2006. december 18., hétfő

a mobról

- Megvádolom a Mizsát azzal, hogy a maffia tagja.
- Hagyjál már békén, elég bajom van nekem enélkül is.
- Arra gondolsz, hogy beszervezett a maffia?

Természetesen egyáltalán nem így indult a szombatom, reggel még nem is sejthettem, hogy úgy éjféltájban kegyetlenül és előre megfontolt szándékkal meg fognak engem lincselni, kisestélyiben és több ízben. Azt mondjuk felfoghattam volna baljós ómennek, hogy a főnökömmel szemben lett helyem a céges vacsorán, a főnököm ugyanis vicceket szokott mesélni. Most sem kispályázott, még az előétel előtt elhangzott a kérdés, hogy ha a mosómedve reggel főz, délben főz, este főz, akkor mikor mos, illetve a negyedik réteses, két komponensű tréfa, és elmesélte azt is, hogy ezt angolul is tudja nyújtani, bár az ericsonos francia partner harmadikra sem értette meg, hogy biztos az Erik nevű fia hívja, szóval lehet valami abban a kulturális szakadék elméletben. A balomon egyébként a rendszergazda ült, ő nem viccelt egyáltalán, hanem komolyan kérdezte meg, hogy akkor most a Shakira melyik szereplő a dzsungel könyvéből, majd rendelt egy lazac capricciót (vő. sörgyári carpaccio és egyéb alkohalüzemek), de mondom, nála nem a humorérzékről van szó, egyszerűen csak másfelé figyelt (nem szereti, amikor ezt úgy mondom, hogy öregszik).

Úgy 11 tájban továbbléptünk a maffiázós buli felé, ami teljesen jól indult, mivel rögtön belehúztam a maffiába, ahhoz pedig értek, valahogy megy, szerintem adottság. Már a második éjjeltől sikerült a gyilkolás útjára lépnünk, az isten se mentette volna meg a polgárokat, viszont akkor érkezés miatt új játék kezdődött, amikor is polgár lettem, ahhoz pedig nem értek. Az első körben a népbíróság szavazott meg első hullának (nem értem, miért kell percekig röhögni azon, hogy a maffiózók reakcióideje miatt aggódom, én tényleg ilyen empatikus típus vagyok), a második körben a maffia nyírt ki elég hamar, de könnyedén vettem, mint általában az élet dolgait, nem úgy, mint szeretett ex-elnökünk, aki a lelkére vette, hogy mindenki meg akarja ölni, pedig van ilyen. Olyankor legalább ki lehet menni a konyhába sütizni.

Egyébként meg nem történik semmi. Még szerencse, hogy csütörtökön megint megyünk a glóriával kocsmába (könyvekről beszélgetni), különben nem is lenne életem.
Ezzel lucia 10:54-kor szórakoztatta magát. 9 komment
Kategóriák: klub, partiállat
Fõoldalra ajánlom!

Már 9 komment érkezett, hurray hurray

  1. lacika (Válasz erre):
    2006. 12. 19. 11:53

    Két dolgot nem értek a maffiában:
    - Az egyik az, hogy kezdő és láthatólag született reménytelen antitalentum lévén, ha valamilyen okból mégis beállok maffiázni, miért az első dolguk a polgároknak engem kivégezni. Hiszen, ha maffiózó vagyok, úgyis csak akadályozom őket, és ha a végjátékban én maradok benn, nagyságrendekkel könnyebb a dolguk. Ha pedig polgár vagyok: mi végre egy polgárt kivégezni?
    - A másik az, hogy a maffiózók ahelyett, hogy prelimináris tudatösszehangolással próbálnának megegyezni abban, ki legyen a következő éjszakai áldozat, miért nem arra szavaznak, aki valamilyen egyértelmű akcióval kiemelte magát? Például az első ember, aki az előző nappalon vádemelést javasolt valaki ellen. Persze csak ha a játékvezető el is rendelte a szavazást róla, hiszen ez teszi a dolgot adminisztratíve egyértelművé.

  2. lucia (Válasz erre):
    2006. 12. 19. 12:12

    lacika:
    1. nem vagy egy kicsit üldözési mániás? persze lehet, hogy ettől függetlenül tényleg mindenki mindig rögtön meg akar ölni. :)
    2. ha lenne egy ilyen mindenki számára nyilvánvaló algoritmus (merthogy ugye bárki lehet maffiózó), amivel eldöntik a maffok, hogy ki haljon meg, az eléggé unalmassá tenné a játékot. másrészről viszont sokkal egyszerűbb verbálisan kijelölni valakit mindenki előtt, például tf. maffiózó vagyok, nappal egyszerűen csak annyit mondok, hogy vádat emelek a Csaba ellen, azt szeretném, hogy a Csaba haljon meg. jó esetben társaim a Cégben rögtön venni fogják a lapot.

  3. lacika (Válasz erre):
    2006. 12. 19. 12:38

    Te vagy a profi maffiózó, de az biztos, hogy ha nappal vádat emelsz Csaba ellen, aztán a következő éjszaka Csaba meghal, én a következő nappalon megszavaznám a kivégzésedet - nem így szokás?

  4. lucia (Válasz erre):
    2006. 12. 19. 12:48

    ez azért annál bonyolultabb dolog, egyrészt nappal akár 5-6 vádemelés is lehet, a fene sem emlékszik, ki mikor mit mondott (ha jó a játék), ráadásul ha vádat emelek valaki ellen, azt természetesen meg is indoklom, harmadrészt külsős vádemelést is ki lehet használni, kommentárokkal. ez egy olyan játék, amiben többféle indoka is lehet az embernek arra, hogy halva akarjon látni valakit.
    (nem beszéve arról, hogy a 3-4 játék vége felé már semmiben nem biztos az ember, volt például egy pillanat szombaton, amikor látszott a Sz.T. arcán, hogy egy pillanatra már sikerült meggyőzniük a többieknek őt magát is, hogy ő tényleg maffiózó:)

  5. lea (Válasz erre):
    2006. 12. 19. 15:16

    mi ezt a játékot játszottuk, csak farkasosban és fórumon, irl nem. farkas voltam és nagyon ügyes, bár a második áldozat én lettem, pedig valódi 11.századi parasztbácsi-szerep jól állt de túl nagy szám leleplezett, s a máglya kék láng- s vértócsává vált.:(
    (nyű,csak nekem van rémes napom..?)

  6. axe (Válasz erre):
    2006. 12. 19. 21:03

    a franciákal kapcsolatos kulturális szakadék elméletet magam is igazolhatom: még a saját nyelvüket sem ismerik rendesen. beszélgetésekkor, mintegy tesztelésként számtalanszor beleszőttem már egy-egy mondatba a "zsákvarrrótű"-t, mint archaikus francia szót. de azok csak lestek bután, hogy vajon miért nem értik, pedig olyan ismerősen hangzik

  7. gargoyle (Válasz erre):
    2006. 12. 20. 0:01

    a maffia (nalunk gyilkos) hujen rovid jatek legalabbis szamomra. ott mindig az marad a vegere aki a legatlagosabb, a sokat dumalokat es a csendben uloket hamar leolik. en meg nem vagyok tul csendben ulos :o

    persze gondolom ha attraktiv lany lennek akkor nem a 2. hanem kb a 0. korben leolnenek, szoval lehet ezt fokozni :D

  8. lucia (Válasz erre):
    2006. 12. 21. 9:47

    axe: téged össze kéne ereszteni a főnökömmel, és filmet csinálni belőle. olyasmire gondolok, mint az alien vs. predátor.

  9. axe (Válasz erre):
    2006. 12. 21. 12:11

    ahogy kozeledik a szeretet unnepe, ugy erzem egyre inkabb a kulso es belso atalakulast magamon. igy gond nelkul el tudnam barmelyik szerepet jatszani, de ha oszinte akarok lenni az alien-nel nagyobb lelki rokonsagot erzek

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.