Tegnapelőtt elmentünk megnézni az Ópium - egy elmebeteg nő naplóját a fiúmmal, aki, ugye, csak olyan filmre hajlandó moziba beülni, amiben vagy megnyugtatóan sok vér, hentelés, agyvelődarab látható (The Hills Have eyes), vagy magyar rögvalóság és paneldráma (Kythera), de mindenképpen tele van olyan jelenetekkel, amiktől mindenki kényelmetlenül érzi magát (csúnya, meztelen emberek üvöltöznek egymással, ilyenek), mint kiderült, a Vadászgörény c. kortárs színdarabot például imádta volna. Ahogy ő fogalmaz, ezeket érti, és ez nem csak amolyan szófordulat nála, mert a Lora előzetesét például egyáltalán nem tudta követni, hogy most ki kivel van, pedig azért az nem volt egy bonyolult történet, és minden kulcsjelenet szerepelt a trailerben, de ugyanígy volt tegnap a Pepsi reklámmal is (élj a maximumon, vagy mi), pedig abban sem volt sok rejtett mondanivaló, mégis hosszabb ideig magyaráztam neki, hogy mi történt benne, mint amilyen hosszú volt maga a reklámfilm, ne kérdezzétek miért. Nem kevés csodálat volt a hangjában, amikor ezzel kapcsolatban megkérdezett, hogy akkor én minden filmet értek-e, aztán erre én az igazságnak megfelelően azt válaszoltam, hogy igen, kivéve a David Lynch filmeket (és ez marhára idegesít is, mert mindig úgy érzem, hogy csak egy hangyányira vagyok attól, hogy megértsem őket, de aztán megint szétesik a kép, nagyon rossz).

Ugyanakkor a paneles/zombis/elmebeteges filmeket tökéletesen érti, most is rákérdeztem ellenőrzésképpen, hogy tudja-e, hogy miért feküdt le a csajjal az orvos, mire azt válaszolta, hogy persze, azért, mert nem tudott írni, pedig erre például az index kritikusai sem jöttek rá. További kontribúciói is voltak a témában, például, hogy milyen kis szerepet kapott az ópium, illetve az orvos motivációi/előélete a történetben, szóval vágja ő a lélektant, ha az elég bonyolult, vagy elmekórtani vonatkozásai vannak (párhuzam, a Dexterben is rögtön megmondta a húga pasijáról, hogy az a Dexter testvére, pedig ez még öt részen át nem derült ki).

Nekem egyébként a film nem jött be túlzottan, egyrészt már formailag sem, ugyanis a dán főszereplő (a pasi) magyar hangja valami rettenetes módon levitte a hangsúlyt az első két szótag után mindig, amitől olyan hatása lett a szövegnek, mintha egy ügyesebb másodikos olvasna fel a szöveggyűjteményből, másrészt a többi színész előadása is elég mesterkélt volt (én nem értem, hogy miért nem tudnak magyar színészek filmben beszélni). Ráadásul, bár én szeretem a Csáth-novellákat, de itt egy kb harmincpercnyi anyagból csináltak egy estés játékfilmet, azt is leegyszerűsítve, ezt nagyon jól el tudnám például képzelni 30 mp-es abridged bunny filmnek (fiúnyuszi: jaj, nem tudok írni, jaj, nem tudok írni, lánynyuszi: jaj, mióta megszállt a gonosz, állandóan írnom kell, itt van bennem, valami ilyesmi, loopolva), ráadásul a szövegkörnyezetükből kiszakítva értelmetlenné vált monológokat raktak bele, gondolom, csak mert jól hangzott. De legalább a képek szépek voltak, a mozi kényelmes, és a Sunshine előzetes alatt a kedvenc Clint Mansell zeném ment a Requiem for a Dreamből, szóval egynek elment.