2007. június 8., péntek

rite of passage

A születésnapom alkalmából ünnepélyesen felbontottuk a parfétortát, aztán a fiúm mondta, hogy ha megeszem, indulhatunk a barlangba, ahova elvisz a motorjával. Ez egy kicsit arra emlékeztetett, mint amikor a glória kendőt vett A pasijának ajándékba, de hát végül is én ajánlottam fel régebben, hogy vigyen el. És a barlangászkocsmában sört is vett nekem (a drágábbik csapoltat, pénz nem számít).

Ami a motorozást illeti, én most megbántam, hogy bármilyen negatív kontextusban emlegettem valaha is az exmotort, ami - így visszagondolva - tulajdonképpen egy kerekes nyugágy volt utazás szempontjából. Én mindig is akartam egyszer ilyen festett vörös démon lenni valami motoron, hát, a hajam színe rendben volt, ugyanakkor a majom a köszörűkövön hozzám a Tuonón képest egy kecses, sikkes állat, asszem. A térdem valahol a mellkasom magasságában volt, pedig nem vagyok egy nyakigláb, és konkrétan nem létezett motor a lábam között, a bokámtól felfelé, pedig a régin már nagyon belejöttem ebbe a lábbal kapaszkodásba. Itt most új technikát kellett kifejlesztenem, hogy elöl az egyik kezemmel a fiúmat, hátul a másikkal az eszközt szorongatom, kivéve ha gyorsítunk (kb 500 méterenként), mert akkor két kézzel csimpaszkodom a férfiemberbe, közben nem látok semmit, mert a sisak az arcomba lapul konkrétan. A fiúm ma reggel ezt hallva közölte, hogy nem érti, velem óvatosan közlekedik, sose mentünk 200 fölé. Városban, ugye.

Aztán jött a rövid, boldog sörös intermezzo.

Maga a barlang végül is nem volt olyan durva, mint amilyenre számítottam, egy olyan szakasz volt csak, ahol a gyászjelentésemet fogalmazgattam (élt 29 évet, napra pontosan), ahol két egymással szemben lévő vizes, csúszós fal kitüremkedésein terpesztve kellett végigaraszolni egy szakaszon, falak között szakadék, de a barlangász fiúk ott is nagyon segítőkészek voltak. Amikor például kérdeztem, hogy a bal kezemmel mit csináljak, értve ez alatt, hogy mibe kapaszkodjak vele, rögtön előálltak a javaslattal, hogy rakjam zsebre. Meg megpróbáltak meggyőzni arról, hogy nem is veszélyes, amit csinálok, ezzel nem értettem egyet, különösen, amikor a szakasz közepén remegni kezdtek a végtagjaim az erőfeszítéstől (beindult a varrógép, mi, röhögött ezen később a fiúm). Ami a barlangászás többi részét illeti, kiderült, hogy csupán ürügy arra, hogy felnőtt emberek legálisan sárban fetrenghessenek anélkül, hogy emiatt kivetné őket magából a társadalom. Hardcore sárban fetrengésről volt szó, azt be kell ismerjem, átázva is izzadtam a 15 fokban. Meg az is kiderült, hogy annyira azért nem vagyok kövér, a hasadékban például, ahol féloldalasan, támaszték nélkül kell felvonszolnia magát az embernek, én például forgolódni is tudtam, pedig mások be szoktak állítólag szorulni. A fiúm pedig végig nagyon vigyázott rám, rengetegszer rámszólt például, hogy ne essek le (ez a nagyon passzív biztosítás, ahogy ő hívja), szóval egészében véve inkább vicces volt, mint veszélyes.

Viszont most már muszáj lesz beszereznem egy gumicsizmát.
Ezzel lucia 9:44-kor szórakoztatta magát. 11 komment
Kategóriák: a fiúm, barlang
Fõoldalra ajánlom!

Már 11 komment érkezett, hurray hurray

  1. dreamdancer (Válasz erre):
    2007. 06. 08. 14:23

    azért ezt nehéz lesz überelni 1 év múlva fiúdnak... még gyorsabb motor, még durvább barlang...

  2. cascata (Válasz erre):
    2007. 06. 08. 14:31

    ezt a barlangot en is ismerem, es nekem is az volt a legrosszabb szakasz, a kozepen a szakadekkal... :)

  3. Ann (Válasz erre):
    2007. 06. 08. 18:23

    Boldog születésnapot! :)

  4. zzyzzx (Válasz erre):
    2007. 06. 08. 23:30

    Ez vajon a Matyiban volt? A varrógépes meg abban a hasadékban, ahol kb. 30 m mélyre lehetne esni? Ott engem nem csak passzív biztoítottak, kb. 3 méterrel alám beállt egy srác, mondván, akkor nem esek olyan nagyot... Na akkor kezdtem el egy kicsit feszült lenni :o)
    Amúgy boldog 17+12-t! (És nem, ez nem egy képlet :o)

  5. Panzer (Válasz erre):
    2007. 06. 09. 1:40

    Csak nem a Matyas-hegyi barlang? :-)

    Udv,
    Panzer

  6. lucia (Válasz erre):
    2007. 06. 11. 9:31

    dd: szerintem meg fogja oldani. sajnos úgy érzem, hogy most még nagyon kesztyűs kézzel bánik velem.

  7. lucia (Válasz erre):
    2007. 06. 11. 9:32

    Panzer, zzyzzx: igen, az volt.

    Ann: köszi.

  8. PsycloneJack (Válasz erre):
    2007. 06. 11. 11:02

    Ja, a Singer-hatás, azt én is közelről ismerem.

  9. R. (Válasz erre):
    2007. 06. 11. 15:33

    nekem rózsaszín alapon epermintás csimmám van.
    szerintem überjól néznél ki valami hasonlóban a barlangban :)

  10. lucia (Válasz erre):
    2007. 06. 11. 15:40

    ó, és hol szereztél olyat?

  11. R. (Válasz erre):
    2007. 06. 12. 7:57

    cora 2000ft.
    mondjuk az enyém gyerekméret: 35ös, de mintha láttam volna nagyobban is.

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.