
Amiről nem írtam az elmúlt tíz napban:
Voltam a budaörsi egészségkomplexumban agyrázkódással (ne kérdezd). Konkrétan soronkívül bejutottam a sebészetre, ott viszont az orvos helyén egy néger (afromagyar) pasas ült, mire kissé elkezdtem röhögni (félreértések elkerülése végett: gyermekkorom nagy részét multikulti diplomatablokkban húztam le, ott teljesen normális volt, hogy az összes bőrszínnel és nációval együtt gengelünk a játszótéren, de Budaörsön azért mégsem azt várja az ember, hogy belép a rendelőbe, és ott a Vészhelyzet), mindenesetre belementem a játékba, és úgy tettem, mintha ő tényleg igazi orvos lenne, én meg a páciens. Három órával később már kevésbé röhögtem, amikor két pszichiáter, az említett "sebész", és két asszisztens (az egyik konzekvensen két s-sel írta azt, hogy erőss, stb, kijavítottam, szerintem bosszút esküdött) közölték velem, hogy akár erővel is ott tartanak és beküldenek kórházba, mert beszámíthatatlan vagyok (jó, nem tudtam leírni a nevemet és röhögtem a négeren, de az ilyesmi előfordul szerintem), illetve többszöri bemutatkozásom ellenére "a kislány"-ként aposztrofáltak. A fiúm aztán megmentett, mint közeli hozzátartozó, közölte velük, hogy önálló felnőtt ember vagyok, aki el tudja dönteni, hogy haza akar-e menni a zsiráfhoz és a nyuszihoz. Az utolsó szavuk az volt hozzám, hogy "de akkor most le kell mondanunk a mentőt", hosszú, szemrehányó nézés, de megkeményítettem a lelkem. Azóta sincs térlátásom, de állítólag lesz majd, addig kicsit tovább tart felszedegetnem a hajszálakat a mosdókagylóról.
Voltam rendőrségen is. Konkrétan hallottam, ahogy az egyik rendőr mondja kollégájának a telefonba, hogy "ez forrónyomos ügy lesz, bent van a forrónyomos kolléga? kiment a mekibe? mikor lesz? másfél óra múlva?", és egyáltalán nem röhögött közben, ami sok mindent megmagyaráz a közállapotokat illetően. Találkoztam egy olyan képviselőjükkel is egyébként, aki profinak tűnt, ugyanis az épületen belül is tükrös napszemüveget viselt, illetve papírpoharas kávéja volt, a fánk hiányát elnéztem, biztos fogyózik, de rajta legalább látszott, hogy van valamennyi sejtése arról, milyennek kéne lennie egy rendőrnek.
Kéne nekem egyébként használatra egy rendőr, konkrétan egy laboros, csak pár órára. Az egyik könyvhöz, amit fordítok, kellene a segítsége szakkifejezések tekintetében. Ha valaki esetleg ismer ilyet, ne habozzon (fel lesz tüntetve a könyvben, mint szakértő, stb).
Hagytam magam aljasul lépre csalni, azóta nincs erkölcsi alapom legusztustalanozni a fiúmat, mert azonnal letromfolhat azzal, hogy "te beszélsz? aki kettéharap egy nyers szívet, majd a tálba köpi?". Ezt ő kezdte (pulykaszívet pucoltunk a májhoz), és amikor mondtam, hogy fúúúúj, akkor azt válaszolta, hogy ezt nem érthetem, ez fiús dolog, én úgyse merném megtenni. Most mit csinálhattam volna?
Aztán volt olyan is, hogy a glória meg én koncerten, és elment nekem egy pohár vízért, de a pultnál megismerkedett egy fél amerikai zenekarral, konkrétan a basszgitárossal és a dobossal. akik csatlakoztak hozzánk (igazából nem voltam meglepve). Erősen kapacitált egyébként, hogy ugorjak rá a dobosra, szerencsére a fiúk nem értették, sok mást se értettek egyébként, amikor mutattam az órámon, hogy 21:55, megkértek, hogy fordítsam le, mert ez nekik military time. Az első (egyetlen) tippjük az volt, hogy este 11 van.
Ja, és 48 kiló vagyok pillanatnyilag, jó a hajam, kedves velem a fiúm, és kaptam postán 2 jegyet a Fővárosi Állatkertbe, szóval akár még jóra is fordulhatnak a dolgok. Én drukkolok nekem.
jobbulást, és szólj, ha már sörözhetünk.
szilya, lucia! :)
szinten jobbulast, sikerult osszehoznod megegy hasonlo dolgot a mi kis parhuzamos valosagainkban. Remelem, neked nem volt szukseged a sebeszre:)
Örülök, hogy visszatértél, és még jobban, hogy javulsz!
hiányoztak a postjaid, öröm és bódottág, hogy újra olvshatlak.:-)
és azon kívül, hogy természetesen jobbulást kívánok, megkérdezném, hogy az milyen az, amikor valakinek nincsen térlátása?
Jobbulást, és postolj sokat!
dobka: térben nem orientált. :)
Nem baj, majd a fiúddal ketten néztek valamit, és te a színét meséled, ő meg az alakját. :S
Hülyén nézne már ki nesztelencsigátlanul a könyvjelző-eszköztár...
dobka: nem érzékeli, hogy hol a közel meg a távol.
dobka: nezz vegig egy haromoras mozifilmet elso-masodik sorbol. Utana megtudod.
mindenesetre a kommentekbol kiderult hogy a blogot nem lenne szabad abbahagyni, vagy allando tuntetes lesz traktorokkal es laptopokkal a tandem elott (:
én is küldök egy adag mosolyt, meg egy kis bordó színt.
kívánom, hogy minél hamarabb zökkenj vissza a normális kerékvágásodba.
értem, köszi :-S
kulonben most mar irhatsz megint... :)
Gargoyle: Tuti hogy a Tandem ele kell menni? Es mikor is? Arra emlekszem hogy este 6, de elfelejtettem a datumot.
vajk
Nagyon szeretem Luciát és szeretném, ha írna megint, annyira, hogy még meg is szólaltam ezért, pedig eddig csak passzív voltam, de most mégis ennyire nagyon nagyon.
Lééééccciiii!!!
Ha kell, tüntetek én is, hogy írjál, úgyis nagy divat ez ma! Traktorom mondjuk nincs, de a Tandemben sem jártam még, nem lehet ez akadály, lesz traktor, rajzolok egyet.
Fejed hogy van?
hú bazz, erre kell hazajönnöm balatoni nyaralásból?
mellesleg, ha budaörsön történt az eset akkor a közrendvédelmis főbácsi ottan cimborákom, meg a kapitányt is ismerem, szóval lehet, hogy még laborost is segítenek keríteni.
ja meg az egyik pest megyei szóvivőt is ismerem (szintén gyerekes anyuka...ne kérdezd)
egyébként meg jobbulást és remélem forró nyom nem hűlt ki.
Na mostmarasztan, vagy valami legyenmar :)
de legalabb azt tudjuk, hogy el, mert azert a kommentek megjelennek...
igen, en is ezert irtam ezt az okorseget, hogy beengedi-e, mertha igen, akkor meg egyben van, tud kattintani is, meg minden.
kedves lucia, dobtam neked egy lancjatek-labdat, a reszletek itt: lostwords.freeblog.hu/
most mar tenyleg muszaj lesz irnod :)
megittam (mindkét) piros vodkás üdítttőitalt - jó volt!
mit kell azért csinálni, hogy itt újra bejegyzések, bordó szín és vidámság legyen?
a felajánlott fájdalomcsillapítókat meg különféle vidámító pirulákat, ilyesmit, én továbbítom, hozzám küldjétek
Még kér a nép.
Én nagyon bírom ezt az egészet. Pedig csak véletlenül kerültem ide, mert egészen mást kerestem. Szóval Lucia, gyerünk, egy agyrázkódás meg egy fekete doki nem ok arra, hogy minket éhezni hagyj!(Vö. éhe a szónak)
múlttranszponált
torporjelen
azidőa
teotthonod
/armandillo rottentotter/
Irodalmi alapötlet is lehet: hogyan kommunikálnak az emberek valaki blogján, miközben ő maga nincs jelen. Kicsit ilyen a Godot-ra várva is, de talán van még bőr ezen a rókán.
ez most biztos valami pszichoize kiserlet, hogy meddig birjuk
ezt a rókát lacika...
nna, ezt magamra vettem
***
s ha ennek vége, majd olvasunk máshol luciát
az is jó lesz
Én már nagyon nehezen!!!!!!!!!!!!!!!
Nagyonnagyon.
Ráadásul a Godot-ra várva olyan unalmas, hogy ez már most jobb.
ez már az 51. komment, mennyi kell még, hogy újra olvashassunk rólad???? mert ha kell akár százig ezerig vagy csillióig elmegyünk :)
na már megint megjöttem balatonról, azóta se semmi?
nemáááááááá'
(52)
Annyiradenagyonszeretném már ha újra kicsit írnál... de várok türelemmel:)
Már több mint egy hónapja... Biztos kerek számot akar elérni a statgép-en. :)
Szöke: nem tudom, miért vetted magadra a rókát (a négysoros, amit írtál, lehetett volna ismerős? nekem nem az), de akárhogy is, ez nem olyan komoly dolog. Szépen ki is néznénk, ha egy motívumot csak egyszer szabadna felhasználni.
Nyilván a plagizálásnak megvan az ésszerü mértéke, amikor az ember nem egy egész szüzsét ír meg kicsit másként, csak egy más által kigondolt elemből növeszt ki egy kellően mást.
(Mellesleg az olvasó nem is mindig tudja, mi volt a kiinduló mozzanat, mert a kész műben nem biztos, hogy annyira hangsúlyosan van jelen.)
Az első rövid színdarabom nem aratott különösebb tetszést, de senki sem kifogásolta, hogy a megoldás alapja, a "történelmietlen történelmi dráma" ötlete egy az egyben Dürrenmatt "A nagy Romulus"-ából származik (a konkrét cselekmény független volt).
A második darabka, amelyet azért voltak, akik megdicsértek, nyíltan használta a "Galaxis útikalauz stopposoknak" elemeit, szintén remélhetően kellően független tartalommal.
A harmadikról, amit most fogok megírni, ha sikerül (bár elég valószínűtlen; a dráma nehéz műfaj), még nem döntöttem el, hogy az alaphelyzet mennyiben fogja felhasználni az "Aranypolgár"-ét, de ha megteszi is, biztos vagyok, hogy jószerivel senki sem fogja észrevenni; talán még azok sem, akik látták a filmet.
Most látok a tévéelőzetesben egy filmet, amelyben Macbeth főszakács az étterem tulajdonosát gyilkolja meg, a "Micsoda srác ez a lány" (She's the Man) a Vízkeresztet helyezte amerikai középiskolások körébe, annak idején a "Tiltott bolygó" (Forbidden planet) (egyik főszerepében a fiatal Leslie Nielsennel) egyenesen sci-fi környezetben dolgozta fel "A vihar"-t. Még sok ilyen van.
Azért majd még fogsz még írni????? rendszeresn idekattingatok, hogy hátha...denem :( azért majd lesz dede?
Igen, van még ilyen rókabőr-példa. Amikor annak idején láttam színházban Örkény István "Pisti a vérzivatarban" című színdarabját, valahogy volt valami ismerősségi érzésem. Aztán évek teltek el, és egyszer olvastam egy interjút, amelyben Örkény megemlítette, hogy milyen kevesen veszik észre, hogy a darab "Az ember tragédiájá"-nak leszármazottja. És nem félt, hogy rossz néven veszik, és nem is.
ugye egyszercsak majd lesz folytatás, meg blogírás meg minden?
nyugtasson meg valaki hogy luciának nincs baja. köszi.
van bajom, nem halálos ugyan, de elég szar. szeretnék írni blogot, csak most nem megy, de ígérem, ha meglesz itt a 111 komment, akkor erőt veszek magamon :)
Legalább annyit mondj, hogy testi vagy lelki eredetű a baj, hogy az egészségedért aggódjunk, vagy a magánéleti problémáid mielőbbi megoldódásáért drukkoljunk.
hála az égnek, hogy megszólaltál lucia!!!! hozzáteszem a magamét a 111-hez, és addig is jobbulást.
Hozzájárulok! Hozzájárulok! Hozzájárulok! Siessünk, Lucia-fanok, hamar kilesz az a 111!
111re fel! Örülök az életjelnek!
ha fizikai lenne, azt megírná.
gépírni még orrheggyel is lehet.
esetleg a füle botjával.
hajrá ezért.
Ujje!
Pedig mar gondolkoztam hogy szerkesztek valami Kisherceg idezetekbol egy ilyen ha megszeliditettel nem mehetsz el dolgot.
vajk
Ezen ne múljék, drukkolok én is, hogy minden rendeződjön.
remélem jobban leszel hamarosan, és ugye tudod, hogy most, hogy kimondtad a bűvös 111-et, mindenki nekiáll kommentelni :)
száztizenegyhezmégegy
Én eddig itt mindig csöndben és békésen, de mostmár nem bírom cérnával. Tessék írni! Ha nem vigyázol én leszek az összes további komment a 111-ig!!!
Akkor eggyel én is hozzájárulok.
(Eddig még úgysem sírtam, de azért benéztem két-három naponta. [Vagy naponta kétszer-háromszor? Már nem is tudom]))
Nem feltétlenül fizikai, hiszen az agyrázkódásra is azt írja, hogy "ne kérdezd". Próbáljunk cselesek lenni: "az Állatkertbe azért el lehet menni ettől?"
sajnalom, hogy rosszul vagy, jobbulast mindenkeppen, es akkor ezzel plusz egy
Nagyon, és a Gabor sem tudja mi van veled, uh kezdek aggodni! Bar teny, h valaki moderal, de az lehet a moderarobot is. Szoval ennek a kommentnek en a 111-es szamot adom :)
örülök, hogy élsz, ha nem i ide írsz majd máshova, csak rátalálok...ne kövezzetek meg:)
Ez tok para, h rogton felkerultem!
Pont arra gonlotam, hogy beírom, hogy legalább ide a commentbe írj vmit léccilécci, erre tessék, már írtál is. Tehát akkor csak azt írom, hogy:
+1 azért, hogy legyél jobban! :)
I want to read some news about you, darlin'.
We all love you.
Pls, don't stop, never.
Úgy érzékelem, hogy ez a dolog - akármi is - nem igazán működik. Nehéz együtt érezni valakivel, akiről még azt sem tudjuk, hogy a baja testi, vagy lelki. Ebből nem következik, hogy meg muszáj mondanod, hogy mi bajod, még az sem, hogy ne kívánnánk őszintén, hogy jó legyen neked.
Inkább csak az következik, hogy ha tényleg fel akarnád dolgozni irodalmi alapanyagként - ez a mániám -, akkor nem lehet egy az egyben felhasználni, hanem meg kell írni. Dehát ez normális menete a dolognak. Az író nem áldozhat fel egy jó irodalmi elemet csak azért, mert nem történt meg, hova is jutnánk.
szeretném, ha írnál
nagyon-nagyon örülnék ha jobban lennél, de a legjobb meg az lenne, ha már annyira jól lennél, hogy írnál nekünk (és magadnak) sokat, szellemeset és alkalmanként vidámat. t-32
természetesen meg sem állunk 101ig. és gyógyulást :)
en azt sejtem, hogy ez a valami inkabb lelki, es meg az is eszembe jutott, hogy vajon orul-e lucia hogy mi itt kovetelozunk, mert ha tenyleg nem tud irni, akkor ez nagyon rosszul is eshet neki.
de remelem inkabb jol esik neki. :)
es akkor ez meg egy.
lacika, sztem te tudsz valamit, amit mi nem, és ez nincs így jól. Mi is szeretnénk tudni. Természetesen csak azt, ami Luciával kapcsolatos.
+1
na mégegy:) kitartást Lucia!
Nem tudok többet, mint ti.
(Ez után még írtam húsz-harminc sor okosságot, aztán kitöröltem, aztán írtam másikat, és így tovább. Mindjárt ezt is kitörlöm.)
Eddig csak csöndben, de most...
Szóval minden egyes napon jövök én is.
Nagyon-nagyon... Én eddig csak csendben kattintgattam itt, mint mások is, de most már, ha ezen múlik,... :) Gyere vissza!
Legyszi könyörülj meg rajtunk :)
Olyan vagy, mint egy falat kenyér és már nagyon éhes vagyok :-).
Majd küldök neked sok sok pozitív energiát...
lacika:
ha esetleg kellene egy súgó...
(a magamravett róka a küszöbreokádós fajtából való volt)
lucia:
+1
(csak ne prímszámot nekem, nehogy)
na még egy, és jó, és várjuk, és hajrá meg minden.
hát hajrá!
jobbulást!
Mégegy.
lassan közeleg a 111, készítsd a ujjacskáidat :) remélem jobban van a lelked! :)
meg még egy.
vajon meg kell allnunk pontosan 111-nel, vagy az se baj, ha tobb lesz?
Bár én is lesem már, de inkább csak azért, mert hátha kiderül, hogy kiderül, nem mintha blog-pártivá váltam volna.
Ugyan lehetővé tesz gyakorlást (kell-e még gyakorolni?), viszont elfüstöli a puskaport.
És az a kérdés is felvetődik, hogy: Gondolná az ember, hogy blogot írni tök jó, mert a valóságot könnyebb megírni, mint amit az ember csak úgy kitalál. De valóban így van-e?
Szóval, szerintem, ha nem akarsz blogot írni, akkor ne írjál blogot. (Puff, jajj.)
Apropó, írás: ha megjelenik könyvfordításod, biztos sokan közülünk szaladnának a boltba, hisz meglehet, hogy még jó könyv is, és te fordítottad.
ha valakit szeretünk, akkor hagyjuk hogy azt tegye, amit akar. Azaz ha nem ír, akkor ne írjon.
Ez a sok kérés mind arról szól, hogy akik kérik, azok maguknak akarnak jót azáltal, hogy Lucia ír
Ez meg így nem szeretet-
Vagy nem az igazi szeretet
taragui, nagyon bölcset írtál.
nemis kényszeríteni akarom én luciát. csak bíztatni. no.
igen, nekem jó, ha olvaslak Lucia:-)
Csak most tévedtem ide sok idő után, de akkor most én is hozzájárulok egy kommenttel...
csodalkozva kerestem miert ugrott 1 nap alatt 50et a kommenthalmaz de mar latom (: lucia, ha az olvasoidbol felpalyas utlezarasos tomeget szervezel megbenul az orszag kozlekedese asszem a fenti hosszu sort nezve (: es en is orommel csatlakozom +1 (:
szerintem épphogy nem(csak) önzőzünk, hanem azt hiszem mindeki, ismeretlenül ismerve aggodik luciaért. az már csak hab lenne a tortán, ha végre megint írna, mert az jó. de első másod és sokadsorban legyen jól, és utána írjon. kivéve persze, ha ajóllétéhez kell az írás :)
Most őszinte leszek, mert nem szeretném, ha elmennénk itt jajdeőszinténszeretünktégedLucia-nyál irányba.
Nem szerethetem Luciát, hiszen nem ismerem.*
Szerethetem viszont az írásait. És szeretem is, nagyonis :)
Ezért aztán örülnék, ha írna még. De megértem azt is, ha nem akar írni.
Nem-akarásból talán nem is lehet jót írni...
De ha ő azt kérte, hogy 111, annak biztos van oka, talán még egy kis bíztatást vár. (Mint távolugró, amikor tapsoltatja a közönséget az ugrás előtt - nem azért, mert ő egy mekkora király, hanem hogy segítsék őt minél nagyobbat ugrani. Aminek ő és a közönség egyaránt örülnek.) Vagy egyszerűen csak impulzusokat tőlünk, vagy mittomén.
Én hozzáteszem a magamét, tapsolok, ugorj nagyot Lucia, de csak ha ugrásra kész vagy :)))
*Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretném, ha ismerném, de még az is lehet, hogy nem lennénk életre szóló barátok. És szerintem senki ne áltassa magát azzal, hogy ha rendszeresen olvassa egy idegen blogját, attól már ismeri is a bloggert. Van jó pár barátom, akinek olvasom a blogját, ás egyáltalán nem egyforma, amilyennek az életben és amilyennek a blogjukból meg lehet őket ismerni. És ez így van jól.
Szöke, ha jól számoltam, a 91-edik az a komment, vagyis nem prímszám: 7 x 13
Nah ne már, mostmáraztán eléglegyen. :)
103?
Azt hiszem hiányzol mindenkinek, Te hiányzol, meg a postjaid, mert jól csinálod, amit csinálsz, mint a soksok aggódó és hiányoló kommentből is látszik..Remélem minden rendben lesz veled és a környezeteddel és jelzed ha nem akarod folytatást vagy ha igen azt is, szóval érted...:)
zzyzzx: nem azt mondatm, h szeretek, e tekintetben egyetertek veled, aggodast irtam. azt meg lehet ennyi alapjan, mert akarva akaratlanul egy icipicit belelattunk az eletenek abba a reszebe, amibe engedett.
mindig elfelejtem 1. hogy van moderálás 2. hogy fent automatikusan számol:)
hát, asszem, kénytelen leszek írni :)
Nagyon helyes.
Viszont a 113 az prímszám.






Jo hogy ujra itt :o)
Mar azt hittem, felbehagyott konyv maradsz orokre :o( Meg csak 2006 szeptembernel tartottam, es direkt nem siettem, mindig csak 1-2 - na jo, neha 3-4-5-10-20 ;o), de hat az en onmegtartoztato-kepessegem se vegtelen, nem ugy mint ez a szo - bejegyzest olvastam el, hogy maradjon holnapra is. Ugy csinaltam, mint a 3 Meno Mano DVD-vel, csak ez utobbiakat nem veszi el senki. Remelem...
(Ja es csak azert nem kerdezem, mert odairtad, hogy "ne kerdezd" :o)
Jobbulast!