Leginkább csak távirati stílusban (már hozzám képest):

1. Újból titkárnőt cserélünk. Próbálok erre nem úgy gondolni, hogy elveszítünk egy rossz titkárnőt, hanem úgy, hogy esetleg nyerünk egy jót (nem hagyom magam a tapasztalatok által befolyásoltatni). A dolog negatívuma, hogy hétfőn korán kell jönnöm interjúvoltatás végett, pozitívuma, hogy a fél szemöldök megemelésének frissen elsajátított képességét végre gátlástalanul gyakorolhatom a fent említett interjúvoltatás során (na jó, megpróbálok majd időnként erőt venni magamon, és arra is odafigyelni, amit mondanak).

2. A születésnapi könyvutalványaim maradékából (meglepő módon) könyveket vettem, most a Japán regék és mondákat, illetve Czeizeltől a Tudósok, gének, tanulságokat nyomom párhuzamosan. A Czeizel túl nehéz (fizikailag) a kádban olvasáshoz, úgyhogy ott a japános könyv megy, tegnap került például sorra az asszony, akinek laposférge volt c. történet, ami egy pasiról szól, aki igazából laposféreg, és amikor a végén diót itatnak vele, vízzé változik és elfolyik. Az utolsó mondata nagyon tetszett: "A férfi családja és barátai meglepődtek, de mindenki más nagyon nevetett". A többi történetben is sokat nevetnek, különösen, ha valakinek hasmenése van, vagy előveszi a fütyijét, hát hol találkozik az ember ilyesmivel magyar népmesékben?

A Czeizel is érdekes, már ha valaki szereti a hosszas családfaelemzéseket (én igen, de én például a DVD játékos képernyővédőjét is órákig el bírom nézegetni), de rögtön az első fejezetben annyira felháborodtam azon, ahogy Semmelweis meghalt, hogy most egy kicsit nem olvasom tovább.

3. Voltunk kocsmában Isoldével, ő mint zombi, én meg mint hivatásos depressziós, úgyhogy ő csendben ült derűs mosollyal ajkain, és én is csendben ültem derűs mosollyal ajkaimon (hiteltelen vagyok, tudom, de ha egyszer örültem, hogy találkozunk), azért a fontos dolgokat megbeszéltük, mint hogy például együtt vállalunk majd gyereket (mármint egyszerre). Szerencsére úgy tűnt, ezen a megpróbáltatáson is csont nélkül túljut a kapcsolatunk, legalábbis nem vettem észre, hogy Isolde azon kezdene vívódni, hogy érdemes-e nekünk közös terveket szőni, szóval szerencsére az élet nem követi a filmeket (bár a lelkem mélyén egy cseppet tartok attól, hogy esetleg küld egyszer egy sms-t, hogy megfontolta, és ez neki így túl sok, csak a kávé beszélt belőle, de azért reménykedjünk).

4. Megvívtam magával a sorssal is, ami nem akarta, hogy én lássam a Vaskabátok c. filmet mr. a-val. Akkor még nem is gyanakodtam, amikor három alkalommal is váratlanul más programot csinált nekem az élet, akkor sem, amikor hirtelen az összes vetítést vagy a munkaidőmre rakták, vagy este kilencre, de amikor végre az utolsó napon nekiindultunk, és egyszer csak egy csomó szirénázó autó, illetve rohanó, kapucnis ember jött velünk szemben, egy kicsit elkezdtem kételkedni a véletlen egybeesések valószínűségében. A Károly körúton felhívtam a fiút, hogy mi van már, ő pedig tájékoztatott, hogy a Deákon, amin át kellett kelnünk a mozihoz, könnygázaznak, de én tényleg kíváncsi voltam a filmre, úgyhogy végül hősiesen belevágtunk, sajnos senki nem akart bántalmazni minket, pedig addigra végiggondoltam, mi mindenre lennék képes az esernyőmmel. A film baromi jó volt, mellesleg.

5. Több ízben rádöbbentem, hogy csúnya vagyok, buta, és még írni sem tudok. Az utolsó reményem az maradt, hogy ezt mások nem veszik észre (mondjuk megjátszom, hogy szép vagyok, vagy valami ilyesmi).