2007. május 22., kedd

a mikrohullámú berendezésekről

Kicsit feszkó vagyok mostanában, nem mintha nem lenne rá okom, de általában ha van se hagyom magam felidegesíteni. Szóval tegnap az volt, hogy értesítettek, miszerint elég jó volt a próbamunkám egy olyan dologra, amit mindig is szerettem volna csinálni (na jó, húszéves korom óta, de körülbelül olyan egybeesésről van szó, mintha mindig is a MOL kontrolling főosztályvezetője akartam volna lenni, és akkor egyszer csak felhívtak volna a MOL-tól, hogy nem akarom-e megpályázni az állást). Szóval mentem hazafelé úgy tizenöt centivel a föld felett (bár az L. megjegyezte, hogy ő még így is vezet velem szemben tizenöt centivel (glóriának: nem, nem abban az értelemben)), erre a fiúm azzal fogadott, hogy felhívták a szalonból, miszerint van náluk egy alig használt Tuono, kipróbálhatja. Ezt a hírt természetesen nem überelhettem, úgyhogy beszélgettünk húsz percig a motorversenyzésről, majd a fiúm elhúzott, mert dolga volt, snitt. Megjegyezném, itt még nem voltam feszkó.

Feszkó akkor lettem, amikor tíz felé hazaért, és én éppen aludni készültem, hogy a másnapi megbeszélésre friss legyek és kipihent. A fiúm ekkor evett, majd felszólított, hogy beszélgessek vele. A beszélgetés során szóba hoztam érintőlegesen, hogy a lányok ilyen érzékeny típusú lények, szeretik, ha a másik nem ásítozik, miközben öt mondatban arról beszélnek, ami nagyon fontos nekik, és általában szeretik, ha törődnek velük, például beszélgetnek az őket érdeklő dolgokról is, meg egyszer elmennek velük az állatkertbe, nem mindig csak a biciklizés, a motorok, a barlangásztúrák meg a takarítás. A lányok szeretik, ha odafigyelnek rájuk, mondtam. Erre a fiúm rögtön rávágta, hogy igen, a mikrohullámú sütők is, például most már igazán ki kéne pucolni a mikrohullámú sütőt. És akkor így tizenegy és éjfél között (tízkor, ugye, már aludnom kellett volna) ott találtam magam a konyhában, amint a mikrohullámú sütőt pucolom, nem kedvesen, mondhatni, inkább dühből, aztán elszívtam két cigit zsinórban, majd összerogytam a kanapén. Ekkor odajött hozzám a fiúm, közölte velem, hogy egyrészt ő nagyon szeret, másrészt a mikrohullámú sütő most nagyon boldog. Válaszomat követően, miszerint én viszont nem vagyok boldog, hosszan gondolkozott, majd megkérdezte, hogy az-e a bajom, hogy hétvégén el kell mennem vele a barlangásztúrára. Visszatérő szereplőnk, a vasaló ezúttal nem volt kéznél, úgyhogy inkább befordultam aludni, ami nem volt könnyű, mert előtte el kellett nyomnom a fejemben visszhangzó szörnyű gyanút, miszerint nem lehet-e, hogy valóban szellemi fogyatékos a fiúm.

A megoldás természetesen az, hogy a fogyókúra miatt vagyok feszkó.
Ezzel lucia 14:18-kor szórakoztatta magát. 9 komment
Kategóriák: work, a fiúm, vasaló
Fõoldalra ajánlom!

Már 9 komment érkezett, hurray hurray

  1. ujlakas (Válasz erre):
    2007. 05. 22. 16:16

    Jó eséllyel csak hímnemű. Más szempontból viszont ez határozottan előny, nem? :)

  2. dreamdancer (Válasz erre):
    2007. 05. 22. 17:24

    együttérzek, a fiúddal és a mikróval is, főleg.

  3. Mademoiselle (Válasz erre):
    2007. 05. 22. 20:02

    A pasiknak mostanában a mikrópucolás a vesszőparipájuk. Az enyém is ezt pedzegette tegnap este, de mivel én meg egy titkos fogfájástól vagyok enyhén morcos, csak kitéptem egy hajszálát és elmentem alunni.

  4. fosok (Válasz erre):
    2007. 05. 22. 22:22

    Olyan mintha a fiúd tényleg olyan lenne, mint írod. Pedig biztosan nem olyan. Én se olyan vagyok, mint amit írnak rólam, hanem másmilyen. Szerintem mondj neki egy kemény bzmg-ot, arra felfigyel és akkor zúdítsd a nyakába. Amit akarsz. Vagy inkább beszéljük meg mi :)

  5. lacika (Válasz erre):
    2007. 05. 23. 8:57

    Mi az a dolog, amit húsz éves korod óta szerettél volna csinálni?

  6. lucia (Válasz erre):
    2007. 05. 23. 9:31

    újlakás: ja, inkább ne lelkizzen, minthogy fiú létére lelkizzen :)

  7. lucia (Válasz erre):
    2007. 05. 23. 9:32

    dd: hát tudod, te is egy mindenférfidisznó vagy.

  8. lucia (Válasz erre):
    2007. 05. 23. 9:34

    fosok (megkapó nicknév): azt nem tudom, te milyen vagy, de a fiúm tényleg olyan. viszont jól áll neki :)

    nagyon szívesen beszélek róla órákig, csak szólj. :)

  9. lucia (Válasz erre):
    2007. 05. 23. 9:35

    lacika: tudom, hogy ez most nagyon csajos fordulat lesz a fenti történet után, de nem akarok róla beszélni.
    :)

    (itt. majd előkeresem a címedet.)

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.