2006. november 30., csütörtök

a húslevesről

Ja és ma pedig az van, hogy lehet, hogy kocsmában fogok húslevest enni, mint az eggresszív kismalac (vö. "nem baj, hoztam!"), csak nem én viszem, hanem a glória hozza nekem, én meg szállítok neki színházjegyet a szocializmus szellemében (ki-ki képességei szerint, kinek-kinek érdemei szerint), mert megkívántam, és muszáj lesz ott rögtön megennem, mert a fiúm olyan a műanyag edénydobozokkal, hogy lenyúlja őket, tőlem már vagy 15-öt, amikre egyszer rábukkantam a szekrényben, de azóta sem engedi használni egyiket sem, mert - saját szavai szerint - ha egyszer kikerülnek a kezünkből, akkor nem fogják visszaadni, a glória viszont ragaszkodik ahhoz, hogy ő szegény sorsú kőbányai munkásasszony, és nem adja az edényét (úgy tűnik, vonzódom a műanyagdobozokhoz ragaszkodó illetőkhöz), úgyhogy kénytelen leszek helyben fogyasztani. Csak ennyit szerettem volna még elmondani.
Ezzel lucia 15:52-kor szórakoztatta magát. 5 komment
Kategóriák: enni
Fõoldalra ajánlom!

Már 5 komment érkezett, hurray hurray

  1. ZeldushkaTimurovna (Válasz erre):
    2006. 11. 30. 16:30

    nálam azóta tart a műanyagedény-mizéria, mióta nem nyelvtanítok (mert ugye ott nincs rezsó meg mikró, ahol a szegény tanár megmelegítheti kis lábaskájában kegyelmeséktől vacsoráját).

    mer mióta multinál dolgozom, van mikró.

    meg műanyagedény-hegyek, amiből ha akarom, se tudom kiválogatni a sajátomat, viszont bimbózó kleptomániámat táplálja, hogy amelyiknek szép színű a fedője és tetszik, azt néha hazalopom, és másnap visszacsempészem koszosan a mosogatóba. álnok, gonosz, antiszociális, keletifertős tagja vagyok a nyugati társadalomnak én.

    egy ideje azonban megfigyeltem, hogy a többiek is ezt csinálják, különös tekintettel az ÉN neonzöld fedelű drágaszágommal.

    azonnal csalódtam önmagamban.
    azóta színes gemkapcsokat lopok egyenként, és várom, mikr veszik észre.

  2. lea (Válasz erre):
    2006. 11. 30. 20:03

    szerintem a húsleves nem jó, a műanyag edényből meg kioldja az ezerféle kőolajszármazékot. mindazonáltal végignéztem egy életet, születést és halált, mondjuk sokan így határozzák meg az életet.
    :sóhaj:

  3. tipicall (Válasz erre):
    2006. 12. 01. 8:49

    Kicsit belekeveredtem, hogy most miért is kell neked a kocsmában színházjegyet enni, vagy a glóriát, de aztán most már értem, hogy nem ezeket -őt- akarod elfogyasztani, merhiszen ezeket -őt- az ember nem tárolja műanyagdobozban. Ámbár nálad sosem lehet tudni, úgy vettem észre, hogy vonzódsz a dobozos emberekhez (ld. még: koporsó)

  4. hakansukur (Válasz erre):
    2006. 12. 01. 9:43

    És mivel foglalkozik a multi Timurovna kartársnô? Színes gemkapcsokat gyárt és exportál? Mert akkor sose fogják észrevenni:)
    Kleptománkodjon belepotkartyat az tuti siker, akár egy napon belül!

  5. ZeldushkaTimurovna (Válasz erre):
    2006. 12. 01. 10:20

    hakansukur: sokkkal rosszabb dolgokkal. most féljél. embereken kísérletezik. mindenre rájöttem. belülről fogom bomlasztani a rendszert. először csak gemkapcsok, azután monitor, végül az egész épület!!!

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.