2007. április 24., kedd

a szűz jegyében születettekről

A fiúm elmesélte, amikor hazajött, hogy ma mondták neki, hogy oké, a Pokolgépet szereti, pólója is van hozzá, de az életérzés hitelességéből némiképp levon a frissen levágott, rendezett haja, illetve hogy az említett póló láthatólag mosva és vasalva van. A fiúm erre azt válaszolta, hogy attól, hogy kemény, még nem muszáj igénytelennek lenni. Ezután kifejtette nekem, hogy az az igaz szerelem, amikor a csaj az első randin kitakarít, és a lámpabúrákat is letörölgeti. Belülről. Végül felolvasott nekem még egy Szerb Antal idézetet, majd elindult a koncertre.

- Nagyon kedves nő - mondta, mikor lejött. - Kicsit lóg a melle, de az nem baj, azt itt meg kell szokni. A Forumon ismerkedtem meg vele, azzal hódítottam meg, hogy elmondtam neki, hogy a Fekete Kőnek talán fallikus jelentősége van. Te persze nem képzeled, hogy vallástörténettel mennyire meg lehet hódítani a nőket. Eszik a kezemből a vallástörténetet. Egyébként attól félek, hogy a nőket differenciálszámítással és kettős könyvvitellel is meg lehet hódítani, ha az ember kellő intenzitással mondja el. A szövegre úgysem figyelnek. És ha figyelnek, nem értik. És néha mégis megtévesztik az embert. Néha egészen olyanok, mintha emberek volnának. Nem baj.

A helyzet az, hogy - bár ez számomra az imaginárius képzetek birodalmába esik -, ő tényleg nem csajozni jár a Pokolgépre, hanem zeneélvezet végett. Úgyhogy megengedheti magának a szerbantalt.
Ezzel lucia 19:59-kor szórakoztatta magát. 8 komment
Kategóriák: a fiúm
Fõoldalra ajánlom!

Már 8 komment érkezett, hurray hurray

  1. Gorcsev (Válasz erre):
    2007. 04. 25. 8:51

    Summázva, a szűz jegyűek determinálva vannak arra, hogy vasalva van a Pokolgép pólójuk, így nem tűnnek autentikus rockernek?

  2. nyehljudov (Válasz erre):
    2007. 04. 25. 9:43

    Honnan az idézet?

  3. lucia (Válasz erre):
    2007. 04. 25. 10:03

    Gorcsev: ne hagyd figyelmen kívül a lámpapucolós részt sem.

  4. lucia (Válasz erre):
    2007. 04. 25. 10:04

    nyehi: Utas és holdvilág (mek.oszk.hu/01000/01080/01080.htm)

  5. Gorcsev (Válasz erre):
    2007. 04. 25. 10:25

    Tudod, hogy szűz vagyok. Nekem a lámpapucolós rész teljesen logikus és nyilvánvaló :-)

  6. nyehljudov (Válasz erre):
    2007. 04. 25. 13:43

    Hehe, pedig azt olvastam is, szerettem is, persze az ember nem tudhat betéve egy egész könyvet.
    Erről jut eszembe, nincs meg valakinek elektronikus formában vagy linkelve a Lét elviselhetetlen könnyűsége? Az a baj vele, hogy az idősíkok jó össze vannak keverve, és nehéz benne szövegrészeket analóg megtalálni...

  7. Gorcsev (Válasz erre):
    2007. 04. 25. 14:54
  8. human (Válasz erre):
    2007. 04. 26. 11:54

    egyem a hosszú linked.

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.