2007. november 12., hétfő

a rendszergazdáról

Rájöttem egyébként, hogy a rendszergazdával való kapcsolatom pszichodinamikailag arra épül, hogy ő az én szememben tekintélyszemélyiség, ún. apafigura, vagyis olyasvalaki, akinek definíció szerint Soha Nem Lehet Igaza. Ezt ő úgy szokta megfogalmazni, hogy az a jó bennem, hogy szinte mindig különbözik a véleményünk mindenről, és mégis jól elbeszélgetünk. Ma is bejött például teázni a munkahelyemre, ami részben az ő munkájának helye is egyébként, és tökéletesen ellentétes álláspontokat képviselve megvitattuk, hogy vegyek-e majd olyan telefont, amit fogok, jó-e annak a fényképezőgépe, fogok-e pdf-eket olvasni rajta, milyen netcsomagot kérjek hozzá, használható-e a gps gyalog, az új pénzügyes kolléga szőrszálhasogató majom-e avagy lelkiismeretes munkaerő, szép-e a benti konyhában található vízforraló, és végül a lépcső tetejéről illetve aljáról kiabálva egymásnak kitértünk arra is, hogy egy amerikai bíró mekkora eséllyel ítél közös felelősséget, amennyiben elsőbbségem van, mégis belémhajt valaki, viszont műszaki hibás a fékem (erre a témára sajnos csupán olyan negyedórácskát tudtunk szánni, mivel lecsapta azzal, hogy szerinte az amerikai jogrendszerbe most inkább mégse menjünk bele elméleti alapon). A hosszasabb összezártság ugyanakkor időnként indokolatlan defenzivitást vált ki belőle, például amikor két hete elvitt Prágába, három órán belül eljutott odáig, hogy amikor némi társalgási szünet után megkérdeztem, hány kilométer van még hátra, felcsattant, hogy kötözködni akarok-e.

Ezzel együtt teljesen élvezem a vele való társalgást, az egyetlen félelmem az, hogy elfelejtem, az előző alkalommal melyik vitánkban melyik álláspontot képviseltem, és az ellentétes oldal felé kezdek érvelni, de hálistennek az ő memóriája még az enyémnél is rosszabb, úgyhogy valószínűleg akkor sem kellene a csoportdinamikánk felborulása miatt aggódnom.
Ezzel lucia 21:32-kor szórakoztatta magát. 5 komment
Kategóriák: rendszergazda
Fõoldalra ajánlom!

Már 5 komment érkezett, hurray hurray

  1. Lina (Válasz erre):
    2007. 11. 12. 22:37

    Milyen az a telefon, amit venni fogsz? Mert én is kinéztem egyet amire illik a leírás, de ki tudja, hátha a te kiszemelted jobb.

  2. lucia (Válasz erre):
    2007. 11. 15. 10:45

    Nokia N95, amint lesz rá pénzem.
    :)

  3. gargoyle (Válasz erre):
    2007. 11. 15. 11:17

    kocka okostelefon? ej ej. mier nem d&g kzrzr vagy valami samsung penge? :D

  4. Lina (Válasz erre):
    2007. 11. 18. 23:22

    Tetszik, de sajnos közben meggyőztek, hogy a telefon ne legyen egyben minden más okosság is, hanem külön.

  5. aurelio! buendia (Válasz erre):
    2007. 11. 19. 16:25

    Az itt összetorlódott koincidenciák miatt (ti. elszaladtam én is a millió dolláros kommenthotelbe, ahol a percepciós mondta, hogy ezen a nyáron már volt itt (majdnem) ilyen nevű vendég) a jövőben tartózkodni fogok az "aurelio buendia" név használatától és elnézést kérek a zavar miatt, amit esetleg okozhattam. (aurelianotól is)
    Blogot továbbra is olvasok, sőt - nyaggatok, mert lakásomba zártan élek ezekben a hetekben, de majd választok magamnak új nevet erre a célra.
    Sincerely,
    Mégnemtom Milesszaz

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

google reklám

kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
darkshop
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.