225964951-1

És hétvégén mégsem kellett a generátorral aludnom, pedig már teljesen fel voltam rá készülve.

Mert a fiúm vett magának egy benzinnel működő áramfejlesztőt, aki
természetesen feljött velünk az ebédlőbe, hogy néha kicsit
elindíthassa, már csak a benzinszag végett is (néha kicsit nekem is el kellett
én is elindíthattam), és amikor láttam, hogy hogy néz rá, akkor
eldöntöttem, hogy a sarkamra fogok állni, és az ágyamba nem engedem be
(mármint a generátort, a fiúmat be szoktam), de aztán kaptam egy nagyon
nagy prímet, és akkor meglágyult a szívem, és az is eszembe jutott,
hogy a fiúm se szól soha, amikor telepakolom a fekhelyünket ötezer
könyvvel meg telefonnal meg plüssállattal (ez a jó bennem egyébként,
hogy a lehengerlő érvelési technikámmal bármikor bármiről meg tudom
magam győzni), és úgy döntöttem, jöjjön, aminek jönnie kell, ami azt is
bizonyítja mellesleg, hogy egyáltalán nem szállt a fejembe a dicsőség a
freeblog ajánlós celebritásságomból kifolyólag, mindegy, lényeg, hogy a
generátor az ebédlőben maradt, és ágyamat csak a notebokkal és a
szokásos párszáz kábellel kellett megosztanom (a fiúm olyan, mint egy
tengeristen, csak az ő nyomában nem hullámok teremnek, hanem
kábelrengeteg, mióta ismerem, már a harmadik hathelyes elosztót szerzem
be, hogy legyen elég luk).

A fiúm mellesleg azért mintegy vádlólag (sóhajtva, meg minden)
megjegyezte, hogy nehéz a hírességek családjának, és mintha
elhidegültünk volna, de mivel ezt aközben tette, hogy egyazon széken
ülve vele próbáltam egyszerre reggelizni és dörgölőzni hozzá, úgy
döntöttem, hogy nem hiteles.

Aztán tegnap este vettünk végül keretet a prímszámomnak (ami, mint
bevallotta, nem a legnagyobb prímszám, hanem a második, mert időközben
fejlemények történtek, de ez nem baj, mert megkapom a legnagyobbat is,
és akkor nekiadhatom ezt, elvégre ő szereti az ilyen régi, idejétmúlt
dolgokat, van soktízéves morse billentyűje is meg minden), és rendkívül
precízen levágta nekem a poszter széleit, hogy beleférjen (nem értem
egyébként, hogy miért nem árulnak gyárilag 71,5 x 102 cm méretű
keretet), és most ott várja nála hogy átszállítódjon az ágyam fölé.

Már csak azt kéne kitalálni, hogy hogy lehetne belőle eltávolítani azt
a pár porszemet, amik fejenként legalább 4 számot eltakarnak.

About these ads

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s