2006. április 5., szerda

streetlegal*

Tegnap, a felszabadulás ünnepén nem mentem be dolgozni, viszont meglátogattam a harmadik kerületi okmányirodát, mivel egyszerre járt le a jogosítványom és az útlevelem. Kábé másfél éve, de mostanáig nem hagytam magam zavartatni.

Előrelátó típus lévén, és mivel híve vagyok a legújabb technikai vívmányoknak, bejelentkeztem online, útlevél végett 10-re, jogsicsere céljából 12-re (csak páros órákra lehetett, gondoltam, közben megyek majd egy kört a Margitszigeten). Szintén újkeletű előrelátásom miatt már előző este elkezdtem felkutatni a szükséges okmányokat, úgy mint régi jogosítvány, orvosi papír, lejárt útlevél, személyi. A személyim rögtön ott volt a táskámban, és röpke két óra alatt a régi jogsit, az orvosi papírt és a tarhonyát is megleltem, ami nagy örömet okozott, mert azt hittem, már sose látom többet. Az útlevél sehol. További fél óra alatt viszont ráleltem a plüsspatkányra is, aki a görény hordozódobozában játszott, de az útlevelemre még ott sem. Mindegy, gondoltam, majd azt füllentem bátran, hogy elveszett (bár technikailag a "nem találom sehol" és az "elveszett" konkrétan egymást fedő fogalmak, úgyhogy a lebukás veszélyének igen csekély volta miatt nagy bátorságra nem volt szükségem).

Mivel a Harrer Pál utca 9-11. a Harrer Pál utca többi részére merőlegesen, a 14-es számmal egy vonalban, attól mintegy 50 méterre található, késtem 5 percet, úgyhogy a 10 órás időpontomat fújhattam, sebaj, kaptam egy számot így is, amivel röpke 30 perc múlva fogadtak is a 9-es ablaknál. Ott a valóságnak megfelelően közöltem az üfszolgos hölggyel, hogy én útlevelet szeretnék, mire ő azt mondta, hogy azt nem is ebben az épületben kell, hanem a Harrer 2-ben, vagyis másutt. Én próbáltam a számomon található "személyi igazolvány, útlevél" feliratra, továbbá a portás útbaigazítására és a neten található információkra apellálni, hátha rosszul tudja, de ő hajthatatlan volt. Viszont legalább csekket adott, és áttelefonált a Harrer 2-be, hogy utamat vigyázó szemek kísérhessék, és további tévelygéseim csírájukban el legyenek fojtva. A megadott címen fogadtak is, mint aznapi egyetlen látogatójukat a külvilágból, és  közölték velem, hogy az elmúlt 11 évben nekem nem volt érvényes útlevelem, ezáltal implicite elismerésüket fejezték ki a meggyőzőerőmmel kapcsolatban, aminek segítségével például évekig tanultam külföldön egy nemlétező útlevéllel, de most legalább már tudom, miért nem találom. Pár rendszerlefagyást követően - ami közben nekem, meglepő módon, csak a személyi számomat (?) kellett megadnom, mert minden mást tudtak rólam - regisztráltak, mint útlevéligénylőt, köszönik, majd küldik.

Vissza az Okmányirodába, ahol a 12 órás időpontomra nem adtak még fecnit, mivel - úgy tűnik - azt csak pontban 12 órakor adhat a rendszer, sem előtte sem utána. Úgyhogy ücsörögtem. Aztán 12-kor kaptam számot, amivel felvegyverkezve tovább ücsörögtem. 12:37-kor méltónak találtattam arra, hogy behívjanak, és a kezembe nyomjanak egy csekket, amivel befizetés után ismét csak ücsöröghettem egy fertályórácskát, mert nem úgy van ám az, hogy egyszerű legyen egy jogosítványhosszabbítást regisztrálni, elvégre ha az lenne, akkor minden hülye orrba-szájba hosszabbíttatna náluk reggeltől estig. Nem, az úgy van, hogy 13:30-kor megint odahívnak, és itt is csak a személyi számomat (??) kérdezik, amiről én azt hittem, hogy ezer éve megszűnt, merthogy destruktívan alkotmányellenes, és az ördög találmánya. De végül is elbocsátottak két papirossal, hogy majd legyek szíves, jöjjek érte, és amúgy ők jó fejek, közölte velem az ügyfélszolgálat.

Hogy valami jót is mondjak, a digitális, helyszínen készült fénykép rulez ötlet, kár, hogy mindkettőn nagyon frusztráltan nézek ki. Az útlevelesnél például konkrétan azt mondta a hölgy, hogy mosolyogjak, majd azt, hogy inkább ne. De ez van.

Mindenesetre bármelyik olyan párt, amelyik elintézi, hogy a személyi számomat online, az aláírásomat meg akár postai úton is megadhassam cserébe az okmányaimért, bizton számíthat az én szavazatomra és töretlen hűségemre. Az a párt is, amelyik elintézi, hogy a bicikliúton csellengő gyalogosokat mindenféle következmény nélkül el lehessen ütni. Sőt, fizessenek, ha elütöm őket. Sőt, üssék el magukat, majd fizessenek.

* Copiright: a fiúm.
Ezzel lucia 11:35-kor szórakoztatta magát. Még nincsenek kommentek
Kategóriák: ügyintéz
Fõoldalra ajánlom!

Még nincsenek kommentek, Lucia szomorú.

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.