Kicsit feszkó vagyok mostanában, nem mintha nem lenne rá okom, de általában ha van se hagyom magam felidegesíteni. Szóval tegnap az volt, hogy értesítettek, miszerint elég jó volt a próbamunkám egy olyan dologra, amit mindig is szerettem volna csinálni (na jó, húszéves korom óta, de körülbelül olyan egybeesésről van szó, mintha mindig is a MOL kontrolling főosztályvezetője akartam volna lenni, és akkor egyszer csak felhívtak volna a MOL-tól, hogy nem akarom-e megpályázni az állást). Szóval mentem hazafelé úgy tizenöt centivel a föld felett (bár az L. megjegyezte, hogy ő még így is vezet velem szemben tizenöt centivel (glóriának: nem, nem abban az értelemben)), erre a fiúm azzal fogadott, hogy felhívták a szalonból, miszerint van náluk egy alig használt Tuono, kipróbálhatja. Ezt a hírt természetesen nem überelhettem, úgyhogy beszélgettünk húsz percig a motorversenyzésről, majd a fiúm elhúzott, mert dolga volt, snitt. Megjegyezném, itt még nem voltam feszkó.

Feszkó akkor lettem, amikor tíz felé hazaért, és én éppen aludni készültem, hogy a másnapi megbeszélésre friss legyek és kipihent. A fiúm ekkor evett, majd felszólított, hogy beszélgessek vele. A beszélgetés során szóba hoztam érintőlegesen, hogy a lányok ilyen érzékeny típusú lények, szeretik, ha a másik nem ásítozik, miközben öt mondatban arról beszélnek, ami nagyon fontos nekik, és általában szeretik, ha törődnek velük, például beszélgetnek az őket érdeklő dolgokról is, meg egyszer elmennek velük az állatkertbe, nem mindig csak a biciklizés, a motorok, a barlangásztúrák meg a takarítás. A lányok szeretik, ha odafigyelnek rájuk, mondtam. Erre a fiúm rögtön rávágta, hogy igen, a mikrohullámú sütők is, például most már igazán ki kéne pucolni a mikrohullámú sütőt. És akkor így tizenegy és éjfél között (tízkor, ugye, már aludnom kellett volna) ott találtam magam a konyhában, amint a mikrohullámú sütőt pucolom, nem kedvesen, mondhatni, inkább dühből, aztán elszívtam két cigit zsinórban, majd összerogytam a kanapén. Ekkor odajött hozzám a fiúm, közölte velem, hogy egyrészt ő nagyon szeret, másrészt a mikrohullámú sütő most nagyon boldog. Válaszomat követően, miszerint én viszont nem vagyok boldog, hosszan gondolkozott, majd megkérdezte, hogy az-e a bajom, hogy hétvégén el kell mennem vele a barlangásztúrára. Visszatérő szereplőnk, a vasaló ezúttal nem volt kéznél, úgyhogy inkább befordultam aludni, ami nem volt könnyű, mert előtte el kellett nyomnom a fejemben visszhangzó szörnyű gyanút, miszerint nem lehet-e, hogy valóban szellemi fogyatékos a fiúm.

A megoldás természetesen az, hogy a fogyókúra miatt vagyok feszkó.