2007. október 29., hétfő

eseménydús napjainkról

Az előszobaablak párkányán tárolt dekoratívan döglött légy mellé odahelyeztem egy szintén jóképű döglött darazsat is, hogy legyen társasága. Később agyonütöttem a konyharuhával egy százlábút, de az csúnya lett, úgyhogy egyszerűen csak kidobtam, úgyis csak kiközösítették volna.
Ezzel lucia 11:30-kor szórakoztatta magát. 20 komment
Kategóriák: egyéb
Fõoldalra ajánlom!

2007. október 26., péntek

a szombatról - második felvonás

Szombat délután viszont nálam volt csapatépítés, palacsintasütés kereteibe ágyazva. Az egész úgy kezdődött, hogy mr. a hajlandóságot mutatott arra, hogy palacsintát süssön nálam, jöhet Isolde is, mi meg ezt átbeszéltük Isoldével, és végül olyan tizenhat főt jelöltünk meg, mint kritikus tömeget. Én már amúgy is benne voltam a delegálásban, vendégeim meg gyanútlan, ártatlan, jóhiszemű hozzáállással érkeztek, úgyhogy mr. a nagyon hamar azon kapta magát, hogy az udvaromon söpörget, L. salátát kevert serényen (a diétázóknak, Bright és Isolde meg is kapta, hogy ők lehetnének az új Norbi és Réka, de szerintem már megoldották a kooperatív karriert másképpen), agnus pedig a túrókeveréstől kezdve a mosogatásig mindent csinált, énekelve, a fiú ki is értékelte személyiségileg, hogy ő a tökéletes nő, és mindig meg kell hívni. És akkor a "jé, neked csak polgári neved van" tarhonyakártevőről, aki süt és mosogat szimultán, még nem is beszéltem, egyébként benne felismertem a saját segítési technikámat, amikor hosszan állt mr. a válla mögött a palacsintasütési módszerét elítélő kisugárzással figyelve.

Egyébként mindenki úgy jött, mint a háromkirályok tizenhatan, hoztak széket, jegesmedvét, földvirágot, több tonna kaját, még hónapokig belőlük fogok élni szerintem, hiába mondtam, hogy nekem már nem kell semmi (kérnék recepteket fél kiló túróra fél kiló nutellával, egy kiló kakaóporral). Több nemdohányzó és egy kiskorú érdekeit szem elől tartva az udvart jelöltem ki, mint dohányzásra alkalmas területet, aminek az lett a következménye, hogy a dohányzók a nemdohányzókkal együtt az ajtó előtt vacogtak az idő java részében, többek között s. jóvoltából egy különösen megragadó japán nyelvészeti szeminárium is megtartatott az én udvaromon, tisztára büszke voltam a helyzetre, hogy nemcsak buziviccek, meg ilyesmi. A fiú is megjelent, és teljesen kivetkőzött magából, mert általában a bulikon a notebookját nyomogatja, most viszont a notebookját nyomogatta, és beszélt emberekhez, negyedóránként legalább egyszer beszólt valakinek, tisztára partiállat mostanában. A celebspotting elmaradt, mert a nyuszi és a zsiráf éppen láthatáson voltak a fiúnál, de majd legközelebb. Nekem egyébként az volt a kedvenc részem a japános után, amikor körben ültünk, és a könyvkiadás és -terjesztés módjáról és buktatóiról beszélgettünk, erre még a fiú is csak annyit mondott, hogy azért hiányolta lábmagasságból a táblát, hogy a reklám után folytatjuk a magyar királyi tévé Litera c. műsorát. Ezt követően a rendszergazda valahogy átnyergelt arra a témára, hogy a nők ugyanolyan agresszívek, mint a férfiak, ebben egyébként abszolút nem értek vele egyet, de addig erőltette a dolgot, amíg majdnem megütöttem, szerencsére a párkapcsolatokról ezúttal nem kezdett fejtegetésekbe.

Egyébként meg teljes megelégedésemre sikerült az összejövetel, az emberek például beszéltek egymáshoz, maguktól, és délután háromtól hajnali egyig ott maradtak, nem pedig olyanokat mondtak, hogy égve hagyták a vasalót, bár az L. megemlített valami koncertet, amire mindenképpen el kell mennie, de aztán maradt mégis. Jó volt, na, csinálunk még ilyet.
Ezzel lucia 12:20-kor szórakoztatta magát. 7 komment
Kategóriák: partiállat
Fõoldalra ajánlom!

2007. október 26., péntek

a szombatról - első felvonás

Szombaton csapatot építettünk a munkahelyemen, ez úgy kezdődött, hogy - gyanúm szerint - a főnököm rendet akart rakni a szobájában, és akkor másnak se legyen jó. Szóval kijelölte a munkaszombatot, hogy aznap mindenki rakjon rendet, és fessünk. Falakat. Súlyosbította a helyzetet, hogy minden iroda más színt jelölt meg, mint kreativitás szempontjából serkentőt, mi például a titkárnővel egyöntetűen a sötét málnapirosban láttuk meg problémáink megoldását. Mivel ő kiment még lastminute beszerzéseket végezni, én magamhoz vettem a teljes salest, és delegáltam a feladatot. Kis csapatunk épülése önismeret szempontjából rendkívül hatékonynak bizonyult, már az első fél órában sikerült rádöbbentenem a fiúkat, hogy ők - velem ellentétben - nem értenek a dologhoz, két órával később pedig, amint megjelentem a helyiségben, pánikszerűen megkérdezték, hogy most mit csinálnak rosszul. Mivel nem szeretem a konfliktushelyzeteket, a leghelyesebbiket már a kezdet kezdetén magam mellé vettem consiglierinek, tájékoztattam, hogy a tréningnadrágjáról a bolyhokat boholyborotvával el lehet távolítani, majd miután ily módon felállítottuk a harapási sorrendet, folyamatosan böködtem, és mutogattam, hogy "az úgy nem lesz jó, mondd meg neki, hogy menjen ki egészen a széléig".

A Zandival szerencsére szintén nem kellett elsődleges kommunikációval közölnöm a világnézetemet vele kapcsolatban, ugyanis amikor a felgyűlt szemetet hordtam éppen hűvös halomba, illetve mindenki más is sürgött-forgott, megláttam őt a titkárságon kávéval a kezében merengeni. Udvariasan felajánlottam, hogy adok neki munkát, ha nincs mit csinálnia, mire udvariasan azt válaszolta, hogy ő inkább kávézik délig (az előzmények közé tartozik, hogy a három kép közül, amit akart, csak kettőt hagytam jóvá, mert a harmadik ronda volt, és egyébként is). Ekkor udvariasan ránéztem, hosszan kitartva, mire úgy döntött, hogy inkább a saját irodájában folytatja a merengést.

A titkárnőnk viszont újabb tehetségéről adott tanúbizonyságot, teljesen egyedül működtette a képkereteket és a képeket, egységet alkotva belőlük. Szerintem túlképzett erre az állásra.
Ezzel lucia 11:49-kor szórakoztatta magát. 3 komment
Kategóriák: work
Fõoldalra ajánlom!

2007. október 19., péntek

a kégliről

Szóval kiköltöztem a világ végére végleg, Igorhoz. Igor lakik felül, én alul, külön kertünk van (bár felajánlotta, hogy nyugodtan használjam a medencéjét, szép idő van), nem sok vizet zavarunk. Mikor kérdeztem, mivel foglalkozik, lakonikusan annyit mondott, biznyiszem. Felajánlotta egyébként a medencehasználat mellett az akkor még két, mostanra három kutyája használatát is, játék céljából, de mivel négyünk közül egyedül én nem tudnék viccből leharapni egy végtagot izmos állkapcsommal, eddig ezzel sem éltem. Tájékoztatott továbbá, hogy körbe van kamerázva a ház kívülről, ne féljek. Ennek kapcsán egyébként kiderült, hogy valami rejtélyes elektromos kisugárzásom van, mert mióta ott lakom, valami zavarja a vételt akkor is, ha kikapcsolom a mobilt, a számítógépeket és a riasztót, de megnyugtatott, hogy ne aggódjak emiatt, ilyen vagyok, azt kész. Az internetet is sikerült megosztanunk, bár először ebben akadályozott bennünket, hogy egyikünknek sincs informatikai szókincse oroszul, de aztán megállapodtunk abban, hogy a wifi az internet v vozduhe, és onnantól ment (némi külső segítséggel).

A költözés kapcsán kiélhettem vásárlási szenvedélyemet is, egy ártatlan edényszárítóval kezdődött, amiből kiválasztottam egy helyre babakék darabot, ekkor viszont elkapott valamiféle megszállott szenvedély, és vettem színben hozzállő vödröt, szennyestartót, lavórt, kosarat, evőeszköztartót, kisbigyót, nagyizét, úgyhogy most a konyhám és a fürdőszobám a hooray, it's a boy hangulatát árasztja. Ijesztő.

A könyvektől pánikoltam egy kicsit, elértem azt a mennyiséget, amikor már nem tudja az ember, hogy ő uralja-e a könyveket, vagy a könyvek uralják őt, ahogy ott álltak dobozokban halomban mindenfelé, amerre jártam, megértettem, mit akart Pratchett kifejezni a K-térrel (L-space). Olyan könyvek bukkantak fel, amiket már láttam valahol, amik biztos nem az enyémek, és amik egyszerre két helyen is tudnak lenni. Hálistennek mr. a szigorú utasításaimat követve (méret szerint, kiadó szerint, szín szerint, a Pratchetteket kronológiai sorrendben, stb) segített a megzabolázásukban (mi több, hozott fagyit és főzött nekem ebédet, azt hiszem, ilyenek képzelték a régiek az angyalokat), bár a nap végére rajta is kitört az őrület, amit két dolog jelzett leginkább. Az egyik, hogy az A/5-ös méretű fehér könyveket nem szigorúan monoton csökkenő sorrendben helyezte el a polcon, a másik, hogy egyszer csak megjelent előttem kétségbeesett, esdeklő tekintettel, kijelentve, hogy sürgősen szüksége van negyven centiméternyi ilyen magas könyvre (mutatta). Ennek örültem, moment of bonding volt, engem például senki nem értett meg, amikor egyszer csak hazavittem fél méter Shakespeare-t oroszul. Ja, és a dvd-imet is sorba rakta szín szerint, csak mert azt mondtam. Amíg ő így elfoglalta magát ügyesen, én kipakoltam a ruháimat az öt kétajtós akasztós szekrénybe, így van például egy olyan, amibe a denevérbolerómat, az angyalszárnyamat, az indiai szárimat, és egyéb, bár ritkán hordott, de nélkülözhetetlen darabjaimat helyezhettem el.

A lakhelyet belülről egyébként a rengeteg szintkülönbség, a bárpult és a sok nagy, szabad tér dobja fel. A sok szabad tér például ott van, ahol a székeknek és a kanapénak kellene lennie, nem baj, az állófogadás úgyis menő dolog manapság. A kádamban is sok, nagy szabad tér van, akkor is, amikor fürdöm (igyekeznem kell, hogy ne fulladjak bele hosszában, egyelőre sikerült). Azon egyébként a jelen pillanatig nem sikerült magam túltennem, hogy a kád csapja rossz irányban van (balra), tisztára végigfut a hátamon a hideg, amikor eszembe jut.

Asszem, egészébe véve tök jó helyen lakom, legalábbis erre utaló jel, hogy amikor kimegyek söprögetni és benézek az ablakon, mindig sóhajtozom, hogy ó, ha nekem olyan életem lehetne, mint ott bent. Konklúzió nincs.

Ezzel lucia 14:32-kor szórakoztatta magát. 13 komment
Kategóriák: budaörs
Fõoldalra ajánlom!

2007. október 17., szerda

arról, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz

És közben át is költöztem egyébként a világ végére, a perspektivikusan megtévesztő hegy mellé. Tök olyan, mint egy rendes hegy, ilyen égbe törő sziklabérc és hasonló kifejezések jutnak róla az ember eszébe, de amikor hétvégén felmennek oda az emberek, akkorák a tetején is, mintha az út túloldalán állnának, nagyon flash.

Szóval a költözésem azzal érte el a csúcspontját, hogy elkértem a Peugeot Boxert a cégtől, hogy majd azzal megteszem azt a hét kilométert A pontból B pontba. A srácok egész nap mondogatták nekem, hogy háhá, te fogod vezetni kérdőjel háhá, én meg hülyén néztem, hogy oké, lány vagyok, de azért a Peugeot is csak egy autó, miért ne tudnám elvezetgetni. Aztán amikor megláttam magát a gépjárművet, azt mondtam, hű, izé. Szerencsére már mindenki elment a cégtől.

Az első kihívást a slusszkulcs jelentette, ördöglakat típusú eszköz volt ugyanis, egy fekete, műanyag téglatest. Hiába közelítettem vele a kulcslyuk felé, nem történt semmi, de röpke tíz perc alatt rájöttem az engem tisztes magánéletben akadályozó intelligenciám segítségével, hogy a pillangókésekhez hasonló elven működik. Ekkor kissé megnyugodtam, hawaii, gondoltam, és nyúltam kioldani a kéziféket. Ami nem volt ott. Még egyszer lenyúltam, csak a megbizonyosodás végett, szép lassan, nehogy elijesszem, de akkor sem volt ott. Ekkor a szokásos problémamegoldó taktikámat alkalmazva kiszálltam az autóból, és rágyújtottam, hátha ettől megnyugszom, és a lelki békémmel együtt a világ rendje is helyreáll, de nem. Visszaszálltam, és megpróbáltam meggyőzni magam arról, hogy ezt az autót használatra tervezték, tehát a kéziféknek valahol lennie kell, különös tekintettel arra, hogy a műszerfal szerint be van húzva. Úgyhogy sírás helyett inkább megkerestem baloldalt.

A harmadik megmérettetésen viszont elbuktam, az autót Nem Lehetett Rükvercbe Tenni. Empatikus képességeimet is bevetettem pedig, mit tennék, ha hivatásos sofőr lennék, kérdeztem magamtól, mondjuk a Kozsi tőlünk, aki egyébként szabadidejében egy rockzenekarban gitározik. Arra jutottam, hogy mindenképpen headbangelnék a helyében, és kibontott hajjal, ugrálva gitároznék, mert az ülve gitározás nem cool. Ez viszont, bár szerintem helyénvaló meglátás, az aktuális problémámon nem segített, a másik, maszkulinitását tekintve kevésbé disztraktáló típusú sofőrönkről meg csak annyi jutott eszembe, hogy kevesebb szénhidrátot ennék a túlsúlyom csökkentése végett, úgyhogy ráébredtem, új megközelítésre van szükségem. Ha sofőr lennék, gondoltam, akkor biztos elmondanám mindenkinek, hogy is van az a rükverc, hogy az egész emberiség profitálhasson a tudásomból, és innen már csak egy lépés volt, hogy csatornát nyissak ennek lehetővé tétele végett a célszemély felé (felhívtam telefonon). Lucia, kedves, mondta a Kozsi, finoman, de határozottan szorítsd meg a rudat, és húzd fel a gyűrűt. Asszociatív lelki alkat lévén elismeréssel kellett adóznom azelőtt, hogy ezzel a holisztikus jellegű javaslattal nem csak az általános magánéleti problémáimat válaszolja meg, de a hülye autót illetően is sikerül útmutatással szolgálnia, úgyhogy további problémák nélkül kiálltam, és elindultam.

Az út eseménytelenül, vagy a látóteremen kívül eső események közepette telt (a tükrökkel már nem vacakoltam, a Kozsi pedig két méter magas). A fiú ugyan mondta nekem, amikor hazaértem, hogy hallott egy gyanús hírt, miszerint valami furgon leszorított egy kisautót, majd otthagyta, de hát istenem, tanuljon meg már az emberiség magáért felelősséget vállalni, nem vigyázhatok mindenkire én. Mindenesetre estére kelve már határozottan tudtam, nekem kell egy ilyen autó, és meg is érdemlem, mert engem nem korlátoznak értelmetlenül a hatalommal való visszaéléssel kapcsolatos gátlások. Hát így történt, hogy a költözés során átléptem a határaimat, és ezzel a rite of passage-dzsel érettebb, céltudatosabb emberré váltam. Mi jöhet még.

Ezzel lucia 13:47-kor szórakoztatta magát. 4 komment
Kategóriák: válságosdi
Fõoldalra ajánlom!

2007. október 17., szerda

a változásokról

Visszacsináltam a pirosat, nem mintha nem lennék szomorú, magányos lány a világ végén, de a fekete változat egyszerűen ronda volt.

És most van először olyan titkárnőnk, aki képes magától és jól artikuláltan kiejteni a száján azt a mondatot, hogy "hagyjad, majd én megcsinálom".

Ezzel lucia 13:43-kor szórakoztatta magát. 2 komment
Kategóriák: work, blogos dolgok
Fõoldalra ajánlom!

2007. október 17., szerda

sok szeretettel isolde férjének

Befejeztem végre a második Dextert is, úgyhogy a tegnapi estém a társasági élet jegyében telt.

A szülői értekezletek például új ízt kaptak, mióta anyám rádöbbent, hogy intelligens vagyok (biztos szemet szúrtak neki valami ráutaló jelek, vagy ilyesmi). Ezzel kapcsolatban megkérdezte, okoz-e ez a dolog nekem hátrányt a magánéletben (szinte hallottam, ahogy fogalmazgatja magában a szomszédok felé, hogy szegény, még mindig nincsen neki egy rendes pasija, de csak azért, mert túl intelligens hozzá a szerencsétlen, mit is várhatnánk így tőle, olyan hangsúllyal, ahogy például a százötven kilós nőkről szokott beszélni a rokonságuk). Mivel így introspekcióra késztetett, komolyan elgondolkoztam magamban a dolgon, milyen is vagyok én a párkapcsolataimban, és olyan képek ugrottak be, mint például hogy rajzfilm-állatka hangokat adok ki magamból a konyhában, meg hogy sikítozok a fogastól, úgyhogy arra a következtetésre jutottam, hogy nem, valószínűleg nem okoz nekem problémát a túlzott intelligenciám a magánéletben.

A kocsmában, ahol Isoldéékkel találkoztam, sem voltam oda nem illően intelligens, például rögtön megláttam Jacket, és nem tudtam, mi van. Most nem ilyen viktoriánus romantikus jelenetre kell gondolni, hogy összeakadt a tekintetük a zsúfolt teremben, és megszűnt körülöttük a világ, hanem olyanok jártak a fejemben, hogy anyám, kijavítottam-e az összes őrnagyot a Dexterben vajon, jé, itt van Jack, akkor lehet, hogy mára mégsem Isoldéékkel beszéltem meg, majd konkrétan arra, hogy anyám, mármint hogy anyámnak találnia kéne valami hobbit szerintem. Ekkorra Jack már rádöbbent valamiből, hogy keresem az utam, és verbális, illetve nonverbális eszközeit felhasználva a tudomásomra hozta, hogy mr. a-ék ott vannak a sarokban. Azért öt perccel később visszamentem köszönni neki, mondtam, hogy szia, mert jobb későn, mint soha.

Az összejövetelen Isoldén, mr. a-n, L.-en és agnusdb-n kívül megjelent még az az ismerősünk is, aki korábban saját jogon volt celebritás, de most már csak úgy emlékeznek rá, mint az Isolde Férjére, szomorú történet, mindenesetre nem tűnt úgy, mintha ettől túlzottan bekeseredett volna, erős jellem. A blog nélküli ember, mint Isolde frappánsan jellemezte, bár ő állítólag nem szólhat semmit, mert soha nem játszott még az aknakeresővel, ezt ex-Bright elő is adta Frei Tamás autentikus stílusában ("Itt élnek köztünk. Ők is magyarok. [...]"). Isolde lelke szerinte olyan, mint a radioaktív brüsszeli csipke betonszarkofágban, ennek ellenére kedvelni tűnik őt ott valahol mélyen belül. Szeretném hinni, hogy engem is kedvel, és amikor szívélyes érdeklődésemre, miszerint hogy halad a könyvével, azt válaszolja, hogy szerinte én ne legyek jelen a szombaton nálam tartott palacsintázáson, egyszerűen csak hagyjam ott valahol a kulcsot, különben ő nem jön, akkor a sorok között igazából őszinte szimpátia búvik meg. A fiúk nem nyelvészek, elvégre, kifejezési eszközeik időnként furcsák és logikátlanok.

Természetesen szokás szerint szó esett a Human Insectről is, mint ízlésformáló erőről, és a Knocked Up kritikáját sújtó általános értetlenkedés közben bátortalanul meg is jegyeztem, hogy szeretném azt hinni, hogy joga van saját véleményt alkotni neki, de leszavaztak. A filmeken kívül a sorozatokat és a vicces rövidfilmeket is végigtárgyaltuk, fejben neteztünk, illetve a netfüggőségről beszélgettünk kívülállókként, gondoltam is rá, hogy majd ha hazamegyünk, ezt hogy meg fogom írni a blogomba. Aztán valamikor végül három csoportra oszolva hazamentünk, folytatása következik szombat délután.
Ezzel lucia 12:36-kor szórakoztatta magát. 9 komment
Kategóriák: film, partiállat, L.
Fõoldalra ajánlom!

2007. október 1., hétfő

amikor az otthonomnak tekintem a munkahelyemet

Az új titkárnővel egyelőre minden rendben van, csak olyat hibázik, ami az első két munkanapon el is várható (ha nem hibázna semmit, már halott lenne, kicsit felfokozott érzelmi állapotban vagyok mostanában, és nem bírom, ha valaki a tökéletességével akar kitűnni). Ugyanakkor remélem, nem hoztam rá a frászt, pénteken koponyás pólóban és bőrszoknyában fogadtam (a miheztartás végett), majd bemutattam neki a mániás oldalamat, amikor egyszerre huszonöt dolgot csinálok, és mindenki mást is ellentmondást nem tűrő hangsúllyal erre biztatok magam körül. A beja meg is kérdezte, költözködöm-e mostanában, majd kifejtette, hogy ahogy máskor a munkát viszem haza, most az otthoni életemet hozom be az irodába, pedig nem tettem mást, mint hogy mindenkivel összepakoltattam a saját részlegét, ikeás netről berendeztem a félig kész tárgyalót, delegáltam a falak lemosásának feladatát a takarítónőnek, és sorbarendeztem a közös fiókban a tollakat (igazság szerint nem bírtam magammal, és a falakat is elkezdtem sk lemosni, de csak titokban). Utasítottam emellett a főnökömet (na jó, megkértem rá szépen, neki viszont van annyi tapasztalata a nőkkel, hogy nem ellenkezett igazán), hogy hívjon össze egy mítinget és közölje mindenkivel, hogy 1. ne töröljék a céges maileket, 2. az előző titkárnőnk rossz fej volt. A míting után megkérdezte tőlem, ügyes volt-e.

Azt hiszem, kiegészítem az önéletrajzomat azzal, hogy "fordítói munkám során ügyesen kamatoztattam lakberendezői, háziasszonyi és cégvezetői képességeimet". Tehetségemet a titkárnők elüldözésére szerintem inkább nem említem meg, egyébként is, erre a mostanira vigyázni szándékozom, bár nevet még nem adtam neki, hogy ne kezdjek el túl korán kötődni.
Ezzel lucia 15:45-kor szórakoztatta magát. 12 komment
Kategóriák: work
Fõoldalra ajánlom!

2007. október 1., hétfő

a hétvégéről (+/-)

A hétvégén két sikerélményem is volt, az egyik, hogy megjelent az egyik könyv, amit fordítottam (Jeff Lindsay: Dexter dühödt démonjai, aki ismeri a sorozatot, az tudja, miről van szó, aki nem, annak annyival tudnám jellemezni, hogy vicces-sorozatgyilkosos), bár ó, jaj, beleolvastam a honlapon, és csak az első pár oldalon egy általam fontosnak tartott félmondatot kihúztak belőle, meg volt egy másik baki is, de azért mégiscsak élmény. Most ott van a könyvesboltokban egy könyv, amiben benne van a nevem, és vérfolt van a borítóján, kívánni sem lehetne többet.

A másik az volt, hogy sikerült egyedül bevágnom egy Dupla Sajtos McRoyalt, pedig a kiszolgáló személyzet végigmérte a 46 kilómat, és megkérdezte, hogy nem akarok-e inkább valami mást, mert ez sok lesz, innentől kezdve viszont becsületbeliüggyé vált a dolog, és teljesítettem az magam által kitűzött célt. A sültkrumpli egy részét viszont otthagytam, mert azt senki nem vonta kétségbe, hogy meg tudom enni.

A hétvége maradék része őrült pakolással telt, sokkal több dolgom van, mint amennyit egy élet alatt fel lehet halmozni, pedig eddig úgy gondoltam, a könyveket és a ruhákat kivéve spártaian élek. Hát nem. Van például 35+ bögrém és poharam, pedig csak egy szám. Így jártam.
Ezzel lucia 15:32-kor szórakoztatta magát. 8 komment
Kategóriák: egyéb
Fõoldalra ajánlom!

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.