Nagyon ugy nez ki, hogy megmaradok vegul, peldaul tegnap mar vasarolni is elkisertem a fiumat, es minden varakozasommal ellentetben nem estem ossze az aruhaz kozepen (kamera korbejar, nagytotal), kozvetlenul miutan egymasra mosolygunk, es a fium kisimit egy tincset a homlokombol (kamera az erhalozatban cikazik, rakozelit a tudore, amiben hemzsegnek az amorf, zold bakteriumok, megszolal a focimzene). Jo, lehet, hogy egy kicsit tul sok House-t nezunk mostanaban, de a dolgainkat, mint koztudomasu, nem erdemes felszivvel csinalni, es szerintem napi 4-5 epizodnal kevesebb hatarozottan a felszivvel kategoriaba esne, es egyebkent is, az ilyen edukacios celzatu sorozatok megvedenek attol, hogy valami sokkal, sokkal szornyubbet tegyek a szabadidommel; erre egy vegtelenul ronda es giccses, keresztoltesu technikaval himzett parna is emlekeztet engem es a jovendo generaciokat, amit tizenket evesen, a mumpszom alatt kovettem el, es ami azota is a nagyszuleim kanapejan ijesztgeti a gyanutlanokat es artatlanokat. A pink szin harom kulonbozo arnyalata is szerepel rajta.

Persze olvastam is, de az lazasan faraszto; ezzel egyutt befejeztem vegul a Rajt, amit betegseg nelkul talan csak jovore, es tovabbra is tartom a velemenyemet, miszerint olyan konyvekert, amik arrol szolnak, hogy emberek bemennek a vizbe, ahol megharapja oket valami, de legkozelebb azert megint csak bemennek a vizbe, olyanokert ne adjanak irodalmi dijakat, tovabba <spoiler> az (foldi tipusu) egysejtuek kollektiv intelligenciaja biologiailag lehetetlen dolog, innentol kezdve unalmas volt </spoiler>, harmadreszt pedig aki nem tud magyarul, az ne forditson magyarra, akkor sem, ha nemetul tud, mert nem tisztesseges dolog. Ja, es az erzelmes jeleneteket is kihagyhatta volna az iro, mert ezeknel csak kabe ott talalkoztak a feltetelezesei a realitassal, ahol azt irta le, hogy a tudosok milyen duhosek lesznek, ha rajuk lonek. Persze lehet, hogy nem is volt olyan rossz konyv, csak a mar emlitett mogorvavenasszony-komplexusomrol van szo ismet, mondtam is a fiumnak, hogy idonkent tok olyan vagyok, mint a House, csak sokkal tehetsegtelenebb orvos, o erre azt valaszolta szeretettel, hogy mindig, es ez is azt bizonyitja, milyen hasznosak a sorozatok amelyekben magunkra ismerhetunk, es ezaltal megovnak bennunket a mardoso ketsegtol es az elidegenedes erezesetol ebben a toleranciara es lelkesedesre buzdito vilagban. Ket szot mondok: role model.

Ja, es akkor mintegy mellekesen azt is megemlitenem, hogy benne vagyok az ujsagban, mint a Tomorrow magazin kedvenc blogja. Koszonom szepen. Ez sokkal jobban esett, mint peldaul ha a Nok Lapja Magazin kedvenc blogja lennek. Es mintegy mellekesen azt is megemlitenem, hogy a masodik szezon 14. reszeben a House osszekoltozik valakivel. Sose talalod ki.

Meg kiolvastam az ausztralias Pratchettet is, meg Ed McBaintol a Vespers-et. McBaint nem csak azert szeretem, mert nagyon jol felepitett, jol adagolt, lenyegre toro krimiket ir a 87-es korzet mindennapjairol, hanem azert is, ahogy ezt teszi, a humoraert, ami nem az a fajta, amitol hangosan rohog az ember, hanem az, ami folyamatosan csiklandoz eppen meg a tureshataron belul, konnyeden (nincs most nalam a konyv, de valahogy igy: "mindharman rogton Hawes-hez fordultak. Lehet, hogy az volt ennek az oka, hogy a rendor voros ustoke vilagitotoronykent vonzotta magahoz a tanacstalanokat. Persze amiatt is lehetett, hogy Hawes magas termete es bizalomgerjeszto abrazata tekintelyt sugarzott. Talan viszont megis azert ohozza siettek, mert pillanatnyilag mindenki mas hazon kivul volt az orson."), szoval bejon nekem, na. Jared Diamond is bejon, a Haboruk, jarvanyok, kronikak megis nagyon hosszu ideje huzodik mar, hogy miert, arrol inkabb majd holnap, mert most surgosen vissza kell ternem az addikciomhoz.