2007. január 22., hétfő

arról, amikor másnapos akarok lenni (idézet)

Szóval visszatérve a kocsmába, tegnap, mire a glória megérkezett, én már elég lírai hangulatban voltam, tekintve, hogy akkor már két és fél órája kezdtük az alapozást a titkosügynök ismerősömmel, akit most így közzé is tennék (mint a rendszergazda mondta a múltkor, aki velem tart kapcsolatot, az már csak ügynök általában), és valószínűleg mély benyomást is tett rám, túl a wasabis mogyorón meg a kurkumán meg a karamelles Dove csokin is, amiket a fejlett nyugati világból hozott nekem, merthogy a glória egyszercsak türelmesen rámszólt, hogy most, hogy már ötödször mondom el, hogy milyen jó fej csaj a nemisbéka, most már elhiszi nekem, csak hagyjam abba.

Aztán mesélem a glóriának ezt az aerob biciklizés dolgot, meg hogy azért nem vettem fel a telefonját, hanem visszahívtam, mert akkor pont az a rész ment, hogy "a falnak dőlve hányok a fűre / piára gondolok, nőre és fűre", és a glória ezt pont nem ismerte, úgyhogy meghallgattuk a játékosomon, meg utána meghallgattuk a mindig pénteket is, mert azt szeretjük. És akkor beszélgettünk a lírai vonatkozásokról is, a glória mondta például, hogy mind a presszó, mind az utca túloldala ilyen visszatérő toposz a kortárs magyar zenei művészetben, én meg felhívtam a figyelmét a már-már görögösen szigorú rímeltetésre (vö. fűre - fűre), aztán újra meghallgattuk a presszós-túloldalas számot ("a falnak dőlve..."), meg a mindig pénteket is, mert azt szeretjük. Ez egyébként ilyen repetitív tevékenységgé vált idővel, mondtam is a glóriának, hogy olyan a mi életünk, mint agy musical, mert egyszercsak mindig felvesszük a fülhallgatót, és headbangelünk a mindig péntekre, bár közben néha azért szélesítettük is a zenei ízlésünket, mert meghallgattuk azt is, amiben nem divatmajom, meg a punkosat, hogy baj van, illetve a glória is akart mutatni egy számot, de addigra már nem voltunk szomjasak, ezért véletlenül mindig valami Ossiant hallgattunk az ő lejátszójáról, amit pedig eredetileg nem akartunk.

És egyébként szombaton a két szimpatikus pultosfiú volt ott, az egyik, aki megdicsérte a kiejtésemet, hogy Löff, de tényleg, nagyon szépen megköszönte, mélyen a szemembe nézve, a másik meg a rasztás, akinek nem muszáj artikulálni, hanem akármit mutogatunk, empatikusan hoz még két sört, ahogy ígértem a glóriának, amikor hálóingben állva az erkélyen (ezt ő csinálta) beszéltem rá telefonon, hogy jöjjön, de erre nem kellett pár másodpercnél többet áldoznom. A glória viszont fifikásan kiárusított engem, mert valaki megkérte, hogy szóljon a barátnőjének, hogy jöjjön oda, mire a glória közölte, hogy egy sörért megteszi, ami azt mutatja, hogy tisztában van azzal még (enyhén) ittas állapotban is, hogy mi mennyit ér (v. ö. azt a szép áttűnést, hogy először a "szesz meg elbutít, de nekem mégis kéne még", de a dal vége realistább hangnemet vesz, hogy "a szesz meg elfogy így, de nekem...", hát valahogy így voltunk).

Az est közepe táján megérkeztek egyébként a bloggerin és hű fegyverhordozója, és ők ráadásul különböző okokra hivatkozva ellenálltak szíves invitálásunknak, miszerint hallgassák meg a mindig pénteket, viszont már ők sem voltak szomjasak, úgyhogy ilyen időigényes, de szórakoztató beszélgetéseket folytattunk, amikben három mondatnál (tőmondatokban gondolkozz) régebbenre egyikünk sem tudott visszaemlékezni, volt például egy olyan rész is, ahol hosszasan bámultunk a dreammel egy helyes csajt, és akkor odajött az illető, mi viszont addigra elfelejtettük mindketten, hogy miért is bámuljuk tulajdonképpen (volt valami konkrét téma, nem csak a seggét néztük), úgyhogy kénytelenek voltunk valami szellemes történetet kitalálni, ami nem könnyű, ha nem feltétlenül jut eszedbe, hogy mi volt a mondat eleje. A bloggerinnel meg megbeszéltünk nagyjából mindent, a biciklizéstől kezdve a szexuális életünkön át, egészen a potenciális szoknyájáig és a nagyúr tabujáig, aztán úgy három felé valami hirtelen ötlettől vezérelve taxit hívtam nekem és a glóriának, remélem, elköszöntünk mindenkitől, fizetni biztos fizettünk, arra figyeltem.
Ezzel lucia 14:08-kor szórakoztatta magát. 10 komment
Kategóriák: partiállat, glória
Fõoldalra ajánlom!

Már 10 komment érkezett, hurray hurray

  1. nemisbeka (Válasz erre):
    2007. 01. 22. 16:13

    Nem kurkuma. Kardamom :).

  2. dreamdancer (Válasz erre):
    2007. 01. 22. 17:14

    azt is mondtad, hogy nagyon aranyos vagyok. legalább húsz alkalommal. és én csak a segge miatt néztem a csajt, nem volt semmi mellékes ok. asszem.

  3. lucia (Válasz erre):
    2007. 01. 22. 17:32

    jajmár, láttam, hogy megviselt az, hogy aranyos vagy, ezért próbáltalak most ebben a bejegyzésben téged a macsóbbik oldaladról feltüntetni, úgyhogy most nem is foglak győzködni, hogy igenis tematikusan néztük a csajt, még ha a segge felől is.

  4. lucia (Válasz erre):
    2007. 01. 22. 17:33

    nemis: és tényleg. kurkumát miért nem hoztál? :))

  5. nemisbeka (Válasz erre):
    2007. 01. 22. 19:19

    Dd: semmi mell-ékes ok? :)

    Lucia: legközelebb :), majd ha olvasom, hogy ezt már használod :).

  6. tipicall (Válasz erre):
    2007. 01. 23. 9:31

    én is akarok egy glóriát! mármint nem olyan fej felett lebegős fajtát (az van) hanem olyat akinek ilyen sörrel mérhető értékrendje van...

  7. CuCrassus (Válasz erre):
    2007. 01. 23. 13:53

    Legkozelebb szoljatok ha kocsmazni mentek, megkereslek benneteket jol. Mert en is szerepelni akarok a blogban, meg mert kocsmazni siman jo... :D

  8. lea (Válasz erre):
    2007. 01. 23. 17:18

    (off és gyermeteg kérdés: minden bizonnyal 70 alatti az IQ-m de mit jelent az, hogy v. ö.?)

  9. VAG (Válasz erre):
    2007. 01. 24. 0:48

    Vesd össze (?)

  10. R. (Válasz erre):
    2007. 01. 24. 13:20

    látod-látod ez az aranyos dolog másnak is fáj:)

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.