
Hát jó utat, a zsákot meg használd szépen rendeltetésszerűen, ha már van.
(Csak még nemtom mi a rendeltetése: fejrehúzóstípus, vagy gyereket-elvivős mumustípus, vagy? :-O)
én elleszek három hétig is avval a feladattal, hogy keressek méteráruboltot és ott anyagot vásároljak, ne aggódj, még sose csináltam ilyet. majd mondok olyanokat, hogy "duplaszéles", meg "beavatás", és rezzenéstelen arccal nézek hozzá, mint a klintísztvúd. igazi kaland lesz.
és a hevimetálos zeneműbolttal is megvárlak.
zsoltu: lesz ott netcafé, akkor majd posztolom az addig papíralapúan tárolt dolgokat, az estiskolára meg nem sikerült rájönnöm, hogy mire való.
tipi: az a zsákomban a mákom típusú (meg az arckrémem, meg a bikinim, meg a fiúm széldzsekije).
glóri: a beavatást semmiképpen ne felejtsd el, esetleg komikus elemet vihetsz a dologba, hogyha odahajolsz kicsit az eladóhoz, és összeesküvő arckifejezéssel, a szemöldököddel a méteráru felé intve, félig suttogva kérdezed meg, hogy és ezt be kell-e avatni. bár nem biztos, hogy vágni fogja a poént.
(ez a "beavatni" is milyen szó már.)
vatni beáta, a polgáriba jártunk együtt, de aztán disszidáltak, most adótanácsadó, ha jól tudom az áfa a kedvenc vesszőparipája.
szorulás esetén egy szem csap alatt mosott szőlőt ajánlok, de ha nincs szorulás, nem ajánlom. jó utat
Jó utat kívánok én is nektek, vigyázzatok magatokra, meg ilyenek! Az eladó pedig sajnos biztos, hogy nem fogja vágni a poént.
na jó, ha netkávéból írsz, az megbocsátható lesz akkor.
az estiskola, legújabb libling prodzsektem.
www.estiskola.hu
vagy nem ezt kérdezted, hanem hogy ez maga mire jó? de hisz ha amit írsz az egy film lenne, akkor benne lennél te is már rég, mint forgatott anyag. tulajdonképpen te egy verbális videoblogger vagy, asszony! tudod te azt, hogy a zetorlejla, a glória meg a te blogjaitokból esténként rendszeresen felolvasóestet rendezek itt - mint egy mechanikus podcast - és sírunk-nevetünk, éjjel hasadtára? vigyél egy videós mobiltelefont és forgass filmet vele és feltesszük az estiskolába. de tényleg. (fotót is lehet, de a filmnek én jobban örülnék.)
kinos, de nem vagom a poent. valaki beavatna? :o
axe: ez most valami kódnyelv? a majom háromszor tóba ugrott?
jikka: köszi a jókívánságokat.
zsoltu: jó. de te akartad.
gargoyle: a beavatásos téma a textíliáknál arról szól, hogy vannak anyagok, amiket kiszabás előtt be kell áztatni egy éjszakára, mert az első mosás alkalmával összemennek. és akkor van a "beavatás" szó másik értelme (glóriának: nem, én nem úgy hívom). érted.
csak a beavatni szora reagaltam. meg az azsiaban ajanlatos elelmiszerhigieniai elovigyazatossagokra probaltam meg felhivni a figyelmet
igazából az áfás részt nem értettem, de azóta konzultáltam kriptográfussal, és ő azt mondta, hogy szerinte az csak költői toldalék volt, hivatkozást nem tartalmaz.
jó utat!
tipicall,
szerintem a lucia nem gyerekelvivős mumus típus, bár ki tudja, ki tudja...
jotanacs: ne a kriptografusoddal keszittesd az adobevallasodat
viszont komolyan is gondolom, szóval nincs visszakoz, várom lucia videotudósításait, ha hazaértél, vagy közben is, ha tudsz küldeni.
Nagyon-nagyon jó utat, egyébként pedig képek és utibeszámoló azt hiszem arról a helyről, ahova ti készültök: halenneblogom.blogspot.com/






namost, akkor arról még nem szóltunk, hogy mielőtt elutazol, tessék írni nekünk minden napra előre ide bejegyzéseket. és úgy legyen megcsinálva, hogy automatikusan mindig minden nap magától publikálódjanak is. mintha itthon lennél. mert az oké, hogy elmény nyaralni, de az nem járja, hogy így itt akarsz minket hagyni. vagy vigyél magaddal valami mobil eszközt és tessék onnan blogolni. 2007-ben ez nem okozhat gondot. glóriával meg csak elmegy valamelyikőnk inni, ha arról van szó, ittas állapotban meg majd tervezünk neked ruhákat, nem bánom.
ja, és hajrá estiskola, ezt tessék mondogatni, mert ez meg egy új dolog és most ez akkor egy reklámüzenet is.