
a "döbbenetesen" azért túlzás, amennyibe meg kerülni fog, annyi lesz rá. például nem lesz semmilyen konvencionálisan kötelező bútor, sőt, szinte egyáltalán nem lesz semmilyen bútor.
A konyhába nehogy elfelejtsetek betervezni egy mosogatógépet! :)
és nem lesz túl nagy öncsonkítás a kovácsoltvasos dolgaid/álmaid nélkül élni?
mosogatógép természetesen betervezve, beépíthetőre.
newrim: egyrészt a kertbe/garázsba/pincébe mehetnek majd simán a kovácsoltvas dolgok, másrészt az anyagi finanszírozója a házépítésnek a pasim, akkor meg hadd legyen olyan, amilyet ő akar, harmadrészt, én idővel "örökölök" majd egy lakást (most haszonélvezet van rajta), és annál majd simán kiélhetem a lakberendezési ambícióimat.
:)
Az a baj, hogy az ember valamit eltervez és legalább a duplájába kerül majd minden, a végén meg látja, hogy mégsem úgy kellett volna, hanem emígy, viszont tartósan dobozokból élni néhány alap bútor helyett azért annyira nem vicces.
Bár ízlés dolga.
azért mindketten rendeztünk már be élőhelyet, a ruhák / edények / könyvek / koponyák típusú nélkülözhetetlen tárgyaknak már be van tervezve a tárolóhelye, egyéb nippeket nem tartunk, továbbá messze nem a legolcsóbb árakkal kalkulálunk, ráadásul belsőépítésze is van a terveknek, aki tudja, hol/mit/mennyiért lehet kapni. és egyébként eddig mindig minden vicces volt, amit együtt csináltunk, miért pont ez ne lenne az?
Ez a 'T' alakú ház nagyon gáz, a fiúd soha nem mossa le magáról a rózsaszín kötődést. Nincs valami kevésbé lejáratott betű? A W alakú ház nem lenne jobb jelképe a függetlenségnek? Aggódom értetek.
Szerintem meg tökjól csináljátok, és hajrá, így tovább!! (csak hogy legyen nem-aggodalmaskodó komment is)
amikor az öröklésnél tartottam az olvasásban, azt gondoltam, micsoda el előrelátó nő, hogy már arra gondol, hogy ha a házat örölki a pasijától, akkor majd átalakítja és bevasazza.
de nem.
élhetetlen vagy!
és mi az a max city, hol van és térkép és merre és mire jó? már rég voltam vásárolni és most annyi jó hírre van kilátásom, hogy rámfér egy kis jutalom.
jajj, bocs, ez lemaradt, mert akkor még nem olvastam a konyhai dilemmákat.
ha megengeded, mivel én is magam csináltam a konyhatervet és használom is, én a következőt javaslom megfontolásra.
a króm addig szép, amíg nem használod. fél év és gusztustalan karcos szar lesz mind, akárki akármennyiért adja. lehet kapni kőből is mosogatót, sokkal jobban néz ki, és jobban takarítható, nem karcosodik be, nem mattul le, nem marja szét a mosogatószer, a vízkövet is könnyen szeded le róla. ha javallhatom, nézz utána a kő mosogatóknak.
a másik a bútor. mivel a bútornak az előlapjait látod, szinte mindegy, miből van belül, ha praktikus. én sok bútort megnéztem, és végül az ikea mellett döntöttem. amit megtervezel, össze is rakják, nem neked kell vele görcsölni, beleszerelik a villanycuccokat is, a vizeset is, szóval kész koynhát kapsz. sokféle előlap van, és lássuk be, praktikusan meg lehet csinálni. és még egy előnye van. közepesen drága, viszont igen komoly garancia van rá, és nem szaroznak veled, ha baja van, hanem cserélik, szó nélkül. ha jól emlékszem, 10 év gari van rá, az azért nem rossz. és ha nagyon akarod, van fából való konyha is, nem laminált szar. szóval én azt is jobban megnézném a helyedben. de a kő csap isten, én meg egy barom vagyok, hogy anno nem azt vettem, de bizisten jövőre kidobom a szar fém mosogatót.
guidah: köszi.
:)
zsoltu: a maxcity honlapja itt van: www.maxcity.hu/, ez egy ilyen bútor- és lakberendezési boltokkal teli áruház, nekem nagyon bejött (rengeteg bolt van benne, nagyon különböző stílusokkal/árakkal), sajnálatos módon a munkahelyemről parkolással együtt kb. két és fél percre van, a fiúm már előre retteg, hogy időnként egy komplett szekrénysorral a hónom alatt fogok hazaállítani (kovácsoltvasból).
a mosogatóval kapcsolatban gondolatolvasó vagy, mert tegnapelőtt eldöntöttük, hogy az is kőböl lesz, mint a munkalap (valszeg fekete, rücskös), és más is mondta, hogy évek alatt is kábé semennyire karcolódik. az ikea nekem nagyon vegyes, mondjuk én perpill mindenemet ott veszem, ár/érték arányban nagyon jó, még sk összerakni is szeretjük, de a házba szeretnénk inkább kívül-belül minőségi cuccost, ráadásul a konyha villanyszerelése különösen bonyolult lesz, mert vegyesen lesznek dolgok rákötve mindenféle ideiglenes vagy tartós szünetmentes megoldásra, azt a részét a pasim tervezi. egyébként nem króm meg rozsdamentes lesz most a konyhabútor, hanem láttunk ilyen sötétszürke/mattfekete megoldásokat, valszeg valami olyami.
Bocs, hogy csak így beleszólok a MAXCity-s sztoriba, csak gondoltam jelzem, hogy megváltozott a honlapjuk ha esetleg valaki később csekkolni akarja:
www.max-city.hu






Döbbenetesen sok pénz kell, ha mindezt tényleg meg akarjátok valósítani.