És akkor eszembe jutott, hogy mi volna, ha az Isoldét meg a Brightot is meghívnánk, elvégre ők állítólag tudnak főzni, úgyhogy a tettek mezejére léptem, hálistennek ráértek. Ennek folyományaként egész vasárnap délelőtt takarítottunk, hogy a ház úgy nézzen ki, mint amiben csak két hete nem raktak rendet, ne úgy, mint amiben hat hónapja, én még a kádat is kisuvickoltam, noha tudtam, hogy nem fürödni jönnek a népek, de gondoltam, hátha azért örülnek neki. Elvben négyre hirdettük meg a fellövés időpontját, a rendszergazda erre bejelentette, hogy három és négy között érkezik, úgyhogy fél ötre saccoltam a megjelenését, de tévedtem, mert fél ötkor még csak azért telefonált, hogy most indul. Amikor megérkezett, én éppen a balroggal csevegtem meghitten a rács két oldalán, mert kapukulcsot elfelejtettem vinni, de ez nem akadályozott minket a kommunikációban, kiderült például, hogy a gps hozzám hasonló módon gondolkozik útbaigazítás témakörben, és nem szereti előre összezavarni a reá támaszkodókat túl sok információval. Hozzánk ugyanis úgy lehet (egyszerűen) eljutni, hogy az x út végén fordulj jobbra, majd a második keresztutcánál szintén jobbra, és az a mi utcánk, viszont azt nem szoktam hozzátenni, hogy az utcánkba csak egy lépcsősoron keresztül lehet bejutni, mert ez szerintem vicces életképeket eredményez. És úgy tűnik, a gps-nek is az enyémhez hasonló a humorérzéke.

Szóval megjöttek szép sorban az emberek, és elkezdtek főzni az internet segítségével, a menü sztrapacska volt illatos csirkecombbal, körülbelül 4 óra alatt készült el, de nekünk például semmit nem kellett csinálnunk, a munka legnagyobb részét Isolde és a rendszergazda végezte meglehetősen kreatívan, én meg csak reménykedtem, hogy észreveszik, hogy például szerecsendiónk is van, amit direkt azért szereztem be előzőleg, mert a szerecsendió birtoklása olyan felnőttes és felkészült dolognak tűnik. A puzzlénkat viszont nem sikerült kirakniuk, pedig szándékosan a hotzone-ban helyeztük el, de az Edina is csak négy darabkát talált bele. Az egyéb események közé tartozik, hogy a fiúm bemutatta, hogy kell jégcsákánnyal bort nyitni, valahol menetközben elmondtunk Isoldének és Brightnak mindent, amit a mi ismerőseinkről soha nem is reméltek, hogy megtudhatnak, becsületükre legyen mondva, egész jól követték az összegabalyodó fonalakat, beleértve a ki kinek a lakótársának a bátyjának a volt lakótársa, egyben matektanár vonalat is, és hogy kinek van fehér tincs a hajában, csak ott kuszálták kicsit össze, hogy ki az, aki nem jól szopik állítólag, és ki az, aki szintén nem. Továbbá a rendszergazda is felvilágosíthatta Brightot, hogy melyik listát kell használni, melyiket szabad csak olvasni, és melyikre lehet reagálni is, illetve valamikor időközben Isolde elszakadt a csorda többi részétől, és állításuk szerint a fiúm meg a rendszergazda már majdnem meggyőzték, hogy szüksége van autóra, de legalább egy robogóra (ők ketten nem értik a békávéval való közlekedést), de aztán szerencsére időben visszaértünk a boltból. A vacsora nagyon finom volt, remélem, látták elhomályosuló tekintetemben a hálát, ráadásul egyesek még mosogattak is, fel is merült bennem, hogy ezt már nem kéne hagyni, de aztán felülkerekedett a jobbik énem. A szórakoztató faktort kicsit rontotta, hogy a sour skittlesre nem vágtak hülye pofát (soha nem fogom elfelejteni a Gina arcát, amikor nagy nehezen rábeszéltük, hogy kóstolja meg, ahogy ott állt a konyhánkban, és az aktív cselekvésben láthatóan csak az akadályozta, hogy úrinő nem köpködik), hanem kértek még, de ne legyünk telhetetlenek. Jó volt, na. Kaja maradt mára is.