2005. augusztus 30., kedd
Izolda empátiáját ismételten lángragyújtotta konstans szörcsögésem és
könnybelábadt tekintetem, úgyhogy elküldte az egyik sofőrt, hogy hozzon
nekem neocitrant. Ezzel sikerült annyira legyengítenie, hogy gond
nélkül a hatalmába keríthetett mentálisan, és átvihette rám az
akaratát. Az eredmény: az országnak további egy napot kell várnia egy
bizonyos mp3 lejátszó magyar nyelvű leírására, viszont Izoldának van
ac3 codecje, amivel hangot varázsolhat a Sin City alá.
Gyerekkoromban a műfordítás valami varázslatosan emelkedett
tevékenységnek tűnt nekem, amit az intellektuális elit végez, lehetőleg
késő este, távol a város zajától és a világi hívságoktól,
tölgyfaborítású könyvtárszobában. Az olyan lábjegyzetektől, mint pl
"fordította: Tandori Dezső"* mindig megképzett előttem ez a műfordítói
archetípus, amint leemel teméntelen könyve közül egy megsárgult
kötetet, és miközben kikeresi a kérdéses szövegrészt, bele-beleolvasgat
a műbe. Lelkét ilyenkor elönti a Szép és a Jó. Namármost Titi -
nevezzük most már csak így -, aki műfordító, sőt, többünkhöz hasonlóan
papírja van arról, hogy végtelenül intelligens, ráadásul bugyit is
rendszeresen vált, a következő belső monológot osztotta meg velem az
imént egy sehogy nem talált Congreve drámarészlet kapcsán:
- Faszom már ebbe a Congreve-be. Ráadásul kettő is volt belőlük, a másik valami rakétát talált fel, hogy dugná fel a seggébe.
Ezúton is kérnék bárkit, aki a tudás birtokában van, hogy ossza meg
velünk William Congreve: The Mourning Bride c. drámájának magyar címét.
A fiúm meg obszcén sms-eket küld, talán abban reménykedve, hogy majd jól kiábrándulok. Na azt várhatja.
* A könnyebb érthetőség kedvéért: itt olyan más által korábban
lefordított idézet a fordításban dologról van szó, mint pl a Shakespeare-ek az Agatha Christie-kben
Szeresd Luciát
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved,
itt bejelentkezhetsz.