2006. október 13., péntek
A hétvégi programunk is alakulóban, amúgy dinamikusan. Hétfő felé például az volt a helyzet, hogy jönnek a Gináék szombaton főzni hozzánk, marhát. Csütörtökön már azért megkértem a fiúmat, hogy ezt a Ginának is mondja el (mármint, hogy jön), nehogy mást tervezzen szombatra, és ennek kapcsán kiderült, hogy szombaton nem érnek rá. Viszont időközben felhívott a rendszergazda azért, hogy közölje, hogy én baszok felvenni a telefont, ha ő hív (ez olyan rituális társalgásindító téma nálunk, mint a briteknél az időjárás), úgyhogy rögtön meg is kérdeztem, nincs-e kedve moziba menni velem (ha lelkifurdalásom van, mindig ilyeneket mondok). Erre a rendszergazda azt felelte, hogy de van, de inkább nézzük meg a két DVD-t, amit kapott, van-e nálunk kivetítő. Erre én hosszú fejtegetésbe kezdtem arról, hogy a kivetítőben nem vagyokbiztos, de falunk nem feltétlenül van, mert egyrészt a nappali például három oldalon ablakos, negyediken a konyhába nyílik, és a konyha másik végén van a hegymászócuccos polc, de aztán egyszerűbb volt azt mondani, hogy jöjjön, valahogy megnézzük a DVD-t, de akkor már főzzön is (nálunk ilyen a házirend). Erre a rendszergazda azt felelte, hogy akkor viszont nem lehetne-e ebből ismerkedési estet csinálni, mert akkor hozná egy újdonsült női ismerősünket is, aki új a klubban, és előfordulhat, hogy némi integrálásra van szüksége (erre pedig ki lehetne alkalmasabb, mint a rendszergazda, aki végtelenül arrogáns, egyben feminin módon érzékeny, meg én, akit több klubtag írt már le egymástól függetlenül úgy, hogy nagyon kedvesen mosolyogva és választékos kifejezésekkel, már-már szórakoztatóan tudom belemártani a tőrt bárkibe, illetve a fiúm, aki egyrészt sznob, másrészt rasszista, harmadrészt nem hajlandó beszélgetni senki klubtaggal, de egyébként nagyon aranyosak vagyunk). Konkrét időpontban nem állapodtunk meg, mert úgyis csak megváltoztatnánk.
Tegnap mondtam is ezt a tervet a fiúmnak, aki, miután tisztáztuk, hogy a rendszergazda fog főzni, belenyugodott, és megkérdezte, hogy az újdonsült női ismerőst szeretjük-e. Azt feleltem neki, hogy fogalmam sincs, milyen ember, de valószínűleg nem szeretjük, az a biztos. Viszont, folytattam, nagyon szórakoztató este lesz, mert a rendszergazda egyrészről valóban igen arrogáns és heves vérmérsékletű (engem például simán megcsap, ha olyat mondok, ami nem tetszik neki), másrészről viszont új női ismerősök társaságában mindig erősen visszafogja magát, és öröm nézni, ahogy például nagyon ki akar törni belőle valami negatív reakció a csajok hülyeségeire, de lenyeli, és csak a halántékán lüktet az ér. Erre a fiúm teljesen fellelkesült, és kitalálta, hogy csináljunk olyanokat, hogy például ha valami teljesen triviális szokásáról beszél a csaj, akkor nézzünk egymásra, és mosolyogjunk gúnyosan, majd mondjuk neki azt, hogy hát mi ilyet nem szoktunk csinálni, vagy terítésnél ne adjunk villát senkinek, és tegyünk úgy, mintha ez teljesen természetes lenne, ha meg esetleg villát kér a hölgy, akkor értetlenkedjünk nagyon. Meg még felvilágosított arról is, hogy projektorunk nincsen, de falat tudunk biztosítani.
Aztán este megint telefonált a rendszergazda (soha nem veszed fel azt a kurva telefont), hogy a csajos terv sztornó, viszont akkor már miért ne hozza el az Edina húgát. Ebbe simán belementem, de akkor hozza már az Edinát is, esetleg a +1 főjével, mondtam, szóval a villázós poénok ugrottak, mivel az Edina & Co. egyáltalán nem esett a feje lágyára, de legalább így már három olyan személy jelen lesz, aki tud főzni, ami azt jelenti, hogy akár magukra is hagyhatjuk őket a konyhában, és csinálhatjuk nyugodtan a dolgunkat. Ezt mondtam a fiúmnak is, aki azt felelte, hogy ja tényleg, a te barátaid jönnek, ők nem várják el, hogy udvariasak legyünk velük.
Úgyhogy szórakoztató hétvége elé nézünk (+szombaton a Humannal Snakes on a Plane), remélem, a rendszergazda szól időben az Edináéknak. Bár lehet, hogy nekem kéne, ezekkel a protokolláris dolgokkal soha nem voltam tisztában.
-
csy ():
2006. 10. 13. 14:51
-
lucia ():
2006. 10. 13. 16:03
-
CuCrassus ():
2006. 10. 13. 16:20
-
csy ():
2006. 10. 13. 17:10
-
Porcelán ():
2006. 10. 13. 17:23
-
human ():
2006. 10. 13. 20:59
Szeresd Luciát
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved,
itt bejelentkezhetsz.
azért kiváncsi lennék egy olyan megoldásra h senkit nem kedveltek, de mindenki elvár mindent...
akkor kanál se lenne? jah az amugy sincs... megmondták a mátrikszban :)