2007. április 20., péntek

az agysejtek pusztulásáról (gyakorlati jegyzet)

Ma kimentem ebédelni a Tescóba, a raktárvárosból érkezve munkásosztályi öntudattal tömtem magamba a sültkrumplit a sok nyakkendős irodai alkalmazott között, a külvilágot napszemüveggel meg az MP3 játékossal blokkoltam, és önfeledten vigyorogtam magam elé azon, hogy milyen egyszerű csaj is leszek pár sör után. Az történt ugyanis, hogy az L. szerdán, amikor már az Örs felé ballagtunk, megkérdezte, hogy nézem-e az Ally McBeal-t, keveset láttam belőle, feleltem erre. Azért kérdezte, folytatta, mert az a nő, aki abban a sorozatban énekel, most jön a környékre koncertezni, és ő ki akar menni arra a koncertre, csak nehéz ehhez partnert találnia, aki ismeri az előadót, meg el is menne, én meg tökre együttérzően viselkedtem, ó, te szegény, mondtam, meg arra is gondoltam magamban, hogy milyen hülyék is már ezek a lányok, mert az L.-nek azért jó ízlése van zenében, meg szórakoztató társaság, szóval simán el lehet vele menni ismeretlen előadóra is szerintem, még én is elmennék, gondoltam, szóval hozzátettem még fennhangon, hogy biztos talál majd valakit.

Aztán amikor ma megint megkérdezte, hogy ismerem-e az Ally McBealt, akkor azért leesett a tantusz, tisztára kigyulladt a fejem fölött a villanykörte, és vissza is kérdeztem rögtön, hogy izé, elmenjek-e vele a koncertjére (annak ellenére, hogy egy kicsit lassú felfogású lány vagyok, le kell rajzolni nekem a dolgokat, meg minden), szóval ezen vigyorogtam magamban a Tescós étkezdében, és akkor egyszer csak az egyik nyakkendős visszavigyorogva odarakott elém egy csokit, ingyen kapta a fogyasztásához, mondta. És erre persze az asztalszomszédsága is megajándékozott, oké, aranyos fiúk, gondoltam, de aztán meghökkentő módon az étkezde túlsó feléből is odajött hozzám egy fiatalember csokival (teljesen komoly pofát vágott, mint aki nem egészen érti a dolgot, de látja, hogy itt ez a szokás), úgyhogy mielőtt túlnőtt volna a keretein ez a dolog azért visszajöttem dolgozni ide, ahol hirtelen nincs már egy kollégám sem (gondolom, az összesnek belázasodott a gyereke ezen a szép tavaszi délutánon), viszont van egy csomó csokim.
Ezzel lucia 15:26-kor szórakoztatta magát. 8 komment
Kategóriák: enni, L.
Fõoldalra ajánlom!

Már 8 komment érkezett, hurray hurray

  1. agnus (Válasz erre):
    2007. 04. 21. 8:09

    énisénis akarok! fiúkat és csokikat. csokikat és fiúkat. a sorrenden még gondolkodnom kell, de lassan ellátogatok azér egy tescóba, hátha bejön. majd úgy csinálok, mint te :)

  2. CuCrassus (Válasz erre):
    2007. 04. 21. 8:46

    Valamit nagyon rosszul csinalok, mert nekem sose adott egy sereg kiskosztumos leanyzo ebed utan csokit.
    Sose!!

    Mondjuk a: nem a Tecsoban kajalok.
    b: ugyse fogadnam el, de a gesztus jol esne.

  3. lucia (Válasz erre):
    2007. 04. 21. 16:04

    agnusdb: na hát ez a baj a fiúkkal, hogy akkor vannak, amikor éppen nem is akarja olyan nagyon az ember, hanem jól elvan. a csokikkal nem ez a helyzet. a csokinak konform természete van.

  4. lucia (Válasz erre):
    2007. 04. 21. 16:06

    CC: rossz, rossz! az életbenmaradás feltétele az az adaptációs technika, hogy ha az embernek csokit adnak, azt reflexből elfogadja.

  5. Parker Lewis (Válasz erre):
    2007. 04. 21. 16:20

    azt nem lehet, hogy a kiskosztumos leanyzok sort es/vagy steaket osztanak? mer a csoki engem se izgatna fel...

  6. agnus (Válasz erre):
    2007. 04. 22. 9:12

    a csokiknak, mondjuk csak ki, jobb természetük van :)

  7. gargoyle (Válasz erre):
    2007. 04. 23. 11:23

    szerintem ropke szorakozottsagbol 1 szal napszemuvegben es mp3 playerben mentel ebedelni, netan csak 1-2 vitalis ruhadarab maradt le (:

    ezzel termeszetesen nem kisereltem meg celozni sem arra hogy az urakra nem kisugarzo szemelyiseged hatott, csak mellektenyezokre hivtam fel a figyelmed (:

  8. lucia (Válasz erre):
    2007. 04. 23. 15:00

    gargoyle: most, hogy mondod...

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.