Szóval tegnap OTK Árpa Attila, ő még később érkezett mint én, pedig én sem időre voltam ott. Mivel egyszerre ült terpeszben, és tette kereszbe a lábait, pontosan láttam onnan másfél méterről azt a takaros kis foltot, amit a szokásos lábközi kidörzsölős lokációra varrtak fel gondos kezek, ezen el is érzékenyültem cseppet, biztos szereti azt a nadrágot, gondoltam. Aztán illetődöttségem hamar elmúlt, noha kellemesebb volt az esemény, mint gondoltam volna, ÁA összefüggő, értelmes mondatokban beszélt, jól adagolta az anekdotákat, nem nagyhangúskodott, ügyesen csomagolta magát az adott közönségnek, de persze volt az a két megjegyzés, amit mástól talán viccesnek is tartanék, például ha mosolyogna közben, vagy ha képes lenne a szemkontaktusra bárkivel, de ezen feltételek hiányában elhatárolódtam a dologtól. Az egyik arra a felvetésre volt válasz, hogy botránnyal távozott az RTL Klubtól, erre azt mondta, hogy ott igazából nem volt semmiféle botrány, csak annak csomagolta, mert kellett a reklám a könyvnek. A másik akkor hangzott el, amikor az újságíró (ő volt a társalgásvezető) megkérdezte, hogy a volt kollégái hogy fogadták a könyvében elhangzott kijelentéseket - erre ÁA azt felelte, hogy ő pontosan tudja, hogy kinél meddig mehet el, vagy hogy kivel hogyan kell kedvesnek lenni, ha azt akarja, hogy megbocsássanak neki.

Én meg úgy gondolom, hogy ha valaki őszinte (vagy legalábbis nem látványosan az önfényezésért hazudik), attól még egyáltalán nem feltétlenül szimpatikus, még akkor sem, ha Jedi Training Academy-s pólóban van.

Aztán mentünk a Sunny Dinerbe, ahova folyamatosan szivárogtak be az újabb és újabb klubtagok, olyanok is, akik a beszélgetésen nem voltak ott, és lassan mindent elleptek, és az asztalnak a felém eső részének a karmája hirtelen nagyon negatív lett, és én akkor felálltam, hogy hazamegyek (lucia akkor őrül meg, amikor akar), de a rendszergazda stratégiailag átrendezett engem a túlsó végre, a jó csíbe (az újságíró mellé, ami arról tanúskodik, hogy bármennyire is tudom köszörülni rajta a nyelvem, azért az aurájával azért nincs bajom). Ott ettem brokkolikrémlevest meg sajtos pirítóst, abból az igazi, jófajta feketekenyérből, aminek még Moszkvában 10 kopejkáért árulták batonját (ez volt a legolcsóbb, nyugdíjas nénik vették negyedkilónként), meg a titi nekemadta a második gombóc profiterolját, biztos látta a szememben az őrült lángot, mostanában már minden reggelire profiterolt eszem, utoljára akkor voltam ilyen gasztronómiai függésben, amikor tavasszal arra a fekete dobozos zöldborsó-bébirépa konzervre kattantam rá (a bonduelle nem jó, mert egyrészt nem lehet konzervnyitó nélkül kinyitni, másrészt kevesebb benne a répa), de az sem volt ilyen durva, mindenesetre tititől nem csak édességet kaptam, de haza is vitt, kár, hogy lány.