steak . . .' said Glod.
They looked at the tavern.

arra szerintem eufémizmus az "övön aluli" jelző (vö. "és akkor övön alul gyomorszájon vágott").

(Az hiszem, ideje, hogy nyissak egy fordítósblogot).

Az úgy volt, hogy valamikor két hete felvetettem a jelmezbált ötletszinten, asszem, még valami érzelmi manipuláció is történtt a részemről, a sanyarú, jelmezbálokban szegény gyermekkoromra hivatkoztam, vagy valami ilyesmi. És bár intelligensek vagyunk mindahányan és demokratikusok, most keddre mégis sikerült azért megállapodni, hogy legyen péntek 13 az esemény időpontja (na jó, mra besegített egy ilyen ikszelős táblázattal). Szerda reggel eldöntöttem, hogy valószínűleg nem megyek, mert nem tudok jelmezt szerezni ennyi idő alatt, és különben is hülyeség az egész. Szerda estére rájöttem, hogy halott menyasszony akarok lenni. Csütörtökön az L. felvetette, hogy mivel ő még nem tudja, minek öltözik, péntek reggel menjünk be a városba, és találjunk ki neki valami jelmezt. Ez egyezett az én terveimmel is, aki szintén be akartam menni a városba és szerezni kék parókát, meg mittudomén.

Péntek reggelre az L. kitalálta, hogy ő a kék halál lesz kék ingben és nyaktáblával, én meg kitaláltam, hogy akkor legyen már kék csuklya is, meg kaszája. És akkor elindultunk a mekiből beszerezni a beszereznivalókat, vagyis először ragaszkodtam hozzá, hogy átmenjünk a nyugati restin, csak hogy érezzem a Pestet, az L. viszont felvilágosított, hogy ez még bőven nem Pest, ide be se engednek bárkit, és ő majd elvisz engem, a budai úrilányt az igazi Pestre, ami az Örsön túli kocsmákban van igazából.

Nem sokkal később, amikor útban a méteráruüzlet felé váratlanul jobbra kanyarodtam, akkor komor hangon kijelentette, hogy látja, megint órákig kell melltartókat bámulnia, én meg fennsőbbségesen azt válaszoltam, hogy csak ha ragaszkodik hozzá, és gyorsan bementem a Calzedoniába és a Women's Secretbe, majd azzal a megnyugtató tudattal folytathattuk az utunkat, hogy zoknis halott menyasszonynak pizsamában, cukrokkal már öltözhetek.

E helyt szeretném megjegyezni, hogy a fagyis jelly bean nem jó. Én eleve nem szeretem a csokis/kávés/mentolos vonulatot a műfajban, szerintem ez az ízvilág nem illik a textúrájához, és mivel az amerikaiak nem ismernek lehetetlent, a fagyis zacskó kinyitva pont olyan szagot áraszt, mint egy doboz jégkrém, amit szintén nem szívesen enne meg az ember ha szobahőmérsékletű és kemény lenne.

És akkor továbbmentünk a méteráru-boltba, ahol találtam is olyan selyemszerűséget, ami pont úgy nézett ki, mintha valaki évekig feküdt volna benne a föld alatt egy rothadó koporsóban, az L. meg egy kicsit vacillált, hogy pamut vagy bársony, de végül lecsapott egy microsoft-kék anyagra. Azután feldobta, hogy parókaügyben tud egy kölcsönzőt, és el is indultunk arrafelé, amikor egyszer csak szembejött egy mezőgazdasági szaküzlet, mintegy sorsszerűen. Bementünk, megkerestük a kaszát, és egy darabig csak álltunk ott megilletődve, mint városi gyerekek, majd megbeszéltük, hogy inkább majd én csinálok kartonból és alufóliából. Nyelet azért szereztünk hozzá, és én eddig azt hittem, hogy a kaszanyél az kaszanyél, nem nagyon lehet variálni, de egészen sokáig válogattunk, mert vol ott mindenféle. Az L. hosszan fogdosott egy gumírozott fogású júszágot, de amikor megjegyzést tettem arra, hogy attól fél-e, hogy feltöri a kis kezét az operett-kasza, akkor inkább lecsapott a legnagyobb példányra, aminek ilyen tuti fogója is volt (amit végül nem sikerült a helyére applikálnunk - a szerk.).

Úgyhogy megvettük a nyelet, amit az L. büszkén hordozott is magával, mint egy tősgyökeres mezőgazdasági szakmunkásba oltott Pierre Richard, ugyani vízszintesen lóbálta, úgyhogy csak a szerencsén múlott, hogy nem vagyunk benne a hírekben. És akkor elmentünk a parókás helyre, meg utána még mintegy véletlenül beugrottunk a Terranovába is (gyöngyszürke plüssnadrágot viselő halott menyasszonynak is öltözhettem volna), ekkor az L. már eszelős tekintettel dúdolt valami slágert, pedig amúgy van ízlése. De megmagyaráztam neki, hogy kábé havonta egyszer jutok be a városba, és azt ki kell használnom, mindenesetre ezt követően már csak a hobbiszakboltban álltunk meg szárított virágért (halott menyasszonyi csokor), meg a nosztalgiaboltban az L. meglátott egy Butch Cassidy & the Sundance Kid posztert, és meg is vette magának, én meg sóhajtoztam, hogy nem tehetek ki itthon pasis posztereket, majd finoman rávezettem az L.-t, hogy a filmet még mindig nem adta vissza, úgyhogy szerintem megveszem neki születésnapjára, vagy valami. Esetleg magamnak.

A délutánt kámzsás csuha megvarrásával, illetve kaszakészítéssel töltöttem, ez utóbbi tök profi lett szerintem, még csavar is került bele, bár vidéken minden bizonnyal körberöhögnének minket vele. És készítettem magamnak is halott menyasszonykülsőt, azután rádöbbentem, hogy a fehér engem sápaszt, a kék paróka meg nem áll jól, és inkább felvettem a narancssárga szárimat, amiben az L. szerint indiai halott menyasszony voltam, és mra is rögtön megfejtett, miszerint terhes indián nő vagyok, pedig tényleg nagyon keményen dolgoztam, hogy leadjam azokat a kilókat szülés után.

Agnus rss-feed lett ötletesen, bright blogger (nagyon beleélte magát, posztolt, kommentelt, nem szólt be, még XDXD-zett is, bár szerintem ő csak scene, nem igazi emo), alie kétszemű kalóz, isolde hippi, a többiek meg magukat adták, bár brainoiz marginálisan költőnek dash alterosnak nézett ki. A képeken tipikusan úgy nézünk ki, mint az absztinens apeh-ellenőrök gyülekezete, amint megpróbálják udvariasan jól érezni magukat, de amúgy tényleg klassz volt. Velem sajnos elszaladt a ló, és két sört is megittam, illetve egy kisadag talán tekilát, minek köszönhetően ma egész nap hétfő reggel volt nekem, de már jól vagyok.

Hát így történt a farsang.

Teljesítettem a heti penzumomat fordításból (könyv + munkahely), úgy tűnik, lassan érett, felnőtt nő leszek, aki nem az utolsó négy és fél napban csapja össze a munkáit, mondjuk sokat segít, hogy a gyerek miatt bőven számolom a határidőket, pedig nem visz el több időt, mint a kávézni és pletykálkodni csábító kollégák.

Így viszont vasárnapi ebédcsinálás is volt, mondjuk gyorsan lezavartuk, gyereketetéssel együtt kb. egy óra alatt készült el. A csirkét a fiúm csíkozta, mert ahhoz nők nem értenek, viszont én löttyintettem rá szójaszósz, paprikát és sót. Utána bekevertem egy sűrű palacsintatésztát sütőporral (3 dl tej, három tojás, három csapott ek cukor, sütőpor és annyi liszt, hogy sűrű palacsintatészta állagú legyen), kis tepsibe szórtam 300 g fagyasztott málnát, és először szórtam rá kb. két ek nádcukrot (nemtom, de nekem a fagyasztott gyümölcsök mindig savanyúak), utána leöntöttem a tésztával, majd be a sütőbe 200 fokra, amíg aranybarna nem lett a teteje. Összeráztam a gyereknek kb. 2,5 dl tápszert, testhőmérsékletűre melegítettem, és tálalás előtt tettem bele 5 csepp Maltofert, illetve 2 csepp Vigantol olajat. Azonnal fogyasztásra került.

Közben megérett a pácolt csirkemell is, úgyhogy serpenyőben mindkét oldalán megpirítottam olivaolajban, majd felöntöttem derékig vízzel, illetve a maradék páclével, és lesütöttem zsírjára (olajára). Közben a fiúm elkészítette a tök jó rizst, beáztatni ugyan már nem volt idő, de megpirította jószagúra olivaolajon, felöntötte dupla térfogatú vízzel, megsózta, rakott bele egy karika tv paprikát, és lassú tűzön, fedő alatt lefőzte róla a vizet. Utána egy kisebb kukoricakonzervből két kanállal megevett, majd a többit belekeverte a rizsbe. Olyan forma1-es csapat vagyunk, mert egyszerre lett kész a süti, a hús és a rizs. Ja, a húshoz még kevertem ad hoc jelleggel gépimustárból, tisztességes magos mustárból és mézből mézes mustárt, amit a fiúm rákenve fogyasztott (azt mondta, amíg ő felmegy, intézzem el, hogy rákerüljön a szósz a húsára, nem érdekli, hogyan), én mártogattam.

(Mindezt igazából azért írtam le, mert múltkor Sumatrával és Isoldével arról cseréltünk eszmét, hogy recepteknél melyik igeragozás az idegesítő, és melyik nem, ugye van az E/1 (jelen, illetve múlt időben), az E/2 (ebből kijelentő, illetve felszólító mód), a T/1 (a "felrakom főni" és a "rakd fel főni" közötti kompromisszumos megoldás), az E/3 felszólító mód (magázás), illetve én itt suttyomban bevezettem az E/3-at is (kijelentő mód, múlt időben) a fiúm révén, szerintem ez érdekes megoldás, mert abszolút nem agresszív, az ember nem állítja önmagát vele példának, illetve nem utasítgatja a másikat, mégis átmegy az információ, de szakácskönyvekben hülyén nézne ki, bár a bűvös szakácsban előfordul. Na mindegy, lényeg az, hogy most akkor előfordulhat, hogy próbálgatni fogom ezeket, mert mégis).

Tudom, furcsa lány vagyok, de mondja meg nekem valaki operakedvelő legyen szíves, hogy Wagnernél a valkűröknek (lehetőleg a mezzoszoprán valkűröknek - Brünnhilde?) magyarul/eredetiben milyen csatakiáltása van, amit az angol "hi-jo-to"-nak ír.

(És tényleg nem mindig ide rohanok a fordítási problémák megoldásáért, csak az elmúlt 1 oldal tartalmából: 1. kerestem emlékezetből magyar megfelelőt a horses for courses szólásra, 2. egy sunny side upos szójátékból csináltam egy rántottásat, 3. kikerestem és sejtettem egy Pengés utalást. Csak ez a Wagner tett be, és a google sem ajánl megoldást a "hogy csinál a valkűr" kérdésre).