Múlt héten viszontláttam a glóriát és a Tandem sörét, sőt, felborult a világrend, mert a fiúmat is a Pipa utcában. Amikor felhívott, és megkérdezte, hogy beugorjon-e két szóra, akkor nagyon, nagyon reméltem, hogy nem Örömet Akar Okozni, az elmúlt napokban a konzultációink során megemlítettem neki ugyanis, hogy a lányokkal beszélgetni (is) kell. Félelmemről a glóriának is beszámoltam, aki rögtön tudta, miről beszélek, hogy van a fiúknál ez a dolog, amikor leesik a tantusz, és akkor ők azonnal cselekedni akarnak, konkrétan örömet okozni, mindegy, hogy ki hol van, és mennyi az idő, mondtam bánatosan, és az is mindegy, hogy örülsz-e, tette hozzá a glória sötét tekintettel (ő expert a témában, A pasija például nemrégiben a szent és sérthetetlen egyedüllevős órájában szándékozott neki örömet okozni, még porszívózott is). Aztán hálistennek kiderült, hogy csak nem volt kedve még hazamenni, és ennyivel is többet motorozhatott (újabban már levélben megbeszélhető kétmondatos dolgok miatt is inkább motorra száll, és odamegy személyesen, kicsit mániás lett).

Amíg kimentem csacsogni az objektum elé, a gyereket a kedves, aranyos nyehire bíztam, mert a glória mindig instabil lesz, ha magára hagyom, a nyehi meg már megszokta, hogy időnként megdöngetem két ujjal a vállát, és akkor nincs mese, jönnie kell (egyébként meg soha nem tudom nála, hogy tényleg szeret-e velünk lenni, vagy csak úriember, de a végeredmény szempontjából mindegy is), de aztán megint visszarendeződtünk az eredeti pozíciónkba, és az este elég nagy részében önismereti tréninget tartottunk a karnyújtásnyira lévő pszichodráma segítségével, amelynek szereplői két fiatal lány és néhány feles volt. Először megkérdeztem a glóriát, hogy szerinte meg fogja-e csókolni, a glória meg mondta, hogy mindenesetre nagyon szeretné, aztán áttértünk az introspekciós részre, hogy mondtam, hogy ha így nyúlnék a karjához valaha is, akkor küldjön haza, mire ő azt mondta, hogy akkor inkább megüt, erőből, utána pedig ő javasolta, hogy ha valaha is így sírna nyilvánosan, akkor ültessem taxiba, és mondjam be a címet, és a végén azt is mondtam, hogy ha valaha is így lemarkolnám az orráról a taknyot, és lazán beletörölném a nadrágomba, akkor nem is tudom, de csináljon velem valaki valami nagyon durvát, mentségünkre szóljon, hogy éppen lírai korszakunkban voltunk mindketten, és aztán inkább át is ültünk egy csendesebb asztalhoz.

És akkor egy picit nem figyeltem, és a glória azt mondta, hogy hazamegy, aztán a senoival felváltva magyaráztuk a phnb-nek, hogy a lányokkal egyrészt nagyon kedvesnek kell lenni, amikor otthon van az ember, másrészt viszont nem kell folyamatosan rajtuk lógni, viszont elég időt kell velük tölteni, aztán a dremdancerrel csevegtünk arról, hogy hazugság-e, ha valaki nem osztja meg a nőjével egy az egyben a gondolatait, erre csak a sapkás példát tudtam felhozni, hogy én örültem, hogy a titi azt mondja nekem, hogy de jó a sapkád, pedig tudtam, hogy nem tetszik neki, de engem igazából tökre nem érdekel, hogy tetszik-e neki, erről nem is tehet, az viszont számít, hogy örömet akar-e nekem okozni, és ugyanez áll a "jaj de jó segge van annak a csajnak, de a tiéd még jobban tetszik nekem, drágám" esetére (a történelmi hűség kedvéért, én ilyeneket semmilyen formában nem szoktam hallani, de ismerem a szituációt). Aztán mondtam a nyehinek, hogy a lányok belül igazából mind királylányok, a nyehi meg azt mondta, hogy minden lánynak elöl csatos melltartót kéne hordania, vagy semmilyet, és aztán egy idő után nagyon törölgettek már körülöttünk, és konkrétan fel is szólítottak, hogy mi hárman is menjünk végre haza, úgyhogy muszáj volt.